Az ATV stúdiójában vetette fel a baloldali összefogás lehetőségét a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Magyar Pétert is várja – szúrta ki a Mandiner.
„Nem szabad egy új hazát úgy építeni, hogy sok százezer embertől elvesszük a lehetőséget” – mondta Gyurcsány az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szerinte a történelmi példák is mutatják, hogy az olyan hatalmakkal szemben, mint az Orbán-rendszer, csak a nagykoalíciók tudnak győzni.
„Az ellenállók nagy szövetségének kell győzni”
– hangsúlyozta a pozícióba vágyó Gyurcsány. Rónai Egon kérdésére, hogy beszélt e már életében Magyar Péterrel, a DK elnöke elmondta, nem. Arra a kérdésre, hogy megejtené-e nyilvánosan ezt a beszélgetést, Gyurcsány azt válaszolta:
„Nem bízom benne, nem hiszek neki, amit ő mond a holnap Magyarországáról, nem az, amiben hiszek.”
Magyar Péter előre hozott választást szorgalmaz, azóta pedig Gyurcsány Ferenc pedig az Országgyűlésben is benyújtotta erre vonatkozó javaslatát. Az egykori – sokszor – bukott miniszterelnök szerint a „sokaság összefogására” van szükség az Orbán-rendszerrel szemben, nem szabad „egyedül lejátszani”, mint ahogy szerinte Magyar Péter gondolkozik.
(Mandiner nyomán)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Gerillamódszerekkel tartaná hazánkban az édesvizet a Zöld Gerilla és a Mi Hazánk (+VIDEÓ)