„Magyarország különleges helyet foglal el az azerbajdzsáni világképben”

Interjú Rusif Hüseynovval, a Topcsubasov Központ, a Bakuban működő azerbajdzsáni agytröszt (think tank) igazgatójával és társalapítójával: „Míg más posztszovjet országok kétségbeesetten törekedtek az uniós tagságra, az azerbajdzsáni fél úgy döntött, hogy nem csatlakozik valamelyik hatalmi blokkhoz, hogy ne irritálja északi szomszédját. E politikai döntések következményeit láthattuk Grúziában és Ukrajnában”. 

Lengyelországban, a 32. Gazdasági Fórumon Almássy Ferenc találkozott Rusif Hüseynovval, a Topcsubasov Központ igazgatójával. Ezen azerbajdzsáni agytrösztnek az a célja, hogy előmozdítsa Azerbajdzsán nemzeti érdekeit, és felhívja az európai polgárok figyelmét e gyakran mellőzött országnak a nézőpontjára. Európában egyre nagyobb az érdeklődés Azerbajdzsán iránt, különösen azóta, hogy megkezdődött az úgynevezett orosz „katonai különleges művelet” Ukrajnában, ami arra késztette az európai vezetőket, hogy lemondjanak az orosz energiaforrásokrol (bár ez fokozatosan megtörtént, és az orosz olaj és gáz még mindig áramlik az Európai Unióba, de a mennyiség már drasztikusan csökkent). E csökkenés miatt az Európai Unió, pontosabban egyes tagállamok fokozták együttműködésüket Azerbajdzsánnal. Magyarország, Románia, Ausztria, Olaszország, Bulgária, Görögország az azerbajdzsáni erőforrások fontos vásárlóivá váltak, de olyan nem uniós tagok is, mint Albánia és Szerbia.

A Visegrád Post számára Almássy Ferenc kérdezte Rusif Hüseynovot arról, hogy milyen stratégiát követ Azerbajdzsán az Európai Unióval kapcsolatban, milyen projektjei vannak folyamatban a gáz-, olaj-, villamosenergia- és szolgáltatásexport tekintetében, és mit szeretne az Európai Uniótól.

– A jelenlegi helyzet nyilvánvalóan előnyös Azerbajdzsán számára. Az ön nézőpontjából milyen következményekkel jár ez országukra nézve, és mi várható a kétoldalú együttműködés fejlődését illetően? Mi az önök stratégiája Európával és az Európai Unióval kapcsolatban?

– Azerbajdzsánt az Európai Unióval erős politikai és gazdasági kapcsolatok kötik össze. Az EU Azerbajdzsán legnagyobb kereskedelmi partnere, és a 2000-es évek végéig Azerbajdzsán szorosabb integrációra törekedett a transzatlanti családdal.

Bár ezt a politikát később az egyensúlyozás politikája javára megváltoztatták, Azerbajdzsán folytatta az együttműködést az EU-val és az egyes uniós tagállamokkal. Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök szerint az EU egyharmada, azaz kilenc ország Baku stratégiai partnere.

Ezek közé olyan országok tartoznak, mint Magyarország és Olaszország. Ez azt jelenti, hogy

Azerbajdzsán nemcsak Brüsszelre, hanem különböző fővárosokra is támaszkodik, amikor politikai, geopolitikai és gazdasági döntésekről van szó.

Az EU geopolitikai szempontból is fontos Azerbajdzsán számára. Azerbajdzsán a Keleti Partnerség tagja volt, bár ez a projekt most – hogy úgy fogalmazzunk – válságban van, de más okokból, mert a Keleti Partnerség országai közül hárman most az EU-val való szorosabb kapcsolatra törekednek. Sőt, tagságra törekszenek. Ellenben Fehéroroszország felfüggesztette részvételét, Örményország pedig az orosz táborban van. Úgyhogy azt hiszem, újra kellene formálnunk a Keleti Partnerséget, és remélhetőleg a reformálás vagy újraindítás során Azerbajdzsán is konstruktív szerepet fog játszani.

Mostanában Baku és Brüsszel új együttműködési keretről tárgyal. A tárgyalásokat vezető tisztviselők szerint a szerződés 90%-a készen áll. Számos olyan pont van, amelyről még tárgyalnak, és amint ezek megoldódnak, új szerződést kötünk az Európai Unióval.

A két fél közötti egész együttműködés gerince az energiabiztonság, illetve Azerbajdzsán szerepe az EU biztonsági struktúrájában.

Az összes azerbajdzsáni csővezeték nyugat felé halad, és az azerbajdzsáni olajat és gázt szállítja az európai piacokra.

– A transzadriai-vezetékről, a délkelet-európai vezetékről beszélünk…

– Van a Baku-Tbiliszi-Ceyhan olajvezeték, van a Baku-Tbiliszi-Ceyhan gázvezeték. Ezek mindegyike török energiacsomópontokban végződik, de a fő ügyfelek az európai vállalatok, így a termékek az európai piacokra kerülnek. És a nemrégiben létrehozott Déli Gázfolyosóra is gondolok, amely a TANAP, a Transz-Anatóliai Gázvezeték és a TAP, a Transz-Adriai Gázvezeték kombinációja. A Déli Gázfolyosó a Nabucco projekt helyébe lépett, amely egykor ígéretes kezdeményezés volt, de soha nem valósult meg.

A Déli Gázfolyosó Azerbajdzsán kezdeményezése volt. Ha nem tévedek, annak idején, amikor hazám nagy erőfeszítéseket tett ennek az egész kezdeményezésnek a megvalósítására, sokan szkeptikusak voltak, különösen az európai fővárosokban, és sok érdekelt fél nem biztosított megfelelő mennyiségű befektetést ehhez a megaprojekthez. Azt is figyelembe kell venni, hogy ez egy olyan időszak volt, amikor az EU országait elárasztotta az orosz olaj és gáz.

E helyzet az ukrajnai orosz invázióval megváltozott. Az orosz gáz helyettesítésére az EU struktúrái, valamint az egyes uniós tagállamok úgy döntöttek, hogy különböző szállítók felé fordítják figyelmüket. Azerbajdzsán a legjelentősebb beszállítók között van, akiket megkerestek. Most egyre nagyobb figyelem, egyre nagyobb érdeklődés övezi ezeket a TAP- és TANAP-projekteket.

A déli gázfolyosó útvonala Azerbajdzsántól Olaszországig (forrás : socar.az)

Van egy mítosz – nem tudom, ki találta ki és terjesztette –, hogy Azerbajdzsán azt állítja európai szinten helyettesíteni tudja az orosz gázszállítmányt. Ez nem igaz. Azerbajdzsán nem rendelkezik ilyen kapacitással, és valójában soha nem állítottuk, hogy képesek lennénk teljes mértékben helyettesíteni Oroszországot. Ez lehetetlen.

Azerbajdzsán azonban azért fontos, mert készen áll – és képes – helyettesíteni az orosz gázt több EU-tagországban és az EU közvetlen szomszédságában lévő országokban.

Olaszországra, Horvátországra, Bulgáriára és Görögországra gondolok, valamint néhány nyugat-balkáni országra, például Albániára. Most pedig tárgyalnak az azerbajdzsáni gázellátás kiterjesztéséről olyan új piacokra, mint Észak-Macedónia és Románia, valamint Magyarország is érdeklődik iránta. Tehát ha Azerbajdzsán valahogyan több európai országban is képes lesz helyettesíteni az orosz gázt, az már nagy könnyebbség Brüsszel számára.

– Igen. Magyarország például még mindig nagy mértékben függ az orosz energiaellátástól, de kiutat kell találnia ebből a helyzetből. Gondolom, ezért Azerbajdzsán jelenleg a legjobb remény Magyarország számára. Ám ennél a témánál maradva: Azerbajdzsán hogyan működik együtt a különböző uniós tagállamokkal, illetve a nem tagállam balkáni országokkal? Ez az irányvonal az úgynevezett „különleges katonai művelet” után alakult ki, vagy már évek óta dolgoztak a diplomáciai és kereskedelmi megállapodásokon ezekkel az országokkal? Mit tesznek a partnerségek fejlesztése érdekében?

– Mielőtt válaszolnék erre a kérdésre, csak egy rövid megjegyzést szeretnék fűzni az előzőhöz. Ön utalt Magyarország Azerbajdzsánnal való tárgyalási kísérleteire. Amikor a gázimportról van szó, nem csak a kapott gázmennyiségről beszélünk, hanem annak a sokféleségről is, hisz minél változatosabbak a beszállítói, annál nagyobb biztonságban érezheti magát. Ezért próbálják az európai országok diverzifikálni a gázbeszállítóikat. Biztos vagyok benne, hogy tárgyalnak a katariakkal és az amerikaiakkal is – és megpróbálnak cseppfolyósított földgázt (LNG) kapni a különböző szállítóktól. Ez fontos a biztonsági struktúrájuk szempontjából, beleértve az energiabiztonságot is.

Visszatérve az Azerbajdzsán nyugat-balkáni külpolitikájára vonatkozó kérdésére, amelyet én úgy említek, hogy Azerbajdzsán balkáni orientációja. Sok éven át a saját régiónkkal, azaz a Kaukázussal vagy a posztszovjet térséggel voltunk elfoglalva. De most, a geopolitikai változások miatt,

Azerbajdzsánnak, akár tetszik, akár nem, keletre, Közép-Ázsia felé, és nyugatra, a Balkán és Közép-Európa felé kell fordítania a figyelmét.

Ami Közép-Ázsiát illeti, ez érthető, hiszen a Középső Folyosó működése történelmi esélyt kapott, mivel a jelenlegi háború miatt az Oroszországon keresztül vezető hagyományos ellátási útvonalak megszakadtak. A Középső Folyosó történelmi esélyt kapott arra, hogy valamilyen szinten helyettesítse az orosz útvonalat. Azerbajdzsán tehát a közép-ázsiai országokkal együtt lelkesen játszik fontos szerepet Kelet és Nyugat összekötésében.

Ami a nyugati irányt illeti, ismétlem, akár tetszik nekünk, akár nem,

érdekelt féllé váltunk a Balkánon, mivel a Transz-Adria-vezetéken keresztül gázt szállítunk a balkáni országoknak. Azerbajdzsánnak az a célja, hogy a nyugat-balkáni térség geopolitikai szereplőjévé váljunk.

Ezért Azerbajdzsán meglehetősen aktív, és ha megnézzük az azerbajdzsáni tisztviselők látogatásait a balkáni országokban, ezek az elmúlt években fokozódtak.

Az egyes EU-országokkal szembeni külpolitikájához hasonlóan Azerbajdzsán is külön-külön közelíti meg az egyes balkáni országokat.

anélkül, hogy mindent egy lapra tennénk fel. Szerbiával például nagyszerű kapcsolataink vannak, és mivel vannak energetikai kérdések, vannak kereskedelmi és építési kapcsolatok, valamint Azerbajdzsán és Szerbia osztozik az elszakadással kapcsolatos aggodalmakban. Mi soha nem ismertük el Koszovót. A szerbek soha nem ismerték el az úgynevezett Hegyi-Karabah Köztársaságot. Tehát van néhány közös érdekünk.

Aleksandar Vučić és Ilham Aliyev (forrás : president.az)

Horvátországot másképpen közelítjük meg, és ugyanez vonatkozik például Albániára, Boszniára vagy Görögországra is. Azerbajdzsán és Törökország a legfontosabb nemzetek egymás számára, amikor külpolitikai prioritásaikról van szó. Ugyanakkor a török-görög problémák ellenére Azerbajdzsán igyekszik nem borsot törni Athén orra alá, és igyekszik fenntartani a pozitív kapcsolatokat, ez pedig jó eredményeket hoz. Ez az egyéni megközelítés valóban működik.

Például az ENSZ Biztonsági Tanácsának legutóbbi ülését az örmény fél kezdeményezésére hívták össze, mert valamilyen Azerbajdzsán-ellenes határozatot akartak elfogadni, amely Karabahot érinti. Azerbajdzsán megpróbálta ellensúlyozni Örményország próbálkozásait, és az ENSZ Biztonsági Tanácsában az egyik támogatónk Albánia volt. Az albánok az azerbajdzsáni álláspontnak kedveztek, és azt hiszem, ez annak a pozitív külpolitikának köszönhető, amelyet Azerbajdzsán folytat a Balkánon.

– Mi a helyzet Magyarországgal, Romániával és Olaszországgal?

– Olaszország Azerbajdzsán első számú kereskedelmi és exportpartnere, és legalább 20 éve az azerbajdzsáni olaj és gáz legnagyobb importőre. Cserében Azerbajdzsán Olaszország legnagyobb kereskedelmi partnere a dél-kaukázusi országok közül. Azerbajdzsán adja Olaszország e térségben folytatott kereskedelmének több mint 90%-át.

Olaszország semleges szerepet játszik a kaukázusi geopolitikai fejleményekben, de mindig is védelmezte Azerbajdzsán területi integritását, ezért Bakuban baráti és stratégiai partnernek tekintik. Jelenleg több mint 100 olasz vállalat működik Azerbajdzsánban az ipar, az építőipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság, a kommunikáció, a szolgáltatások és más területeken. Számos vállalat részt vesz a felszabadított Karabah helyreállításában és építésében is, ami nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is sokat jelent az azerbajdzsáni fél számára.

Románia a második ország a világon, és a jelenlegi EU tagállamai közül elsőként ismerte el Azerbajdzsán függetlenségét 1991 decemberében. A két ország kiváló politikai és diplomáciai kapcsolatokat ápol, amelyeket 2009-ben stratégiai partnerséggé fejlesztettek. És ismét Románia az első uniós ország, aki Azerbajdzsán partnere lett.

Bukarest mindig is támogatta és szorgalmazta a szorosabb EU/NATO kapcsolatokat Bakuval. Ami a legfrissebb fejleményeket illeti, az év elején az azerbajdzsáni SOCAR és a román Romgaz megállapodást írt alá, amelynek értelmében Azerbajdzsán 1 milliárd köbméter gázt biztosít Romániának 2023-2024 között.

(forrás : socar.az)

Magyarország esetében a politikai elit szintjén pozitív és növekvő kapcsolatok vannak, amelyek további politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat mozdítanak elő. Az együttműködés legkézzelfoghatóbb formái közül gyorsan fel tudom idézni a közvetlen és olcsó Baku-Budapest repülőjáratokat, a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot, amely évente 200 azerbajdzsáni fiatalnak teszi lehetővé, hogy Magyarországon tanulhasson.

Üdvözöljük a felszabadult karabahi terület iránti magyar politikai attitűdöt, és aktív szerepvállalását is: tárgyalások folynak arról, hogy magyar cégek is részt vegyenek azokban a megaprojektekben, amelyek e konfliktus sújtotta, de gyönyörű régiót hivatottak újjáéleszteni. Legutóbb Gyöngyös és Tiszavasvári lett a karabahi Şuşa és Ağdam azerbajdzsáni testvérvárosa. De ha hiszik, ha nem, Magyarország soft powerjének óriási hatása van az azerbajdzsáni társadalomra.

– Ezt mivel magyarázza?

– Az azerbajdzsániak a magyarokat türk testvéreiknek tekintik. Bár egyesek, köztük én is, tisztában vannak azzal, hogy a mai magyarok egy másik nyelvcsaládba tartoznak, de ez a pannoniai hun örökség fontos szerepet játszik az azerbajdzsániak Magyarországgal szembeni pozitív érzelmeinek kialakításában.

– Ez nagyon érdekes. Tehát azt mondja, hogy Azerbajdzsánban ez a fajta hétköznapi turanizmus tényleg létezik?

Rusif Hüseynov: Ez egy valós érzés, és van rá magyarázat, mert a kilencvenes években, amikor az azerbajdzsánokat a karabahi háború, a kitelepítés és az etnikai tisztogatás csapásai sújtották, szükségünk volt szövetségesekre. Szükségünk volt néhány olyan országra, amely érzelmileg, nyelvileg vagy történelmileg közel állt hozzánk.

Magyarország ezért különleges helyet foglal el az azerbajdzsáni világképben.

Ezért gondolom, hogy nagyon bölcs dolog Magyarország részéről, hogy csatlakozott a Török Államok Szervezetéhez. Ismétlem, a magyarok nyelvileg nem tartoznak a török nyelvcsaládba, de a török nyelvű hunok örökségét is magáénak valló magyarok jelenléte a török integrációs projektekben igen szimbolikus és fontos.

– Azerbajdzsán Grúziával, Romániával és Magyarországgal együttműködve a világ leghosszabb víz alatti távvezetékét készül kiépíteni, amely akár egy gigawattnyi energiát is biztosíthat Európának. Ez egy hatalmas és nagyon ambiciózus projekt. Ez úgynevezett “zöld energiát” hoz majd, mivel a Kaszpi-tengeren tengeri szélturbinák mezői vannak. Ez olyasmi, amit csak az Európába irányuló export miatt fejlesztettek ki? Az a várakozás motiválta, hogy az Európai Unió lesz a legnagyobb kereskedelmi partnerük? És ezt az energiát elsősorban maguknak, vagy exportra termelik?

– Sok éven át nem tudtunk a megújuló energiaforrásokra összpontosítani. Voltak saját fosszilis alapú erőforrásaink, amelyeket Európába exportáltunk, ám az elmúlt években azonban sokkal nagyobb figyelmet fordítottak a megújuló energiára.

Azerbajdzsánban számos új megaprojektet terveznek, főként szaúdi és emirátusi befektetőkkel.

Az emirátusi székhelyű Masdar, a világ egyik vezető tiszta energiával foglalkozó vállalata közös fejlesztési megállapodásokat írt alá az Azerbajdzsáni Köztársaság Állami Olajtársaságával (SOCAR) szárazföldi szél- és napenergia-projektekről, valamint integrált tengeri szél- és zöld hidrogénprojektekről, összesen 4 gigawatt (GW) összkapacitással. Saját pénzünket jelenleg nem tudjuk erre fordítani, mert költségvetésünk jó részét most Karabah helyreállítására fordítjuk.

A [2020-as] háború óta ez felemészti energiánk és költségvetésünk nagy részét. Tehát ehhez mindenképpen szükségünk van külső forrásokra, valamint szakértelemre.

Számítások szerint, mivel Azerbajdzsán kis piac, és a hazai fogyasztási igényeinket kis mennyiségű villamos energiával, gázzal és olajjal tudjuk kielégíteni, az elkövetkező években megtermelt energiánk nagy része exportálható lesz. Tehát ez az Azerbajdzsánt, Grúziát, a Fekete-tengert, Romániát és Magyarországot érintő projekt egy nagyon ambiciózus terv. Természetesen politikai és geopolitikai dimenzió is vannak, hisz négy dél-kaukázusi országot és az EU-t hozza össze, így inkább geopolitikai projektként tekintek rá.

Ugyanakkor alig várom, hogy elolvashassam a megvalósíthatósági jelentést, mert a gazdasági dimenzió is fontos. Ez akkor fog megvalósulni, ha gazdaságilag életképes, és remélhetően azok a felek, melyek most nagymértékben fektetik be a hírnevüket ebbe a projektbe, képesek lesznek életképessé tenni azt az összes érintett fél számára. De ha ez a projekt sikeres lesz, akkor ez egy újabb dolog lesz, amely nemcsak Azerbajdzsánt, hanem az egész Dél-Kaukázust egyesíti az Európai Unióval.

– Ez tehát egy újabb lépés Azerbajdzsán és az Európai Unió összekapcsolása felé. Ha ez sikerül, akkor számíthatunk-e további hasonló jellegű projektekre?

– Igen. A Digitális Selyemút például egy ambiciózus projekt, amelyet azerbajdzsáni vállalatok valósítanak meg, és amelynek célja, hogy Azerbajdzsánt bekapcsolják a globális internethálózatba. A projekt nagy infrastrukturális projektek megvalósítását, földi és tenger alatti optikai gerinckábelek lefektetését irányozza elő, hogy digitális folyosót alakítsanak ki Európa és Ázsia között, valamint egy regionális adatközpont építését Azerbajdzsánban és Grúziában. Ez a különböző országok, azaz Grúzia, Törökország, Azerbajdzsán, Kazahsztán és Türkmenisztán területén áthaladó mega digitális távközlési folyosó lesz a leghatékonyabb és legrövidebb útvonal, amely nagy sávszélességet és a legkisebb késleltetést biztosítja az adatátvitelben, és fellendíti a regionális együttműködést és fejlődést. Hagyományosan az olajról és a gázról beszélünk, de mint láthatják, az együttműködés új dimenziói és új szempontjai is terítéken vannak.

– Ez azt mutatja, hogy egyre szorosabb a kapcsolat az EU és Azerbajdzsán között. Ezzel el is érkeztünk a következő kérdésemhez. Európa egyre nagyobb mértékben kezd függeni az önök energiájától és szolgáltatásaitól, miközben önök egyre inkább függnek az EU-tól, mint ügyféltől. Ön is tudja, hogy az EU keményen, ideológia-vezérelten kezeli a partnereit és a vele szomszédos országokat is. Többek között ez vezetett a komoly orosz-válság kialakulásához. Ebben a tekintetben hogyan készül Azerbajdzsán arra, hogy szembenézzen az elkerülhetetlen nyomással, amely az EU részéről az EU normáinak megfelelő politikai normalizációra és társadalmi változásokra irányul?

– Mivel a 21. század olyan sok változást hoz számunkra gyors ütemben, reformálnunk kell magunkat, az országunkat és mindent, ami körülvesz bennünket. Ebben az összefüggésben a változások és a reformok fontosak, és folyamatosnak kell lenniük. Ugyanakkor nem szeretnénk őket csak azért, mert az EU követeli őket. Belülről kell érkezzen az irántuk való igény, és meg kell felelniük a hazai elvárásoknak,

Ami az EU-t és a partnerállamokkal való bánásmódját illeti, Azerbajdzsánban sem a politikai elitnek, sem a szakértői közösségnek nincsenek erős illúziói. Megtanultunk együtt élni a reálpolitika feltételeivel, ha mondhatom így, mert mi vagyunk az egyetlen ország, amely Oroszország és Irán között helyezkedik el. Ezért mindig is nagyon pragmatikusak és realisták voltunk. És miközben más posztszovjet országok kétségbeesetten törekedtek az EU-tagságra,

az azerbajdzsáni fél úgy döntött, hogy nem csatlakozik valamelyik hatalmi blokkhoz, hogy ne irritálja északi szomszédunkat. Láttuk ennek következményeit Grúziában és most Ukrajnában.

Míg a Keleti Partnerség más országai aláírták a vonatkozó szerződéseket az EU-val, addig Azerbajdzsán a brüsszeli nyomás ellenére sem sietett aláírni és elfogadni azokat a feltételeket, amelyek – mondjuk a hazai mezőgazdaságot – károsíthatják. Ennek az az oka, hogy az Azerbajdzsán és az EU közötti szerződés egyik akadályozó tényezője a mezőgazdaság, illetve a mezőgazdasági támogatások rendszere. Vannak tehát olyan kérdések, amelyekben Azerbajdzsán szilárdan meg tudja tartani és meg tudja védeni az álláspontját.

Ráadásul, ahogy korábban is mondtam, megtanultunk reális megközelítéssel élni, mert nekünk is megvan a magunk ellenérzésünk az EU-val szemben, hiszen amikor Grúziáról, Ukrajnáról vagy Moldováról tárgyaltak az EU különböző szintjein, ezeknek az országoknak a területi integritását minden habozás vagy kétértelműség nélkül elfogadták. De

amikor Karabah vagy Azerbajdzsán integritásáról volt szó, soha nem hallottunk egyértelmű nyilatkozatokat az uniós intézményektől. Mindig „bonyolultnak” nevezték a helyzetünket. Ezért vagyunk többé-kevésbé immunisak a külső nyomásgyakorlásra – és most nemcsak az EU-ról beszélek, hanem a közvetlen szomszédaink részéről érkező nyomásgyakorlásról is.

– Ezzel elérkeztünk az utolsó kérdésemhez. Ön beszélt arról, hogy két nagy geopolitikai szereplő, nevezetesen Oroszország és Irán közé vannak beszorítva. Törökország is közel van önökhöz, de nyilván velük jobb a kapcsolatuk. És bár nem ez az interjú fő témája, van egy téma, amit nem kerülhetünk meg – különösen most, hogy Karabahban kiújult a konfliktus. Milyen garanciákat tudna ma felajánlani európai partnereinek arra vonatkozóan, hogy hosszú távú, megbízható energiaszolgáltató marad a jelenlegi helyzetet tekintve, amely tartósnak és nem könnyen megoldhatónak tűnik? Egyesek egy nagyobb regionális konfliktus lehetőségéről is beszélnek. Remélem, hogy ez nem fog bekövetkezni, de a lehetőséget nem lehet elvetni. Feltételezem, hogy ez a téma az európai partnereivel folytatott megbeszélései során is felmerül. Mit válaszol nekik?

– A válasz nagyon egyszerű. Azerbajdzsán következetes az energiapolitikájában. Tizenöt vagy húsz évvel ezelőtt, amikor az első csővezetékeinket építettük, azok nyugat felé irányultak. Nem mentek északra vagy délre. Mindig betartottuk az ígéreteinket, amikor az európai országokba irányuló energiaexportról volt szó. Emlékezzenek arra, hogy korábban elmondtam, hogy amikor sokan szkeptikusak voltak ezzel az úgynevezett déli gázfolyosóval kapcsolatban, sok nyugati érdekelt fél nem akart ebbe befektetni, de Azerbajdzsán a saját pénzéből épített egy geopolitikai jelentőségű infrastruktúrát, amelyet az EU most nagy örömmel használ.

Azerbajdzsán jelenlegi geopolitikai vagy gazdasági stratégiája azon a kísérleten alapul, hogy országunkat hídállammá tegye, amely összekötné a Keletet és a Nyugatot különböző projektek révén, mint például a Középső Folyosó, az energetikai összekapcsolhatóság.

Még mindig van némi esély arra, hogy Türkmenisztánt bevonjuk az Európába irányuló gázexportba (ennek a valószínűsége egyre kisebb, de még mindig látok rá némi esélyt). És mint említettem, a Kelet és Nyugat közötti internetkábelek – a digitális selyemút – Azerbajdzsánon keresztül haladnak. Tehát megpróbálunk hídddá válni. Korábbi energiaprojektjeinknek hosszú távú stratégiája volt, és ezt most is követjük. A politikai következmények óriásiak.

E következetes politika miatt úgy gondolom tehát, hogy Azerbajdzsán már bebizonyította, hogy megbízható partner. Jelenleg az örmény-azerbajdzsáni konfliktus miatt némi instabilitás tapasztalható a térségünkben, de úgy gondolom, hogy az EU közvetítőként fontos szerepet játszhat, felajánlva szakértelmét és elősegítve az együttműködést.

Azerbajdzsán Örményországgal szemben a területi integritás kölcsönös elismerését akarja, beleértve Karabahot mint Azerbajdzsán részét. Azerbajdzsán fel akarja oldani a közlekedési és kommunikációs vonalakat.

Örményországnak ajánlatot tettek arra vonatkozóan, hogy a Középső Folyosó részeként fogadják el ezeket.

Az egész elképzelés az Örményország és Azerbajdzsán közötti kölcsönös függőség megteremtése az új konfliktusok elkerülése érdekében. Az EU ebben nagy segítséget nyújthat,

mert az európai család második világháború utáni jövőképe ezen az egymásrautaltságon alapul. Tehát ha az EU ilyen szakértelemmel, jó kormányzati normákkal és pénzzel érkezik a térségünkbe, akkor szerintem meg tudjuk oldani az Örményországgal kapcsolatos problémáinkat, bármilyen mélyek is legyenek azok.