loading
Menü
Támogatás

Szijjártó vallomása: nem véletlenül játszik Izrael Magyarországon

2025. szept. 8. 21:50
2 perces olvasmány
Szijjártó vallomása: nem véletlenül játszik Izrael Magyarországon

Nem véletlen, hogy az izraeli labdarúgó-válogatott nem valamelyik nyugat-európai országban, hanem Magyarországon játssza a hazai mérkőzéseit” – így nyitotta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-bejegyzését. A poszthoz képeket is csatolt, melyeken jó barátját, Gideon Szaár izraeli külügyminisztert fogadja.

Az politikus úgy folytatta, hogy „nem véletlen, hogy az izraeli klubcsapatok európai kupamérkőzéseit nem valamelyik nyugati országban, hanem Magyarországon játsszák”.

Minden azt mutatja, hogy az a politikai Izrael-ellenesség, amit egyes politikai elitek Európában bemutatnak, az egy erősödő társadalmi antiszemitizmusban talál következményre” – fogalmazott a kormánypárti Izrael-barát képviselő.

A bejegyzését azzal zárta, hogy „Mi, Magyarországon az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát hirdettünk”.

Nem tért ki azonban a gázai bombázásokra, továbbá a 20 ezer meggyilkolt gyermeket sem említette. Emellett nem került szóba, hogy mekkora biztonsági kockázatot jelent Magyarországra nézve a kormány feltétel nélküli Izrael-barátsága.

(Kiemelt kép forrása: Szijjártó Péter/Facebook)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek