„Az elmúlt években túlárazott közbeszerzésekkel, a haveroknak, családtagoknak kijátszott földekkel herdálta el a kormány a magyar állam, a magyar adófizetők pénzét, ám mára szintet léptek” – írta közleményében Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke.
Szerinte a kastélyok magánkézbe adása után most épp azzal rukkoltak elő, hogy 99 évre ingyen magánkézbe adják a pályaudvarainkat, ami nemcsak megdöbbentő, de egyben a kormány beismerő vallomása is, hogy a dübörgő „előre megyünk” szlogenű gazdaságunkon, a központi költségvetésünkön még pár épület rendbetétele is kifog.
„Ennek tükrében lehet, hogy kevesebb túlárazott, a tervezett projektköltségeket többszörösen meghaladó stadion is elég lett volna” – jegyezte meg a politikus.
A Mi Hazánk szerint a kormány tizennégy éve rossz gazdája a MÁV-nak és infrastruktúrájának, de ezzel a lépésével most be is bizonyította, hogy se szándéka, se akarata, se pénze nincs erre a célra. „A használatba adás pedig kikötések és feltételek nélkül történne a tervek szerint, így a befektetők a saját érdekeiket tudják előtérbe helyezni a következő évszázadban a pályaudvarainkon, a szolgáltatás minőségének várva várt javítása helyett! Ez biztosan nem a magyar emberek érdekét szolgálja!” – zárta közleményét Dócs Dávid.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!