Portugál hátterű amerikai befektetőé lett a Videoton FC Fehérvár
Kép forrása: Wikipédia
Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC Fehérvárnak, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC 775 millió forintos ajánlatát fogadta el – adta hírül az m4sport.hu.
Mint írták, Cser-Palkovics András polgármester a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy két külföldi és egy magyar pályázó volt. Jelezte, hogy a szakértők megállapítása alapján a Fehérvár FC Kft. 100 százalékos részesedésének becsült piaci értéke 509,3 millió forint volt.
Ezt a két külföldi pályázó ajánlata meghaladta, ezért a közgyűlés végül első és második helyezettet hirdetett.
Hozzátette, hogy a második helyezett 532,5 millió forintot ajánlott az üzletrészért.
A közgyűlés döntése értelmében kihirdetett nyertes az Egyesült Államokban bejegyzett Final Third LLC lett. A győztes pályázó szakmailag és üzletileg a portugál Benfica csapatához kapcsolódik, jelentős anyagi erővel, nagy sportszakmai lehetőségekkel rendelkezik – hangzott el.
A második helyezett a Nagy-Britanniában bejegyzett Racing City Group Worldwide (RCG) LTD lett. Ez a nemzetközi vállalat alapvetően amerikai, olasz, német és brit érdekeltségekkel bír, és tucatnyi kisebb-nagyobb klubot tulajdonol. A tájékoztatás szerint a cég biztos anyagi háttérrel, valamint az utánpótlás-nevelés terén is komoly tapasztalattal rendelkezik.
Cser-Palkovics András hangsúlyozta, hogy
a nyertes által összeállított hároméves szakmai program és az anyagi garanciák miatt „kifejezetten biztató a jövő, ami a klub előtt áll”. Emellett a klub nevének és színeinek megőrzése is garantált.
Balogh Attila ügyvezető köszönetet mondott a városnak, hogy az elmúlt egy évben mindent megtett a klub megmentéséért és működtetéséért. Nem volt könnyű, a működés korlátozott volt, de esélyt adtak arra, hogy a jövő szebb legyen és „visszajusson a Vidi arra a polcra, ahová való”. A nyertes ambíciója bizakodásra ad okot – jegyezte meg.
Mint azt korábban megírtuk, az önkormányzat tavaly júniusban vette meg – a korábbi tulajdonos ajánlata nyomán egy forintért – az élvonalból akkor kiesett Videoton FC-t működtető gazdasági társaságot. A város már akkor szigorú feltételeket határozott meg, a legfontosabbak ezek közül azok voltak, hogy nem tudják és nem is akarják közpénzből finanszírozni a felnőtt, profi labdarúgócsapatot, és ezzel összefüggésben maximum egy szezon erejéig kívánják tulajdonolni a klubot, ugyanis addig biztosított a felnőtt csapat finanszírozása városi hozzájárulás nélkül.
Több hónapos előkészítő és helyzetfeltáró munka után az önkormányzat tavaly novemberben pályázati felhívást tett közzé az üzletrész értékesítésére. A kétfordulós pályáztatási folyamat első körének lezárása után a közgyűlés január 16-án a pályázatot eredménytelennek nyilvánította, azzal, hogy a két addigi jelentkezővel, illetve a további hazai és nemzetközi érdeklődőkkel folytatják az egyeztetéseket és új pályázatot írnak ki.
Ez május 22-én történt meg: Székesfehérvár közgyűlése egyfordulós pályázatot írt ki – emlékeztet az m4sport.
Kiemelték, hogy a nagy múltú, háromszoros bajnok székesfehérvári csapat tavaly búcsúzott az élvonaltól, a legutóbbi idényben pedig nyolcadik lett az NB II-ben. A gárda a Merkantil Bank Liga 2026/27-es idényét hazai pályán, a HR-Rent Kozármisleny ellen kezdi meg a július 26-i hétvégén.
Kapcsolódó:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás