daextlwcn_print_scripts(false);

Wolfgang Richter katonai szakértő, a német hadsereg (Bundeswehr) nyugalmazott ezredese a svájci Schweizer Radio und Fernsehennek (SRF) adott interjúban azt mondta: a Nyugat nem mérte fel a kockázatokat, és rossz döntést hozhatott a háborúval kapcsolatban – írja az Index.

Mint mondta, a tavalyi ukrán ellenoffenzíva a nyugati támogatások dacára sem sikerült,

ÉS SZERINTE AKKOR A NYUGATNAK FEL KELLETT VOLNA ISMERNIE AZT, HOGY UKRAJNA ERŐFORRÁSTARTALÉKAI MENNYIRE VÉGESEK.

Hozzátette: a helyzet azóta még rosszabb lett amiatt, hogy az utóbbi hónapokban már az amerikai támogatások is leálltak, az pedig kérdéses, hogy Európa önmagában képes és hajlandó lenne-e pótolni a kieső támogatásokat.

„Egy szabad piacgazdaságot nem lehet egyszerűen átállítani háborús termelésre. És alábecsültük a kettős stratégia – az Ukrajnának történő fegyverszállítás és az Oroszország elleni szankciók – gazdasági és politikai kockázatait. Ez elgondolkodtató lehet számunkra” – mondta, majd azt is megjegyezte, hogy

a kockázatok ellenére ragaszkodunk a potenciálisan irreális győzelmi retorikához,

vagyis ahhoz, hogy Ukrajna még mindig megnyerheti a háborút.

„A Nyugat stratégiája az volt, hogy a háború ködében látótávolságra hajózik – de a kockázatértékelésnek máshogy kellett volna történnie. Most szembesülünk ezekkel a kockázatokkal – a választások az USA-ban, a gazdasági rizikó Európában. És mégis ragaszkodunk a valószínűleg irreális győzelmi retorikához” – vélekedett Wolfgang Richter.

Végül azt is hozzátette, hogy véleménye szerint Avgyijivka elfoglalása után nem omlott össze az ukrán front, de az ukrán hadsereg kiszolgáltatott helyzetbe került: nem tudták kellőképpen megerősíteni a védelmi tartalékaikat, és fennállt a veszélye, hogy az oroszok lerohanják az ukránokat. Mint mondta, a jelek szerint az oroszok nem rendelkeztek elegendő katonai erővel ehhez, de az ukránok helyzete továbbra is bizonytalan, és fennáll a veszélye annak, hogy még több várost veszítenek el.

(Kép: Reuters)

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);