Nem a teljes fásítás mentheti meg a Homokhátságot a kiszáradástól

Nem a teljes fásítás, hanem a változatos tájszerkezet, az erdők, cserjések és gyepek mozaikja védheti meg a kiskunsági Homokhátságot a kiszáradástól – derül ki a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatóinak legfrissebb tanulmányából, amelyet az MTI szemlézett.

A Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően című szakportálon szerdán megjelent tanulmány szerint a Kárpát-medencét sújtó vízhiány és az éves középhőmérséklet emelkedése különösen súlyosan érinti a kiskunsági Homokhátságot. Itt az elmúlt évtizedek során észrevehetően nőtt az éves középhőmérséklet, ami a párolgás révén már önmagában is szárazodást eredményez.

Mint írták, a terepmunkák során egyre elkeserítőbb látvány fogadja a kutatókat: még természetvédelmi területeken járva is egyre gyakrabban lehet olyan területeket látni, ahol egyáltalán nem látszik élő növényzet, vagy csak néhány idegenhonos inváziós faj dacol az aszállyal. 

A kutatók a Kiskunsági Nemzeti Park fülöpházi egységében vizsgálták a 2022-es rendkívüli aszály hatásait a gyepek uralkodó fűfajaira.

Az már korábban is ismert volt, hogy az erdőfoltok vagy akár a magányos fák és cserjék alatt mérséklődnek a szélsőségek: kisebb a napközbeni forróság, magasabb a páratartalom, és a felső talajréteg több nedvességet tartalmaz, mint a fásszárúaktól mentes gyepek esetében.

Gyalus Adrienn vezető szerző és munkatársai tanulmánya rávilágított arra, hogy a fásszárú növényzet nemcsak közvetlenül a fák és cserjék alatt, hanem kissé távolabb is segítheti a gyep fűfajainak túlélését. Ha egy adott gyepterület közelében több a fásszárú növény, akkor az aszály jelentősen kisebb pusztítást végez a füvek körében. Vagyis egy fákkal és bokrokkal tarkított tájban a gyep ellenálló képessége (rezisztenciája) lényegesen nagyobb a szélsőségesen száraz időszakokkal szemben, mint egy fátlan és cserjétlen vidéken.

A cikkben ugyanakkor felhívják a figyelmet a fásítás kockázataira is. Míg a fák védik a felső talajréteget és a gyepeket, addig intenzív párologtatásuk miatt a mélyebb talajrétegeket is kiszáríthatják, ami akár felszín alatti sivatagok kialakulásához is vezethet. Emellett a nagy kiterjedésű, zárt faültetvények szerkezete egyszerű, biológiai sokféleségük (biodiverzitásuk) pedig rendkívül kicsi.

Erdős László, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa szerint a megoldást nem a „teljes fásítás vagy a teljes fátlanság”, hanem az erdők, cserjések és gyepek természetes mozaikja jelentheti.

Mint a cikkben olvasható, kerülni kellene a zárt faültetvények erőltetését, és mielőbb be kellene szüntetni az idegenhonos fajok – különösen az akác és a fenyők – telepítését. A meglévő faültetvények természetes ritkulásakor lehetőséget kellene biztosítani az erdő-gyep mintázat újbóli kialakulására, míg a túllegeltetett gyepeken őshonos cserjék telepítésével lehetne segíteni a kisebb, védelmet nyújtó erdőfoltok létrejöttét.

A kutatás szerint a megmaradt természetközeli erdőspuszta-mozaikok megőrzése kulcsfontosságú, mivel az ilyen összetett tájszerkezetek bizonyulnak a leginkább életképesnek az egyre melegebbé és szárazabbá váló klímában.

Kapcsolódók: