loading
Menü
Támogatás

Nagy csatát vívott meg Adolf

2024. jún. 14. 11:29
2 perces olvasmány
Nagy csatát vívott meg Adolf

Adolf Balázs nagy csata után a második helyen végzett a középfutamában, így bejutott a szombati döntőbe C-1 1000 méteren a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.

A péntek délelőtti középfutamokban öt magyar egység érdekelt, közülük a kenus Adolfnak kellett a legkorábban kelnie, őt már a program elején a vízre szólították.

A Ferencváros négyszeres világbajnok versenyzője, aki már a párizsi olimpiára készül, egy nappal korábban ötödik lett az előfutamában, most pedig az első három között kellett célba érkeznie, hogy ott lehessen a fináléban. Féltávnál német és francia riválisa mögött a harmadik helyen haladt, majd a hajrára a német Conrad Scheibner ellépett tőlük, de megérkezett a lengyel Wiktor Glazunow is, így a végén hatalmas küzdelem alakult ki a lengyel, francia, magyar trió tagjai között a második és harmadik helyért. Adolf végül jól osztotta be az erejét és ő rúgta be másodikként a hajóját, mögötte Adrien Bart ért be harmadikként.

Adolf Hajdu Jonatánnal C-2 500 méteren is döntőzik majd a hétvégén a Maty-éren.

"Éreztem és sejtettem, hogy ebbe a pályába mindent bele kell adni. Az utolsó kétszáz méter nagyon-nagyon fájt, idén eddig ez volt a legfájdalmasabb pályám. De hozzá kell szokni ehhez a terheléshez is, meg kell barátkozni a fájdalommal. Annak örülök, hogy a folytatásban csak napi egy pályát kell mennem" - nyilatkozott Adolf Balázs. Az MTI érdeklődésére hozzátette: a hazai Eb-n természetesen az volt a célja, hogy bejusson a döntőbe, de a versenyt inkább edzésnek fogja fel, az olimpiaitól még messze van a formája.

A délelőtti középfutamos program során magyar részről még a kajakos Kurucz Leventének (K-1 200 m), a Kurucz, Opavszky Márk duónak (K-2 200 m), Fejes Dánielnek (C-1 500 m) és a Koczkás Dávid, Besenyei Ádám kettősnek (C-2 200 m) lehet majd szorítani.

Délután következnek az első gyorsasági döntők az Európa-bajnokságon, az M4 Sport ezeket élőben közvetíti.

 

Kiemelt fotó: M4 Sport

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás