daextlwcn_print_scripts(false);

Egyre jobban tematizálja a közbeszédet a vendégmunkások kérdése Magyarországon, óvatos becslések szerint elérheti számuk már a 100 ezret is, és figyelembe véve, milyen ütemben jönnek, nem túlzás azt állítani több százezerre kell számítani a következő években. 

Ezeket a vendégmunkásokat valahol el is “kell” szállásolni, ez is komoly gondot okoz, főleg azoknak, akiknek közvetlen lakókörnyezetét elárasztják. Eddigi információink szerint ezt eddig az adott cég intézte, de most úgy tűnik, maga az állami is belépett segítőként.

Olyan – egyelőre meg nem erősített – információk birtokába jutottunk,

hogy a Veszprémben dolgozó filippínó vendégmunkások a balatonkenesei Honvéd üdülőben vannak, ami állami tulajdonban van.

Amennyiben biztosabb információink lesznek, frissítjük cikkünket!

(Kép: Egy Fülöp-szigeteki riport, ahol arról beszélnek több 10 ezer vendégmunkásra van szükség Magyarországon)

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);