– A politika iránt érdeklődők között gyakorta látjuk, tapasztaljuk, bújják a különféle közvélemény-kutató cégek eredményeit, azokból vonnak le következtetéseket, még akkor is, ha az elmúlt 30 évben számtalanszor bebizonyosodott, ezek az eredmények nem mindig azok, mint aminek látszanak – fogalmaz legújabb publikációjában Lantos János.
Ezen értekezés szempontjából számunkra most különösen nem érdekes, a Fideszt mennyire mérik, mit várnak a balliberális tömbtől, hány százalékra mérik pártjaikat külön-külön. Tudjuk, hogy némelyik néha igen jól megközelíti a valóságot, némelyik nagyon mellélő, de azt is tudjuk, s ez még fontosabb: ezek megrendelésre készülnek. Tehát ha valakit nagyon felül- vagy alulmérnek, annak az az oka, hogy azt a látszatot szeretnék kelteni, hogy a társadalom gondolja is úgy, a szóban forgó párt vagy személy fölényesen vezet, vagy éppen ellenkezőleg.
Mi viszont egy viszonylag specifikusabb szegmensből kell hogy megvizsgáljuk a kérdést. Nemzeti radikális, nemzeti oldali vagy radikális jobboldali nézőpontból, kinek melyik kifejezés tetszik jobban, itt most nem ez a lényeg.
Az ilyen szellemiségű pártokat rendre alul szokás mérni, ez így volt a Magyar Igazság és Élet Pártjától kezdve az egykori Jobbikon (sajnos le kell írnunk ilyen összefüggésben a nevüket) át a Mi Hazánk Mozgalomig. Ugyebár ezek a közvélemény-kutató cégek a két nagy politikai tömb érdekkörébe tartoznak, így általában nem is érdekük, hogy a valóságot mutassák, ami egy harmadik út. Az, hogy az elmúlt évtizedekben ez a fajta ”lefelé” mérés mennyiben hatott ki később a valós eredményekre, tehát, hogy hányan gondolták úgy, ”én azért nem szavazok ide, mert kis párt és elveszik a szavazatom”, természetesen lehetetlen megmondani pontosan.
Azt viszont nagyon is pontosan ki lehet mutatni, mikor történt olyan, hogy egy nemzeti pártot rendkívül alulmértek. Nézzék el nekem a kedves olvasók, hogy a Jobbikot citálom ide, tudom, ennyit sem érdemelnének már, de vonatkoztassunk el most a párt jelenétől (jövője már nem nagyon van).
– A parlamenten kívüli pártok közül a Jobbiknak sikerült elérni a 2 százalékos támogatottságot a teljes népesség körében – írta 2008 decemberében a Political Capital, mintegy bő fél évvel a 2009-es EP-választás előtt.
Persze, azt tudjuk, a biztos pártválasztók körében mért eredmény valamivel mindig magasabb, mint a teljes népességre vonatkoztatott, s mivel a teljes népesség viszonylag ritkán (soha) járul az urnákhoz, ezért a biztos pártválasztók és a teljes népesség között húzódik valahol mindig az a vonal, ami tényleg megvalósul. Mindenesetre a közvélemény-kutatók szerint a Jobbik a biztos pártválasztók körében sem lehetett e szerint 3-4%-nál több, ehhez képest emlékszünk, majd’ 15%-ot értek el.
Sőt, bárki számára hozzáférhető adatok, közvetlenül az EP-választás előtti napokban is nyilvánosságra hozták adataikat, ott sem mutatott semmi jel a majdnem 15%-os eredményre. A teljes népességben 2-3%-ra mérték őket. De ha már EP-választás, 2019-ben a Mi Hazánkat 1-2% közé tették, és 3,3% lett az eredmény.
Ahogy ugyanebben az évben az önkormányzati választás előtt is szintén 1-2% körül taksálták a pártot, mégis országosan 5,1%-os átlageredményt hoztak. Az természetesen sok minden tényezőtől függ, mennyiben mérnek alá egy nemzeti radikális pártot, van, mikor kevésbé, van, mikor nagyon,
de a tendencia egyértelműen kirajzolódik: nemhogy sohasem láttatják nagyobbnak, de még csak valósnak sem!
A fentiekből megközelítve az, hogy már a baloldali, DK-s kötődésű IDEA intézet is 4%-ra mérte a Mi Hazánkat, abból nem lehet más következtetést levonni, minthogy ez több mint 5% a valóságban. De nem ez a legfontosabb tanulság. Hanem az, hogy a közvélemény-kutatásokra döntően nem kell figyelni, viszont hátradőlni sohasem szabad, mert az több mint hiba, ami megbosszulja magát.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
