A múlthét hétvégi tanártüntetésen felszólalóknál nem is kell jobb alapanyag arra, hogy bemutassuk, mi is a baj a magyar oktatási rendszerrel. Mert van baj bőven. És ebben óriási felelőssége van „nemzeti” kormányunknak, mely 12 év alatt ebben az ügyben (sem) tett érdemi lépéseket. Ha gyors meggazdagodásról, vagy a haveroknak kijátszott természetvédelmi területekről van szó, akkor valahogyan egyből megszületnek azok a kétharmados alkotmánymódosítások, ám ha valódi nemzeti kulcskérdésekről kéne dönteni, akkor pár markáns odamondáson kívül valahogy semmi érdemi nem történik.
De térjünk rá a tárgyra, miért is tökéletes példa a színpadra álló Pankotai Lili arra, hogy mi is a baj a magyar oktatással. Az, hogy káromkodik? Dehogy! Ezt a Fidesz-média két okból kaphatta fel: talán azért, mert így akarja elfordítani az ügytől a szuperkonzervatív, maradi nagymamákat, akik nem szeretnék így látni a kisunokájukat. Ám sokkal valószínűbb, hogy egy előre megírt forgatókönyv szerint csak eljátszották a rájuk osztott szerepet. Hiszen, amint beleszálltak a „káromkodó tizenévesbe”, máris piedesztálra emelte őt a globalista média, meg a noÁr-féle megélhetési forradalmárok.
Íme a kétpólusú politika:
ha nem tetszik, hogy valaki trágárkodik a színpadon, kérd a Fideszt, védjen meg tőle, ha pedig utálod a Fideszt, tapsold Nagy Blanká… őőő, Pankotai Lilit, lám „milyen jól megmondta a hatalomnak”.
Erre ment ki a játék a kezdetektől, mikor a tömegtüntetést látva a balliberális politikusok egymás után mentek ki a tömeggel selfiezni, meg momentumos transzparensekkel villogni, mintha ők önerőből 10 embernél többet ki tudnának vinni az utcára… Persze, nekik ez nem számít. Hol érdekli őket az ország, vagy a tanárok helyzete? Egyetlen céljuk a politikai túlélés. Ennek érdekében igazi élősködőként telepednek rá mindenre, legyen az katás tüntetés, vagy a pedagógusok ügye, ezáltal újabb és újabb muníciót adva a hatalom kezébe.
És már megint nem a pedagógusbérekről, a tanárhiányról beszélünk, hanem ismételten a hatalom és álellenzéke feszül egymásnak meddő kultúrharcában, ahol mindkét oldal mindig épp annyit húz a kötélen, hogy az véletlenül se mozduljon el semerre.
12 évük volt rendbe tenni az oktatást
Pedig lenne miről beszélni az oktatás kapcsán. A mindenkori hatalom sajnos nem becsüli meg ezt az igen fontos hivatást sőt, az oktatás szisztematikus leépítése zajlik hosszú évtizedek óta. Minek következtében mára odáig jutottunk, hogy a jó tanárok egy jelentős hányada (nem az összes) elhagyta a pályát, és a „költséges hobbi” helyett egy biztos megélhetést keresett. A helyükre pedig minden másra alkalmatlan, inkompetens, semmihez sem értő kóklerek, meg frusztrált, ön- és nemzetgyűlölő ideológusok érkeztek.
12 év korlátlan Fidesz kétharmad után az oktatásban ugyan olyan erős, ha nem erősebb a posztkommunista, vérliberális szellemiség, mint 10-20 évvel ezelőtt. Nem kell Pécsig menni, a vidéki iskolák tele vannak ezekkel a tanárnak csúfolt „felvilágosult” álértelmiségiekkel, akik csak úgy öntik magukból a kulturmarxista szemetet.
Akik nem hazaszeretetre, hanem az idegen szeretetére, nem büszkeségre, hanem bűntudatra, nem a társadalmunkra váró kihívásokra és küzdelmekre, hanem „elfogadásra” és „toleranciára” tanítanak.
És ezeknek a végtermékei az ilyen Pankotai Lilik, akik a Brooklyn-i gettók fehér szajhái stílusában öltözködve, a színpadon valami néger műfajt próbálnak leutánozni azok mély, ritmikus hangja, és ösztönös mozgása nélkül. Az eredmény egy kínos és szánalmas majmolás. Elég csak megnézni azt az ügyetlen kézmozgást a produkció közben. Látta az általa bálványozott színesbőrűektől, hogy valamit csinálni kell a kezével, de fogalma sincs, mit és hogyan.
De természetesen nem a megjelenéssel és a formával voltak a legégetőbb problémák, hanem a tartalommal. Miután már az első percbe felböfögött (mert ezt a „stílust” se éneklésnek, se szavalásnak nem lehet nevezni) néhány jellegzetes liberális mantrát, egy zavaros és logikátlan átvezetés után kikéri magának, hogy ballibsizik azért, amit mond és gondol. Ráadásul az – elvileg – tanárokért való kiállása közben épp a tanárait ekézi, akik óva intették ettől az úttól, és stílustól, mert előre látták, így nem viszi semmire. Nekik megüzente: ő csak „próbál jobb lenni, mint amik ti vagytok”.
„Azt hiszed. ki tudod törölni a gondolkodást!?” – kiáltotta a hatalom arcába, majd bármiféle kritika, vagy saját gondolat nélkül visszamondta a liberálmédia által belévert „elfogadás” propagandáját az azonosneműek házasságáról, meg a falusi Kis Pistiről, aki homokos, de nem meri felvállalni itt az óriási „elnyomásba”. (Milyen elnyomásról beszélünk, akkor már vidéken is vonulgatnak, meg parádéznak? Mindezt a kormány áldásával.)
Ez is jellemző a generációjára. Miközben felmondja, hiszi, és (ezek szerint tudta nélkül) magáénak vallja a frankfurti iskola szélsőliberális, kulturmarxista tanait, addig büszkén deklarálja: ő az ideológiák felett áll. A generációjának nincs szüksége rájuk, mert „ők már mernek azok lenni, akik”.
Íme az új ember. Hit, ideológia és világkép nélkül bátran mer az lenni, ami: egy programozható és irányítható fogyasztó.
Ide vezetett hát, hogy a „nemzeti kétharmad” nem becsülte meg az egyik legértékesebb szakmának a képviselőit, nem gondoskodott megfelelő utánpótlásról, nem nyúlt bele az elmúlt évtizedek posztkommunista tananyagaiba, és még az arra érdemes pedagógusok jelentős részét el is üldözte a pályáról. Így nincs már, aki bármiféle ellenpólust képezzen a közösségi médiából, és a nyugati szolgáltatóktól ránk ömlő fehérellenes, liberális propagandával szemben. Jöttek ellenben azok, akik futószalagon gyártják nekünk az ilyen „független”, „szabadgondolkodó” egyéniségeket, a „kritikusan gondolkodó” világpolgárokat, akik – ahogyan Pankotai Lili találóan fogalmazott – a jelen, és a jövő. Mert bizony ezek lesznek a jövő…
A tüntetők többsége se kér ezekből
Mint ahogy fentebb említettem, a balliberális megélhetési politikusok, meg az ilyen kulturmarxiszmussal átitatott szónoklatok csak ártanak az ügynek, mert elvonják a figyelmet a valódi problémáról, és egy fontos, tömegeket foglalkoztató ügyet degradálnak le a kormány – álellenzék nevezetű színdarab újabb felvonásává. Több tízezer ember, rengeteg tanár, még több diák vonult utcára, és meggyőződésem, hogy ezek jelentős többsége nem osztozik a színpadon elhangzott beteg gondolatokkal. Egyszerűen arról van szó, hogy az ilyen szereplésivágyban, feltünési viszketegében szenvedő liberálisok megint nem bírnak magukkal, és szereplésivágyuk ismét fontosabbnak bizonyult, mint egy tiszta ügy tiszta képviselete.
És ezt nem csak én mondom, maguk a résztvevők elsöprő többsége sem akar levitézlett politikusokat, meg életellenes ideológiákat a tüntetésére, mert ők is nagyon jól átlátják a helyzetet.
Többen pedig fel is vetették:
ne feledjük, az oktatás leépítése nem most kezdődött, és a 2010 előtti kormányok (melynek tagjai is szövegségesei épp a menetben paroláznak) ugyan úgy semmibe vették a tanárokat, mint a jelenlegi rendszer.
Ami nem csoda, mert ez a két oldal a lényegi kérdésekben valahogy mindig egy platformra helyezkedik. Amíg a váltógazdaság marad, itt érdemi változás nem lesz. Mert ez ugyanaz a cirkusz, és teljesen mindegy, hogy a színpadon a bohóc melyik tömb nevében szólal fel, a haszon végül úgyis a cirkusz igazgatójáé.
Gyebnár Dávid
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
