daextlwcn_print_scripts(false);

Amint arra számítani lehetett, és évek óta tapasztalat, a tömeges bevándorlásnak “köszönhetően” a német nagyvárosok a legkevésbé sem biztonságosak. Ez Szilveszterkor még koncentráltabb. Az ilyen esetekről tájékoztatott Telegram-csatornáján a német Die Heimat nacionalista mozgalom. 

Azt írják, ez történik, ha a fél világot Németországba viszik ellenőrizetlenül a migráció révén. A német rendőrség megint nem tudta kezelni a helyzetet, többek között Berlinben, Hamburgban és Frankfurtban. Mint fogalmaznak, ezt a problémát semmi más nem fogja megoldani, csak a migránsok hazadeportálása.

A Magyar Nemzet pedig azt írja,

a tavalyi zavargások után nagy rendőri és tűzoltói készültséggel várták a szilveszteri mulatságokat Berlinben – a hatóságoknak akadt bőven munkájuk az új év első óráiban. Az első jelentések szerint több mint háromszáz rendbontót tartóztattak le a német fővárosban 2023 szilveszterén, és több mint 750 esethez riasztották a tűzoltókat – körülbelül ötszáz esethez a 2024-es év első másfél órájában – számolt be hétfő hajnalban a német sajtó.

(Kiemelt kép: AFP/DPA/Annette Riedl)

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);