A kommunista Thürmer Gyula is felszólalt azon az összejövetelen, amit eredetileg az Oroszországra zúduló nemzetközi nyomás ellen szerveztek szolidaritásul az orosz nép felé. A demonstráció végül aztán kritikátlan Putyin dicsőítésbe és egy nemzeti hős meggyalázásába fajult.
Thürmer Gyula kifejtette, hogy szerinte az USA az ukrán fasizmus exportálásával akarja tönkretenni az EU-t. Azt is hozzátette, hogy minden rossznak a forrása a szélsőséges nacionalizmus és felszólította a magyar kormányt, hogy működjön együtt Oroszországgal. Thürmer leszögezte: a magyar érdek az, hogy Oroszország ne veszítse el a háborút.
A politikus megnyugtatásul még bejelentette, hogy a munkáspárt mindig itt lesz és megvédi a magyarokat.
Az oroszbarát demonstrálók ezt követően a Bajza utcát Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin utcára nevezték át. A kisföldalatti közvetlen közelében található utca 1878-tól egészen idáig viselte a nemzeti hős nevét, aki családjával együtt ebben az utcában élt.
Bajza József a 19. századi magyar közélet ismert alakja. Színházigazgató, publicista, kritikus, politikus és költő is volt, emellett a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Bajza 1831-ben elindította a Kritikai Lapok című folyóiratot, majd 1837-ben Vörösmarty Mihállyal és Toldy Ferenccel közösen az Athenaeumot.
Bajzának elvitathatatlan szerepe volt abban, hogy a magyar nyelvű színjátszás (ezáltal a magyar nyelv elterjedése) kerekedjen felül a németajkú darabok rovására.
Az 1840-es évek közepén visszavonult az irodalmi és színházi kérdések vitatásától, innentől már minden idejét a politikai publicisztikának szentelte. 1848-hoz közeledve Bajza egyre aktívabb lett a hazai politikai életben. Főszerkesztője lett a Kossuth Hírlapja című forradalmi napilapnak. A szabadságharc idején hivatalt nem vállalt, de Petőfihez és társaihoz hasonlóan műveivel, jegyzeteivel a magyar szabadság mellett tette le és áldozta fel életét.
A forradalmat végül a cári orosz hadsereg verte le. I. Miklós cár intervenciós csapatai 1849-ben léptek Magyarország területére. Alakulatait az akkori világ messze legnagyobb, 1 300 000 fős haderejéből állították ki, történelmi léptékét mutatja, hogy ettől nagyobb orosz kötelék még a napóleoni háborúk idején sem került külföldön bevetésre. A magyar hadsereg a császári csapatokra számos megsemmisítő és megalázó vereséget mért (Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg) de, ez a katonai beavatkozás megpecsételte az 1848–49-es forradalom és szabadságharc sorsát, ahogy Bajza Józsefét is.
A költőnek a bukás után menekülnie, bujkálnia kellett, sok társával együtt közvetlen életveszélyben volt. Végül csak 1851-ben Haynau elbukása után térhetett vissza Pestre, de az évekig tartó üldöztetés megterhelte: elborult az elméje, s bár néha ugyan kitisztult, mégis 1858-ban bekövetkező haláláig jórészt már szellemi sötétségben élt.
Jókai Mór így írt Bajzáról:
„Néha találni az utczán egy férfit csendes, halk léptekkel ballagva, szemöldei mozdulatlan homloka elejére összevonva, szép, kifejezésteljes szemei merően maga elé szegezve; rendesen egy szép, halavány, szelid arczu ifju vezeti. Ez Bajza és gyermeke. Emeljetek kalapot előtte és haladjatok el mellette csendesen. Ő nem ismer senkit; nem ismeri önmagát sem.”
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
