18 év börtönre ítélték a nagyszebeni pszichiátriai kórház egyik volt ápolóját, aki a vádak szerint négy beteget erőszakolt meg az intézmény falain belül.
A nagyszebeni Dr. Gheorghe Preda Pszichiátriai Klinika reagált, miután az egészségügyi intézmény egy volt ápolóját 18 év börtönbüntetésre ítélték négy beteg megerőszakolása miatt. Az intézmény szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy egyetért a bíróság döntésével, továbbá úgy vélik, hogy egy ilyen ítélet meghozza a várt igazságot az áldozatok számára.
Kiderült továbbá, hogy a szóban forgó ápoló 2022 szeptemberétől nem dolgozik már náluk. „A kórház vezetősége 2022. szeptember 2-án tájékoztatta a bűnügyi nyomozó hatóságokat a vádakról, ugyanazon a napon, amikor azokról tudomást is szerzett. Szintén 2022. szeptember 2-án megtették az első intézkedéseket is, és ezt az ápolót eltiltották attól, hogy ugyanabban a kórteremben folytassa munkáját: ideiglenesen áthelyezték a kórház sürgősségi osztályára, ahol lehetetlen volt számára, hogy egyedül érintkezzen a betegekkel.
A következő napokban a betegeket a Nagyszeben megyei rendőrfelügyelőségre is bevitték kihallgatásra, a kórház vezetősége pedig a nyomozók rendelkezésére bocsátotta a kórtermekben készült videofelvételeket, amelyek segítették a további nyomozást.
Ugyanakkor néhány nappal az ideiglenes áthelyezése után a szóban forgó ápoló polgári pert indított munkaadója ellen: 100.000 eurós erkölcsi kártérítést követelt, miután az intézmény vezetősége megtiltotta neki, hogy tovább dolgozzon azon az osztályon, ahová az áldozatokat felvették.
„Attól a pillanattól kezdve megváltoztatták a munkaszervezést a kórház kórtermeiben, és a mosdókban, valamint a közös helyiségekben videofelvételi rendszer működik, amely védi a betegek magánéletét, de minimálisra csökkenti annak lehetőségét, hogy egy ilyen eset újra megtörténjen. Úgy véljük, hogy minden ilyen cselekményt vagy akár csak erre tett kísérletet egy ember ellen, és nem csak egy pszichiátriai kórház betegével szemben, szigorúan büntetni kell” – tette hozzá az intézmény vezetője.
A nagyszebeni Dr. Gheorghe Preda Klinika biztosította a lakosságot, hogy a volt ápoló esete elszigetelt eset az egészségügyi egységben, és hogy ők továbbra is a betegek oldalán állnak.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!