Schiffer András azon ügyvédek egyike, akik bátran felvállalnak olyan történeteket is, mint annak az oltatlan pedagógusnak az ügye, aki két hónapig nem taníthatott és nem kapott fizetést, mert egészségügyi okokból nem oltatta be magát.
– Az történt, hogy sokakhoz hasonlóan a szakminisztériumhoz benyújtotta a mentesítési kérelmet, mellékelte hozzá a diabéteszéről szóló orvosi igazolást is, illetve előadta az egészségi állapotát – ismertette Schiffer az ügy előzményeit a Magyar Jelennek. Hozzáfűzte, 60 éven felüliről volt szó, ezt azért fontos rögzíteni, mert az operatív törzs állítólagos állásfoglalása úgy szólt, hogy a 18 és 59 év közötti korosztályt tekintette fokozottan veszélyeztetettnek.
– Első körben még mindenféle indoklás nélkül a Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) tavasszal elutasította a kérelmét, bírósághoz fordultunk, a bíróság megsemmisítette az EMMI határozatát, de a bíróság nem tehet ilyenkor mást, mint új eljárásra utasítja a hatóságot – folytatta.
Az új eljárást viszont már a Belügyminisztérium (BM) folytatta le az új kormányzati struktúrában, és megint nem sikerült törvényes határozatot és indoklást hozni. Itt hivatkoztak az operatív törzs állásfoglalására, de az sem derült ki, hogy az egyedi vagy általános jellegű.
– Ezt az állásfoglalást senki nem látta. És ami a legfontosabb, hogy a belügy is úgy utasította el ennek a pedagógusnak a mentesítési kérelmét, hogy érdemben egyáltalán nem reflektált arra, amit ő maga állított a saját egészségi állapotáról – osztotta meg a további részleteket.
– Ebben a legvérlázítóbb, hogy gyakorlatilag copy paste-el úgy másolták be ezt az állítólagos operatív törzsi állásfoglalást, hogy abban külön hivatkoznak arra, hogy a 18-59 év közötti korosztály mennyire veszélyeztetett, miközben a kérelmező kívül esik ezen a korcsoporton
– szögezte le.
Schiffer szerint azonban kuriózum, hogy egy éven belül ugyanabban az ügyben kétszer sikerül közigazgatási perben kvázi az államot legyőzni. Erre nem sok példa van. Mint mondja, itt nem történhet más, minthogy a minisztérium most már harmadjára is egy új eljárást folytat le, de ő azért titkon abban reménykedik, hogy tekintettel a mindenféle egyéb körülményre, s nem csak a pedagógusokra céloz, ezeket egy méltányossági alapon fogja a kormány kárpótolni.
– Az ügy tehát még folyamatban van, de még egyszer hangsúlyozom, az, hogy egy éven belül két megsemmisítő határozat születik, azért az figyelemreméltó, és sokat elárul arról, hogy ezek a hatóságok mennyire veszik emberszámba az oltatlan pedagógusokat
– összegezte.
Az érintett pedagógus újra tanít, de ugyebár kéthavi jövedelme kiesett. Schiffer András kérdésünkre elmondta, egyetért a Mi Hazánk azon javaslatával, hogy anyagilag kártalanítsák az oltatlan munkavállalókat, vagy helyezzék vissza őket munkaviszonyukba úgy, hogy megkapják az azóta kiesett fizetésüket, mint fogalmazott, “azt gondolom, ezért most érdemes verni az asztalt, függetlenül a béremelési ígérettől.”
– Kártalanítani kell azokat, akiket megalázó módon megfosztottak a keresetüktől, mert nem voltak hajlandóak maguknak beadatni azt a vakcinát, aminek beszerzését Von der Leyenék sms-ben bonyolították le
– zárta gondolatait.
(Fotó: Bankó Gábor – hang.hu)