Néhány héttel ezelőtt már született egy ismertető a Magyar Jelenen Lipták Tamás Felmegyek a mélységbe című könyvéről. A cikk szerzője, Tölgyesi Tibor kollégánk előző könyvét is sikerült megszereznie, és ha már elolvasta a Csermely című kötetet, írt is róla.
Akinek az életben már volt kutyája, aki tudja, mit jelent gazdának lenni a szó legnemesebb értelmében, az bizonyára jó szívvel be tudja fogadni az ebben a könyvben leírtakat. Akinek pedig nem volt még része ebben a „kalandban,” annak bizonyára hiába is ecsetelnénk, mit is jelent ez egy ember számára. Mert sajnos a legjobb szándékkal sem fogja tudni átérezni, ezt a semmihez sem fogható élményt.
Engedtessék meg e sorok írójának, hogy némiképpen elszabaduljon a képzelőereje, s nem hiteles forrásokra, hanem merész fantáziájára alapozva az Olvasó elé idézze, mi is történt, történhetett, a könyv megjelenésének napján.
Fotó: Csermely Facebook-oldal
Amikor a könyv szerzője – Lipták Tamás, akit barátai, jó ismerősei csak Aldonak szólítanak – hazament a nyomdából frissiben elhozott kötetekkel, leültette maga elé szálkásszőrű tacskó kutyáját – akinek hivatalos neve Csermely, de a gazdája és a bennfentesek szintén becenevén Odinnak hívják – mélyen a szemébe nézett, s halkan belekezdett egy csak kettőjükre tartozó beszédbe:
„Nézd Odin, elkészültek a könyvek, az első önálló kötetem. Ha tudnál olvasni – mert bármilyen értelmes is vagy kutyaként, az emberek nyomtatott kódjeleit azért még te sem érted – akkor látnád, hogy a könyvecske címe Csermely, ami a te neved. Egy jó gazdi igyekszik mindent megadni kedvencének, finom falatokat, hosszú sétákat, kényelmes fekvőhelyet, én most viszont olyat adtam neked, amit még csak kevesen tettek meg a kutyájukkal: Beléptettelek az örökkévalóságba! Mert amikor rövidre szabott kutyaéleted – remélem ez az idő csak sok-sok év múlva jön majd el – véget ér, s lelked vidáman ficánkol majd a kutyák számára teremtett mennyországban, rólad az emberek akkor is tudni fognak. Hiszen ez a kis könyv ott lesz náluk a könyvespolcon, beleolvasgatnak, elképzelik, milyen is lehettél külsőleg, mennyire közel állt a hűséges szíved, ahhoz, akit istenként tiszteltél és csodáltál – hozzám, a gazdádhoz.
Azt is el kell mondanom, ezen a könyvön szerzőként az én – Lipták Tamás – nevem áll, de tulajdonképpen ezt a könyvet ketten írtuk. Hiszen mikor együtt kóboroltunk az rejtelmes erdőkben, jártuk a virágos mezőket, vagy újra megtettük azt az utat, amin hős elődeink utat törtek a bekerítésből, akkor te is minden cselekedeteddel inspiráltál engem, hogy ezt majdan írásban is közreadjam. Társam vagy és voltál jóban-rosszban, de hát egy könyvön sajnos – ezt kérlek, értsd meg, és fogadd el – egy kutya neve nem szerepelhet, mint szerző.
Nos, épp itt az ideje, hogy megünnepeljük a sikert, én iszom egy jó korsó sört, te pedig elropogtathatod kedves cubákodat!”
Eddig a költői fantázia szárnyalása, most pedig térjünk rá a rideg tényekre. A kötet tizenegynéhány rövidke eszmefuttatást ad közre, de ezek az esszék rendkívül olvasmányos módon – még ha tartalmilag elgondolkodtató értékeket is tartalmaznak – könnyed olvasmányként kerülnek az olvasó elé. A mindennapok kalandjai, élmények erdőben és focipályán, munkahelyen és távolsági buszokon. Olyan helyeken ahol mi is gyakran megfordulunk, még sincs kedvünk, erőnk, bátorságunk, önbizalmunk – ezek közül a megfelelő kifejezés egyénre vetítve aláhúzandó – nekiülni és könyvet írni a velünk történt, történő dolgokról. A szerző azonban válaszol a könyv egyik – általam egyik különösen kedvelt – írásában, hogy neki mi adott késztetést:
„ Út közben elmerengsz. Tényleg ennyi? Ez lenne az élet? Erre vagyok jó? Érzed, hogy nem. Érzed, hogy többet, jobbat is ki tudnál hozni magadból. A kérdés, meg mered tenni? Mersz kockáztatni? Ember akarsz lenni, vagy csak egy gép pótolható alkatrésze?”
Ha van hibája a könyvnek, azt is meg kell itt említeni. Én a legnagyobb hibájának azt tartom, hogy csak kétszáz példányban jelent meg, s így sajnos nem tud eljutni sok olyan olvasóhoz, aki megérdemelné, hogy megismerje a könyvben meglévő mélyenszántó gondolatokat. Pedig biztos vagyok benne – mint az egykori viccben is elhangzik – Igény pedig volna rá!
Tölgyesi Tibor
Kiemelt kép: Csermely Facebook-oldal
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Felmegyek a mélységbe – hamarosan érkezik Lipták Tamás új könyve
