Mint ismeretes, múlt hétvégén ünnepelte a nyugati kereszténység a húsvétot, ám a keleti (ortodox) egyházak egy héttel később tartják az ünnepet. Ennek oka, hogy a Julián-naptárat használják, amely eltér a Gergely-naptártól. Korábban interjút készítettünk Barsi Balázs (katolikus) ferences rendi szerzetessel és ifj. Hegedűs Lóránt református lelkésszel, az ortodox húsvét kapcsán pedig István atyával beszélgettünk az ortodoxiáról. Ez utóbbiról Magyarországon talán kevesebbet tudnak az emberek, ezen próbálunk változtatni jelen interjúnk közreadásával.
– Indítsunk kicsit távolabbról! Magyarországon nem mindenki tudja hová tenni az ortodox kereszténységet. Néhány alapfogalmat tudunk tisztázni?
Ahogy mondja, sajnos Magyarországon az emberek túlnyomó többsége szinte semmit sem tud az ortodox kereszténységről, de még a hazánkban nagyobb létszámban jelenlévő felekezetekről sem – ezen egy szekuláris társadalomban nem is lepődünk meg. Ha valakinek mégis van bizonyos fokú ismerete, általában csak a keleti nemzetekkel, például az oroszokkal, szerbekkel, románokkal azonosítja az ortodoxiát; vagy a „görög” katolikusokkal kever minket, akik egyébként valóban nagyon hasonlóak hozzánk kinézetben, hiszen ők olyan volt ortodoxok, akik hazánkban 1646-ban, az ungvári unióval egyesültek a római pápával. Az ortodox egyház azonban nem más, mint Jézus Krisztus egy, szent, egyetemes (katolikus) és apostoli egyháza, mely a mai napig változatlanul őrzi Krisztus Urunk tanítását. Itt ki kell emelnem az előbb említett „egyetemes” szót, mely azt jelzi, hogy az ortodox egyház nem csak bizonyos népeknek a „nemzeti” egyháza, hanem az egész emberiségre kiterjedő krisztusi egyház, melynek tagja lehet bármely üdvözülni kívánó ember, nemzeti hovatartozásától függetlenül.
– Tehát akkor éppoly egyetemes az ortodoxia, mint bármely más keresztény felekezet?
Ebben az interjúban természetesen nincs lehetőség arra, hogy az egyház történelmét részletesen tárgyaljuk, így csak annak megalakulásáról ejtenék néhány szót, valamint arról, hogy mi, ortodoxok mit értünk a „Krisztus egyháza” megnevezés alatt. Ahogy egy nálam idősebb amerikai pap testvérem nagyon jól elmagyarázta egy előadásában:
„Az egyház egy organizmus, Krisztus élő teste, melybe Krisztus vére önt életet, mely az ereinkben folyik a Szent Eucharisztia révén. Az igaz hitvallás által van elevenítve, melyben mind osztozunk. És természetesen mivel ez egy élő organizmus a világban, Krisztus világban való megtestesülésének meghosszabbítása, az egyház természetesen, a Szentlélek inspirációja alatt megalapította a saját szervezetét.”
Maga Krisztus Urunk és a szent apostolok adták nekünk a püspökök hierarchiáját, a papokat és diakónusokat. Az Újszövetségből és az apostoli atyák írásaiból (akik egyből az Újszövetség ideje után írtak) ez elég világosan látszik. A püspökök már a szent apostolok idejétől kezdve szent zsinatokon gyűltek össze, hogy az igaz hitvallást megvédjék az elferdítésektől. A hét szent egyetemes zsinaton, melyek a Szentlélek által voltak vezérelve, lepecsételték az egyház dogmáit, melyeknek köszönhetően megtudhatjuk, hogy mi Krisztus egyháza és mi nem, kik tartoznak abba és kik nem. A szent apostolok tanítványai is bizonyítják – olyan emberek, mint például Antiochiai Szent Ignác és Római Szent Kelemen -, hogy már a kezdetek kezdetén voltak püspökök, papok és diakónusok, akik helyi szinódusokba rendeződtek egy metropolita, püspök vagy szinódusi elnök vezetésével. Az ortodox egyházban mi mindnyájan hiszünk abban, hogy ezek a megalakulások is a Szentlélek által voltak vezetve, aki sohasem hagyta el az egyházát.
Már ezekben a korai időkben is látható volt a helyi szinódusok legkorábbi kánonjaiból, melyek az első 300 évben jelentek meg, hogy léteztek regionális szinódusok, melyek a későbbi helyi egyházak magjai voltak. Ezeket azonban sohasem azonosították az egyházzal, „csupán” szolgálatában álltak Krisztus élő, miszteriologikus, konfesszionális, lelki és misztikus testének.
Ez tehát „Krisztus egyházának” ortodox értelmezése, szerintünk az egyház nem egyenlő egy helyi egyházi szervezettel, de ugyanakkor nem is egy láthatatlan „spirituális” közösség, melynek mindenki a tagja, aki azt állítja, hogy „szereti” Krisztust.
A legrövidebben talán Nagy Szent Atanáz szavaival lehetne összefoglalni, hogy mi az ortodoxia: „Az ortodoxia az, amit Krisztus tanított, az apostolok hirdettek, és az atyák megtartottak”.
– Hogyan lesz Magyarországon valaki ortodox? Mik voltak azok a szellemi és lelki motivációk, amik erre az útra vezették Önt?
Hazánkban az istenkereső embernek nincs könnyű dolga, ha nem beszél legalább angolul, mivel magyar nyelven elég limitált az ortodox kereszténységgel kapcsolatos tudásanyag. Én magam is olaszországi tartózkodásom során ismerkedtem meg először az ortodoxiával, ami így utólag hihetetlennek hangzik, hogy pont a pápai állam fellegvárában tér meg valaki az ortodox egyházba. De ebből is látszik, hogy Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek…
Egy komoly szándékokkal rendelkező istenkereső ember számára a Nyugat-Európában (hazánkat is ehhez a kultúrkörhöz lehet kapcsolni) régebb óta jelenlevő fősodratú keresztény szervezetek nem igazán nyújtanak autentikus utat az Isten felé való közeledéshez.
Az üdvözülés evangéliumát felcserélték egy szociális „evangéliummal”, ami a kereszténység fő küldetésének az emberek evilági életkörülményeinek javítását tűzte ki céljául.
Az emberek királyságát hirdetik az eljövendő Mennyei Királyság helyett. A rendszerváltás utáni Magyarország lelki helyzetét sokszor hasonlítom a hetvenes–nyolcvanas évek Egyesült Államának, azon belül is főként Kaliforniának a lelki helyzetéhez. Ott is volt egy nagy lelki fellángolás az emberek között, amikor sok istenkereső fiatal próbált kitörni a materializmus, nihilizmus és az általánossá vált hedonizmus kötelékéből. Persze ezzel a lelki kereséssel együtt járt, együtt jár az is, hogy az emberek bizony jól eltévelyedhetnek. Ahogy Amerikában, úgy hazánkban is megjelentek a keleti (ál)vallások, melyek első látszatra kiváló alternatívát kínálnak a keresztény gyökereiktől eltávolodott nyugati embernek. Ezeknek a „guruknak” mondhatni a kisujjukban van a „miszticizmus” és az „aszketizmus” így első blikkre hitelesnek tűnő lelkiséget nyújtanak a keresők számára.
Én hála Istennek soha nem „tértem át” egyik ilyen keleti (ál)vallásra sem, de mint istenkereső ember, elég sokáig tanulmányoztam azokat. Ismét azt kell mondanom, hogy hosszú lenne elmesélnem az ortodox egyházhoz való megtérésemnek történetét, de a leglényegesebb pontokat megpróbálom megemlíteni. Ahogy szinte minden istenkereső fiatal a nyugati világban, úgy én is ökumenista miliőben nőttem fel, ahol magától értetődő volt, hogy minden vallás egyenértékű, mind Istentől származik, csak más utakon vezet el Őhozzá.
Amikor először kapcsolatba kerültem az ortodox kereszténységgel, másokhoz hasonlóan én is úgy tekintettem rá, mint ami csak egy a sok „vallási tradícióból”. Azonban ahogy múlt az idő, egyre jobban tudatosult bennem az a hit, hogy nem csak egy új autentikus „vallási tradíciót” fedeztem fel, hanem az egyetlen vallást, amely üdvözítheti nyomorult lelkemet.
– Hogy történt ez a megvilágosodás?
Éreztem, hogy az Isten utáni hosszú keresés végre véget ért, hazaérkeztem. Ha ki kellene emelnem, mi az, ami legjobban megkülönbözteti az ortodox kereszténységet a többi felekezettől – itt sokan persze a Jézus Imát és a miszticizmust említenék -, az engedelmességet és az alázatosságot mondanám. Azt, hogy nem a saját fejünk után megyünk és nem úgy értelmezzük a Szentírást, ahogy azt mi jónak látjuk, hanem mindenben az egyházi szenthagyományra, valamint lelki atyánk útmutatására hagyatkozunk. Engem ez fogott meg a legjobban.
Amíg szinte minden más vallásos út – titkon vagy nyíltan – az ember egóját duzzasztja, addig az ortodox aszketikus hagyomány az Istennel és feljebbvalóinkkal szembeni legmélyebb alázatra nevel.
Azt még meg kell jegyeznem, hogy a hit valójában Isten ajándéka, amit nem lehet racionálisan elmagyarázni. Természetesen az ember törekvése is szükséges, hogy Isten akaratát kövesse és ne a sajátját, de ez nem minden esetben elegendő.
– Hány ortodox egyház van ma Magyarországon?
A környező, történelmileg ortodox országok felekezetei szinte mind jelen vannak, ha van Magyarországon élő, jelentősebb létszámot kitevő közösségük. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy ezen felekezetek mindegyike – a mienkét kivéve – tagja a WCC-nek, azaz az Egyházak Világtanácsának, melynek célja az egy világvallás megteremtése. A mi egyházunk nem ápol eucharisztikus közösséget ezekkel a szervezetekkel. Az ökumenista mozgalom történetéről Filaret püspökünk készített egy nagyszerű videót, melyet minden angolul értő embernek tudok ajánlani:
– Mit kell specifikusan tudni az ön egyházáról, amelyben szolgál?
Én az Orosz Igaz Ortodox Egyház, más néven Katakomba Egyház papja vagyok, melynek története az oroszországi bolsevik forradalom idejére nyúlik vissza. Itt is csak dióhéjban mondanám el a dolgokat, akit részletesebben érdekel egyházunk történelme, az elolvashatja azt magyarországi missziónk honlapján.
Nos, amikor az antikrisztusi erők megdöntötték az Orosz Birodalmat, az utolsó ortodox keresztény birodalmat, az orosz ortodox egyház püspökeinek nagy része, mind az anyaországban, mind a diaszpórában, nem volt hajlandó együttműködni az istenellenes bolsevik hatalommal. Itt jön képbe Szergiusz metropolita, akitől a szergianizmus elnevezés ered. Szergiusz néhány társával együtt egyességet kötött a kommunista hatalommal, és Sztálin elvtárs segítségével megalapítottak egy úgynevezett állami „egyházat”, amely teljes mellszélességgel kiszolgálta a diktatúrát.
Az egyik nézet (a mai Moszkvai Patriarchátusé), amelyre legmegfelelőbben a „szergianizmus” kifejezést alkalmazták, elsősorban olyan szervezetnek tekinti az egyházat, amelynek külső formáját minden áron meg kell őrizni; a szervezet iránti engedetlenség vagy az attól való elszakadás „szakadárságnak” vagy akár „szektarianizmusnak” tekintendő. A szergianizmus védelmezői, Oroszországon belül és kívül egyaránt, azt hangsúlyozzák, hogy Szergiusz metropolita politikája „megőrizte” a hierarchiát, az egyházi szervezetet, az egyházi szolgálatokat, a Szent Misztériumok fogadásának lehetőségét, és hogy ez az egyház fő tevékenysége, vagy akár annak létezésének minden oka.
Az ilyen kifogások az ortodox egyházi tudatosság általános hanyatlásának eredményei, a szergianizmus egyházi betegségének, az ortodox kereszténység szellemi gyökereivel való kapcsolat elvesztésének, valamint az élő és teljes ortodoxiának a külső és „kanonikus” formákkal való helyettesítésének a tünetei.
Valószínűleg ez a mentalitás az oka a protestáns szekták elterjedésének a mai Oroszországban. A lelki aggodalmak elsőbbségének puszta látszata (még akkor is, ha meg vannak fosztva a valódi keresztyén tartalomtól) elegendő ahhoz, hogy elnyomja a külső formákhoz való kötődést sok millió orosz emberben, akik meg vannak győződve arról, hogy a szergianista „egyház” (mivel ez az egyetlen, ami látható) egyenlő az ortodoxiával.
– S a másik nézet?
A másik nézet, amit az Orosz Igaz Ortodox vagy Katakomba Egyház magáénak vall, hogy az ortodox egyház elsődleges felelőssége Krisztus és az ortodoxia valódi szelleme iránti hűség, bármilyen külső költség mellett. Ez a mentalitás egyáltalán nem veti meg a külső formákat; tudjuk, hogy a Katakomba Egyház napjainkig megőrizte az istentiszteleteket és az egyházi hierarchiát. A Katakomba Egyház igaz ortodoxia iránti hűségének „külső ára” az orosz nép tömegeire gyakorolt befolyás azonnali elvesztése volt, akik közül sokan még csak nem is tudnak a létezéséről, és többségük nem tudja, hol és hogyan léphet kapcsolatba annak tagjaival. A külső befolyás elvesztésének viszont van ellensúlya, az erkölcsi és lelki tekintély, amelyet nem tudnak értékelni azok, akik ezeket a dolgokat külsőleg ítélik meg.
– Térjünk rá magára a húsvétra! Az ortodox egyházak hogyan ünneplik a feltámadást világszerte?
A húsvét a keresztények számára az ünnepek ünnepe, Krisztus Urunk feltámadásának szent ünnepe, mivel ekkor teljesedtek be az ószövetségi próféciák az emberiség megváltásáról, ekkor nyílt meg újra a mennyország kapuja, melyet egész idáig egy kerub angyal őrzött lángoló kardal. Ekkor tört meg végleg a halál uralma, és azok az ószövetségi szentek, akik eddig a pokolban „Ábrahám kebelén” várakoztak, most végre elfoglalhatták lakhelyüket a Mennyek Királyságában, ahogy azt a feltámadási tropárban is énekeljük ilyenkor:
„Krisztus feltámadt halottaiból, halállal eltiporván a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozván.”
Ezt a mindennél fontosabb ünnepet a Szent Nagyböjt előzi meg, amikor minden állati eredetű ételtől tartózkodunk, sőt bizonyos napokon még az olajtól is, ezáltal próbálván nemet mondani a torkosság szenvedélyére, hogy ezen szent időszak alatt nyugodtabb elmével élhessük át az egyház szentszolgálatait, elmélyedvén Krisztus Urunk kereszthalálának és harmadnapi feltámadásának csodálatos misztériumában. A szenthagyomány szerint a feltámadási szertartások és liturgia kicsivel éjfél előtt kezdődik, és nagyjából hajnal háromig tart, amikor a pap megáldja a húsvéti eledeleket és egy közös agapéval fejezik be az ünnepséget.
Minden történelmileg ortodox országban mások ilyenkor az ünneplési szokások. Csakhogy egyet említsek: Görögországban és más déli országokban, ahol élnek ortodox keresztények, ilyenkor megszokott a tűzijáték és a fegyverropogás, ami a mi nyugodtabb magyar vérmérsékletünknek elsőre elég furcsának tűnhet.
– Ortodox hite és értékrendje szerint milyen állapotban lévőnek látja a mai magyar társadalmat és Európát?
„Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16:33) Ez a világ Ádám és Éva bukása óta bűnben él, a bukott emberi természethez hozzátartozik a bűn, ez sajnos mindig is így volt a bukás óta. Krisztus Urunk eljövetele után volt „1000 év” béke (Jel 20:2), amikor ortodox keresztény uralkodók védelmezték Krisztus Urunk nyáját, hogy azok békében megélhessék keresztény hitüket. „A gonoszság titka ugyanis már munkálkodik, csakhogy azt, aki most még visszatartja, előbb el kell távolítani az útból.” (2Tessz 2:7) Az utolsó ortodox uralkodó, II. Miklós cár elmozdításával szabad út nyílt az antikrisztusi erőknek, hogy amennyire csak lehet, minden embert a kárhozatba taszítsanak.
Az ortodox keresztények számára az egyetlen támogatandó államforma az ortodox monarchia, ahol az uralkodót maga Isten jelöli ki – egyházi felkenés révén.
Természetesen minden józan gondolkodású ember tisztában van vele, hogy az ilyesfajta restauráció már lehetetlen és nem is érdemes ezért erőfeszítéseket tenni.
Ahogy Kaukázusi Szt. Ignác mondta:
„E hitehagyottságot képtelenek vagyunk feltartóztatni. A tehetetlen kezeknek nem lesz hatalma ellene, és semmi más elvárás nem lesz, minthogy ellen álljunk annak. A kor szelleme felfedi majd a hitehagyottságot. Tanulányozzátok, ha el akarjátok kerülni, ha meg akartok menekülni ettől a kortól és szellemének kísértésétől… Csak Isten különös kegyelme állíthatja meg ezt a veszélyes morális járványt, és halaszthatja el egy ideig, mert mindannak, amit a Szentírásban megjövendöltek be kell következnie… Senki sem újíthatja meg a kereszténységet. A Szentlélek edényei mindenhol kiszáradtak, még a monostorokban is, ezen jámborság és kegyelem kincsei… A só elvesztette ízét. Az egyházi pásztorok között az IGÉNEK csak egy gyenge, homályos és következetlen megértése létezik, amely elpusztítja a lelki életet. A kereszténység a gyakorlatban létezik, nem pedig a szavakban. Még nézni is nehéz, hogy kikre bízták, vagy kiknek a markába kerültek Krisztus juhai, hogy kiket bíztak meg az ő vezetésükkel és üdvözítésükkel! De, Isten engedte hogy így legyen… Isten irgalmas hosszan tűrése elhalasztja a teljes összeomlást azon kevesek érdekében, akik meg akarják menteni magukat, míg azok, akik a veszedelem útján indultak, már elpusztultak, vagy elérték a korrupció csúcsát… Had védje meg az Úr azt a maradékot, aki még mindig hisznek benne, ám ez a maradék kevés, és egyre kevesebb.”
Sajnos még a keresztények közül is sokan úgy gondolják, hogy az Antikrisztus eljövetele majd csak sok millió év múlva fog bekövetkezni, azt hiszik,
hogy Krisztus Urunk királyságát itt, a Földön kell megteremtenünk, itt kell jól éreznünk magunkat.
Ez azonban nem így van, sőt ez a felfogás nem más, mint a „chilianizmus” eretneksége.
– Tehát sok, magát kereszténynek valló ember is téves felfogás útján jár?
Ez a földi élet egy küzdőtér, ahol lelkünk üdvözülése a tét, és ahol bűnbánatot kell gyakorolnunk, ha üdvözülni szeretnénk. Persze az a tény, hogy már nincsenek ortodox keresztény királyságok, melyekért a hívek kiállhatnának, nem azt jelenti, hogy egy kereszténynek ne lehetne politikai állásfoglalása. A liberálisok általában szeretik azt hangoztatni, hogy a keresztényeknek nem lehet politikai véleményük, csak imádkozzanak szépen csendben, a világ vezetését meg bízzák rájuk… Ez olyan, mint amikor azt mondják, hogy ne kereszteljük meg a gyereket, majd amikor felnő, eldönti, hogy mi akar lenni. Igen ám, csak addigra a keresztény neveltetés híján már szinte minden Isten iránti vágyakozást kiöltek a szívéből az istenellenes erők.
Az igaz, hogy az egyház sosem volt forradalmi, lázongó egyesület, ami államberendezkedéseket akart volna megdönteni, de egy keresztény embernek mégis tisztában kell lennie azzal, hogy amit a hatalom tesz, az összeegyeztethető-e az ő keresztény hitével vagy sem.
És amennyiben ezek a hatalmi berendezkedések olyan dolgokat próbálnak ráerőltetni a hívekre, amelyek ellentétesek értékrendjükkel – mi több, bűnnek tekintendők -, akkor minden joguk megvan az ellenálláshoz.
Itt érdemes Szent Cirillt idézni, akit annak idején a szaracénok kérdőre vontak, hogy miért nem adják meg magukat a keresztények a muszlimokkal szemben az „ellenség szeretetének” jegyében.
„Mint keresztény lehetséges, hogy háborúzzatok és egyben teljesítsétek Krisztusnak azt a parancsolatát, hogy imádkozzatok Istenhez az ellenségeitekért?”
Erre Szent Cirill így válaszolt: „Ha egy törvényben két parancsolatot írtak elő az embernek, hogy azokat teljesítse, vajon melyik ember teljesíti azt jobban – az aki csak az egyik parancsolatot teljesíti, vagy az, aki mindkettőt?”
Erre a Szaracén: „Természetesen az, amelyik mindkettőt teljesíti.”
Szent Cirill így folytatta: „Krisztus, a mi Istenünk azt parancsolta nekünk, hogy imádkozzunk azokért, akik üldöznek minket, és hogy tegyünk jót velük, de azt is mondta: »Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.« [Ján 15:13]. Ezért alávetjük magunkat azoknak a sértéseknek, amelyeket ellenségeink egyénileg ránk zúdítanak, és imádkozunk értük Istenért, de csoportosan védjük egymást, és egymásért életünket adjuk, hogy rabszolgává téve testvéreinket, a testükkel együtt ne vehessétek el lelküket is, és ne pusztíthassátok el őket teljesen.”
Összegezve, a világ jelenlegi helyzete tragikus, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a teremtés óta voltak még ennél borzalmasabb idők is, elég, ha csak a kommunizmus rémuralmát tekintjük, a pogány császárok keresztényüldözését, vagy amikor emberáldozatokat mutattak be a hamis isteneknek (démonoknak).
Azt is érdemes észben tartanunk, hogy az Úr ezeket a csapásokat jogosan méri ki ránk, és az igazat megvallva még sokkal rosszabbat is megérdemelnénk bűneinket tekintve. Így ha azt szeretnénk, hogy Isten kegyelmes legyen velünk szemben és adjon még időt a bűnbánat tartásra a teljes összeomlás előtt, először is saját magunkon kell változtatnunk.
Ahogy Szárovi Szent Szerafim mondta: „Tegyél szert a lelki békére és ezer lélek fog üdvözülni körülötted.”
Én a magam részemről Isten áldását kérem minden olyan emberre, aki képes észrevenni a gonosz uralmát ezen a Földön, és a maga módján megpróbál annak ellenállni. Imádkozom, hogy az összes mennyi seregek és a Legszentebb Istenszülő Mária vezesse el őket az Igazság megismerésére, a Háromságban tisztelt egy igaz Isten helyes tiszteletére.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
