Június első vasárnapján a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozó pedagógusokat köszöntik. Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1996-ban ezen a napon fogadta el a pedagógusok jogairól szóló, 150 paragrafusból álló határozatot, de Magyarországon már 1952 óta tartanak pedagógusnapot.
Az iskolai közösségépítés kemény, de értékes munka, amely szolgálja a nemzetet. Márai azt írja erről a Füves könyvben: „Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.” Sok türelmet kívánok Önöknek ehhez! – írta Kásler Miklós köszöntőjében még az elmúlt kormányzati ciklus első pedagógusnapján.
A kulcsszó azóta sem változott. A fő a türelem, legalábbis ami a tanárok anyagi és szakmai megbecsülését illeti. A sokadik kétharmados győzelem után is szóba került a tanárok korábban beígért béremelése, de ezt tettek nem követték.
A múlthéten megtartott Kormányinfón Gulyás Gergely türelmet kért, miközben az új kormányzati struktúrában az oktatás a belügyminiszterhez került. Pintér Sándor azon nyomban határozottan kijelentette:
a tanárok és az oktatás ügyét rendészeti kérdésként kezeli.
(Azokét a tanárokét, akiket oltatlanságuk miatt eddig még nem rúgtak ki végleg- a szerk.)
Az megkérdőjelezhetetlen, hogy van egy olyan aspektus, amely még indokolná is azt, hogy rendészeti kérdés lehessen az oktatásból. Ez nem más mint a tanulásra, közösségi tanrendre alkalmatlan, jellemzően cigány származású diákok viselkedése. Az elképzelhető, hogy a 2000-es évek elején tapasztalható tanárverések számszerűen csökkenő tendenciát mutatnak, de rendszerszinten ezek az abúzusok nem szűntek meg. Nem telik el úgy tanév, hogy ne érkezne hír a fogadóórán, szülőértekezleten emberkedő apukáról, anyukáról, testvérről, akik fenyegetőző stílusban vonják kérdőre a pedagógust, ha az nem a megfelelő érdemjeggyel jutalmazza a kiscsalád szeme fényét.
A jelenségről a Fidesz 5-ös számú párttagkönyvét büszkén birtokló publicista meglehetősen szabadszájúan írt korábban, amikor még Orbán Viktor nem kizárólag politikai alapon nevezte ki az oktatásért felelős minisztereket, államtitkárokat, kormánybiztosokat.
Ennyi év távlatából tanulságos felidézni Bayer Zsolt rövidke gondolatait:
Ricsike hatodikos kisfiú. Tanuló. Nebuló. Kis pajkos. Van neki anyukája meg apukája. Ricsike öntudatos. Nagyobb, erősebb, szőrösebb, mint az osztálytársai. Biztosan nem több tizennégy évesnél, és lám, már hatodikos.
Ricsikére nagyon odafigyeltek, nehogy megsértsék a jogait. Jogait, érzékenységét, érzékeny lelkét.
Ricsikét óvták, legfőképpen a csúnya-csúnya szegregációtól. Nagyon okos, felkészült, tanult, a való élettel természetesen meghitt, bensőséges kapcsolatot ápoló, rendkívül belvárosi, lúdtalpas „értelmiségiek” óvták őt attól a rémségtől. Lúdtalpasék ugyanis azt álmodták meg, hogy Ricsikének az lesz a jó, ha gyorsan összezárják egy osztályba a főorvosék gyerekével. Mert Ricsike egész addigi életében nem látott angol vécét, könyvet, parkettát, kést, villát, ezért úgy lesz belőle hamar felzárkózott, a főorvosék Pistikéjével egy értelmi színvonalon lévő, szocializációjában nem lemaradt Ricsike, ha összezárják Pistikével.
Voltak persze elmaradott, konzervatív, reakciós, tudatlan, ostoba rasszisták, akik azt hangoztatták, hogy Ricsike Pistikével összezárva semmi mást nem fog megélni, mint napi frusztrációt, sikertelenséget, szégyent, s mindebből nagyon hamar rendkívüli agressziót fog „termelni” atavisztikus lénye.
De az ostobák szava szerencsére nem számított. És Ricsike bekerült az iskolába, a többiek közé. S alig nyolc év alatt már el is jutott hatodikba.
Közben cigizett, piált, igazi pajkos kis nebulóvá érett. És az egész életből egyetlen dolgot tanult meg: hogy neki vannak jogai. Csak jogai vannak.
És ez a tudás oly’ nagy és kövér meggyőződéssé érett benne, hogy szép lassan igazi, sok-sok társához hasonlatos Ricsike lett őbelőle.
És Ricsike egy szép napon rápöffentett egy jó spanglira a tornaórán. Mert Ricsike már nem az az elnyomott, frusztrált kisfiú többé; Ricsike megtanulta, hogy azt tegye, amihez kedve van. És most éppen tornaórán támadt kedve rágyújtani.
A testnevelő tanárnőt viszont nem készítették fel az efféle Ricsikékre. A testnevelő tanárnő ostoba iskolába járt, elmaradott pedagógiát tanult, amely embergyerekekre készítette fel őt, nem Ricsikére. Ezért aztán első felindulásában úgy döntött, elveszi Ricsikétől a cigarettát.
Igen ám, de Ricsike nem régimódi fajta, nem egy olyan lúzer balfék, mint például a kis Bicebóca vagy Nemecsek Ernő, pláne nem Nyilas Misi. De nem ám! Ricsike már modern, Ricsike korunk hőse, Ricsike az a fajta, akiért rajonganak a liberálisok meg a 444.hu újságírói és észosztói. Ha másért nem, hát azért, mert Ricsike egészen biztosan nem olvasott soha semmit, és Ricsike azt teszi, amit akar.
Ricsike szabad.
Ricsike megcsinálja a kishúgát is, ha kedve szottyan rá, és ezt például Németországban hamarosan teljesen legálisan teheti.
Szegény elmaradott tanárnő nem tudta ezt. Ezért akarta elvenni Ricsikétől a cigarettát.
Ekkor Ricsike előbb a testnevelő tanárnő arcába fújta a füstöt, majd ököllel arcba és háton ütötte a nőt. Ricsike egyik osztálytársa így számolt be a történtekről:
„Ricsi sodort egy cigit, mire a tanárnő rászólt, hogy azonnal dobja el, a cigizésért pedig szaktanárit fog adni. Ricsi ekkor a tanárra fújta a füstöt, majd bevonuláskor előbb egy faággal, majd két makkal megdobta az arcát. Ezután mentek egymásnak, Ricsi ököllel arcon, majd hátba ütötte a tanárunkat. Ekkor avatkoztam közbe, ezért a verekedés csak tíz-tizenöt másodpercig tartott. A többiek eközben röhögtek.”
Ilyen nagyot tett a Ricsike. S most büszkén röhög tovább, érinthetetlenségének, védettségének tudatában.
Nagyon sajnálom, hogy meglehetősen elnőiesedett a tanári pálya. Ugyanis nekem teljesen modern, úttörő pedagógiai módszerem lenne Ricsike számára. De sajnos, ehhez férfi tanárokra lenne szükség. Méghozzá többre. Hogy amikor Ricsike rokonsága bejönne az iskolába bosszút állni, akkor is legyünk elegen, hogy a rokonok is megismerjék és megértsék az új pedagógiai módszereket. Majd ezt követően Ricsike mehetne a javítóba, a rokonság a börtönbe, és innen elkezdhetnénk egy teljesen új konszenzust.
Úgy is ez lesz a jövő.
Addig is: vigyázzunk a tanárnőre. És figyeljünk Ricsikére. Hogy minden pillanatban érezze a törődést a kis rohadék.
Az kérdés, hogy a fentieket ma is le merné-e írni Bayer, az viszont nem kérdés, hogy aktualitásából mit sem vesztettek közel egy évtizedes sorai. Néhány hónapja történt a széles közvéleményt felháborító pécsi tanár esete, aki épp a beilleszkedni nem tudó elemeket próbálta megnevelni, de a liberális jogvédő szervezetek segítségével jutalmul megaláztatást, meghurcolást és pénzbüntetés kapott. Dezső bá’ történetével mi is foglalkoztunk:
A tanárverő “fiatalok” helyett a tanárt és a takarítót ítélte el a bíróság
Említésre méltó, hogy a kormány néhány évvel ezelőtt próbálkozott az iskolaőr rendszerrel, de ez még véletlen sem váltotta be a hozzá fűzött reményt. Nem egy intézményben fordult elő az, hogy a két iskolai portásból az egyiket kirúgták, majd átképezték iskolaőrré és a tankerület újra számított munkájára- akár fizikailag is ugyanabban az intézményben, ahol korábban portás volt.
Egy szó mint száz, az oktatást igenis lehetne akár rendészeti kérdésként is kezelni, csakhogy itt Pintér Sándor még nem a Bayer által lefestett állapotokra gondolt.
Pintér kijelentését nem a tanárok agresszív diákoktól való megvédése, hanem a politika tanároktól való „megvédése” motiválta.
A belügyminiszter a tanárok sztrájkhoz, tüntetéshez való jogainak megnyirbálását sokkal inkább idetartozó (rendészeti) elemként fogja fel.
„Pintér kinevezése és az oktatásügy beolvasztása már önmagában is beszédes és azt árulja el, hogy a kormány nem partnerként tekint a tanárokra”
– fejtette ki nemrég a Mi Hazánk országgyűlési képviselője.
A tanárok megbecsülése helyett a közelmúltban olyan kijelentések láttak napvilágot kormánypárti politikusok részéről, hogy a tanárokat leginkább a három hónapos nyári szünet motiválja, vagy hogy a bérüket csak a „megfelelő minimális mértékben” kell emelni.
Az Orbán-kormányok sorozatos hibás döntéseinek köszönhetően egyre több tanár bérét érte utol a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér). Ez 2019-re odáig fajult, hogy a főiskolai diplomával (BA/BSc) rendelkező, pályakezdő pedagógusok illetménye alacsonyabbá vált, mint az akkori garantált bérminimum (közkeletű nevén szakmunkás minimálbér). Azóta nekik a garantált bérminimumra egészítik ki a fizetésüket.
2020-ra a helyzet tovább romlott. Immáron
egy mesterdiplomával (MA/MSc) rendelkező, pályakezdő pedagógusok fizetését is a szakmunkás minimálbérre kell korrigálni.
Ennek oka abban keresendő, hogy miközben a minimálbér és a garantált bérminimum is 8-8%-kal emelkedett, addig a tanárok fizetése stagnált. 2021-ben már ott tartottunk, hogy
a 3-5 év szakmai tapasztalattal rendelkező, a 2 év gyakornoki idejüket teljesítő, majd sikeres minősítő vizsgát tett pedagógusoknak (Pedagógus I. fokozatba lépett) az alapilletményét is utolérte a garantált bérminimum.
Ennek oka a bérminimum 4%-os növekedése, viszont – a befagyasztás miatt – a pedagógusok alapfizetése semennyivel sem emelkedett.
Eközben minden naposak, a tapasztalt és a pályakezdő tanárok nyílt levelei, Facebook bejegyzései, amelyekben arra panaszkodnak, hogy fizetéseik miatt lehetetlenné vált a megélhetésük és rendszeresen előfordul, hogy koldulni kénytelenek. Friss adat, hogy fizikatanári diplomát az elmúlt tanévben összesen 5 embernek osztottak ki Magyarországon, de jó eséllyel az alacsony bérek miatt ők sem ebben, hanem a vállalati szférában fognak elhelyezkedni, miközben a tanárhiány továbbra is égbekiáltó.
Lassan nincs olyan intézmény, ahol ne lenne betöltetlen állás, de rengeteg olyan iskola is van, amelyben az intézményvezető (kockáztatva a büntetést) nem várja meg a tankerület pályázatát, hanem a tantárgy megjelölése nélkül, önhatalmúlag tesz közzé álláshirdetést, ahol csak tanárokat keres, az pedig egyéni megbeszélés kérdése, hogy épp milyen tantárgyat tud vállalni, akár végzettség nélkül is.
Ismert eset az is, hogy a pedagógusnap „méltó megünneplésére” átlagosan 1000 forintos keretet szabtak meg a tankerületek egyénenként, miközben a legtöbb tanár az érettségik, bankettek, osztálykirándulások és évzáró, osztályozó konferenciák kellős közepette minden egyes nap túlórázik, általában otthon. Ezek a (dolgozatjavítással, felkészüléssel) ledolgozott túlórák a rendszerben sehol sem jelennek meg, osztályfőnöki pótlékok még ugyan léteznek, de ezek maximum néhány tízezer forintot jelentenek arról nem beszélve, hogy a 3 hónapos nyáriszünet is erős túlzás.
A probléma tehát akkut és az is hazugság, hogy egy kedvezőbb gazdasági helyzetben kizárólag pénzzel, több fizetéssel megoldható lenne. A pedagógusok túlhajszoltak és erőn felül teljesítenek, aminek előbb-utóbb a jövő generációjára nézve lesznek beláthatatlan következményei.
A hétvégén történt egy kecskeméti eset. Úgy alakult, hogy az egyik iskola diákjai osztálykiránduláson voltak, de
amikor hazaindultak nemes egyszerűséggel már kettővel kevesebb gyerek ült a buszon.
Ott felejtették őket kísérő tanáraik, ami nyilván súlyos hiba, de betekintést enged abba, hogy milyen munkahelyi és mentális környezetben telhetnek a mindennapok a magyar közoktatásban.
„Osztálykirándulásra vitték a gyermekeimet Eger, Szilvásvárad, a Szalajka-völgy környékére. Ez önmagában nagyon dicséretes gesztus, és a környék is szép, viszont milyen dolog önök szerint az, hogy miután elindultak haza, bizonyos idő eltelte és távolság megtétele után veszik észre, hogy ott maradt két gyerek?!” – tette fel levelében a költői kérdést egy, a gyereke érdekében névtelenséget kérő szülő.
Mint írta, az incidenst ráadásul nem a gyermekért felelős tanár, hanem egy diáktársuk vette észre. Miután visszafordultak, szerencsére megtalálták a diákokat.
„Rájuk bízzuk a gyermekeinket, és így vigyáznak rájuk? Mi van, ha történt volna valami azzal a két gyerekkel? Hogy számoltak volna el a szülőknek? Hol maradt a névsorolvasás, létszámellenőrzés vagy az utaslista? Tanári felelősség? Természetesen figyelmeztették a diákokat, hogy fel ne merjék tenni az esetet egyik közösségi oldalra sem. Vajon miért?”– folytatta levelét a jogosan felháborodott szülő.
A pedagógusnapi szívélyes köszöntés idén sem maradt el, de az oktatas.hu oldalon szereplő levélből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy paródia-e, vagy sem. A levél végén ott szerepel Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár aláírása- csak ebből tudhatjuk biztosan, hogy nem Bödőcs Tibor hekkelte meg a szervert.
A levélhez nehéz bármit is hozzátenni. Az biztos, hogy nincs olyan tanár akinek ez feldobta volna az idei év pedagógusnapját.
Íme tehát az idei köszöntés:
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
