Betilthatják a tacskót Németországban – ezt a hatásvadász címet sok felület átvette az elmúlt napokban. Érthető a „click bait” vadászat, hiszen ki ne kedvelné ezeket a kurta lábú, nagy szemű és még nagyobb szívű vadászkutyákat? Azonban nem árt egy kicsit jobban megvizsgálni a hátterét is a történetnek, ami ezekhez az intézkedésekhez vezethettek.
Több tacskó is volt az életemben, így elmondható, a fajta igazán közel áll a szívemhez. Jelenleg is van egy szálkásszőrű kan kutyám. Vele az ő eddigi öt évében (március végén töltötte) több száz kilométernyi kirándulás és túra van a lábunkban. A Csermely című könyvem megírásában is meghatározó szerepe volt annak, hogy ott lépkedett mellettem az erdőben, ezt bátran kijelenthetem.
Mindezt csak azért tartottam fontosnak leírni, hogy egyértelmű legyen, nem vagyok ugyan szakértő, de nem feltétlenül „outsiderként” kívánok a témához hozzászólni.
Azt kár lenne tagadni, hogy a szakszerűtlen és felelőtlen tucattenyésztőknek (nem az összes tenyésztő az!) és szaporítóknak „hála” valóban sok állatnak vált mára szenvedéssé a puszta létezése is. A legtöbb kutyafajta nem véletlenül vált fénykorában olyanná, amilyenné: funkciója, feladata volt, amelyek jelentős része azonban mára egyszerűen feleslegessé vált, eltűnt. A tenyésztőket pedig sok esetben inkább motiválja az anyagi haszonszerzés, mint a fajta nemesítése. Ezért igazodni akartak a trendekhez, a divathoz, és ezen új „vásárlói igények” mentén kezdték szelektálni az utódokat, nem mindig az egészséges kutyát vonva be a tenyésztésbe. A tacskónál például a „merle” változat az, amelynél az egészséget felülírta a divat és a külcsín.
A „vásárlói igényekhez” érve pedig rá is térhetünk a gazdikra, akik – tisztelet a kivételnek – képtelenek normálisan tartani kutyáikat.
Sokaknál a kutyus csak egy mozgó plüssjátékként funkcionál, vagy egyszerűen gyerekpótlék, akit táskában vagy babakocsiban (láttam ilyet!) hordozhatnak körbe barátaik között, megfeledkezve az állat ösztöneiről és az ezekből fakadó fizikai igényeiről. Ugyan a fent említett tilalmi listáról mindenhol a tacskót emelik ki, azon jónéhány olyan fajta szerepel, amelyeknek fizikai tulajdonságai valóban rengeteget torzultak az évtizedek folyamán éppen az imént kifejtett igények megváltozásának köszönhetően. Ugyan ki értékelné elégségesként például annak a mopsznak az életét,
amelyik rendesen levegőt sem kap és már abban jelentősen elfárad, ha a panelházat megkerülve kétszer fel kell emelnie a hátsó lábát? A hasonló, sokszor csak a divat szülte elváltozásokról nem is beszélve.
Ugyanakkor sok példát lehetne kiemelni az angol bulldog elváltozásaitól, mely az utódok természetes módon történő világrahozását akadályozzák egészen a német juhászokra jellemző csípőproblémáig. Ezek mind hibás tenyésztés eresményei. A tacskóhoz visszakanyarodva pedig én magam is látom, hogy mennyien tartanak például emeletes házakban a fajtából, nem kis súly felesleggel felvértezve őket. Rengetegen kérdezik az enyémre nézve, hogy „nem túl sovány?” Pedig nem az, csak sokan el sem tudják már képzelni, hogyan is kellene kinéznie egy egészséges kutyának ebből a fajtából. Naponta kétszer vagy háromszor leviszik az állatot egy kis körre (néha már az jónak számít, amikor egyértelműen a gazdi sétáltat, és nem fordítva, a kutya a gazdáját), lépcsőztetve az egyébként is elhízott kutyát. Aztán jöhet a csodálkozás, ha megjelenik a tacskóbénulás. Ami persze teljesen fitt és egészséges életmód mellett is kialakulhat, csak a rizikófaktor az, ami nem mindegy. Sem a kutyának, sem gazdájának.
A probléma tehát, amit ennek az írásnak az apropójául szolgáló tilalmi javaslat felvethet, valóban létezik és kezelni kell akár a törvényhozás szintjén is.
Azonban a legfőbb gond nem a tacskó kurta lába. Hanem a divatnak, hóbortnak, kényelemnek engedő tenyésztői és állattartói magatartás, amely nem veszi figyelembe a fajta jellegéből adódó igényeit. A tenyésztéshez és az állattartáshoz való hozzáállás tehát az, amin első körben sokkal fontosabb lenne változtatni. Nem a tenyésztés tiltása a megoldás a problémákra, éppen ellenkezőleg: annak szabályozásával kellene visszatérni az egészséges genetikai állománnyal rendelkező vérvonal erősítéséhez. Ki lehet vonni például a tenyésztésből – ivartalanítási programokkal – azokat az egyedeket, melyek már a rossz, a torzulásokat megtartó eljárásoknak a következményeit hordozzák magukon.
Természetesen nagyon sok a tisztességes tenyésztő,
aki nem csak a „vásárlói igényeket” akarja kielégíteni a minél nagyobb haszonszerzés céljából. Amit pedig ők nyújtani tudnak, azok az egészséges, életerős kölyökkutyák. Megfelelő orvosi ellátással, szűrővizsgálatokkal, oltásokkal és egyéb kötelezettségek betartásával.
Ezeknek pedig a tenyésztők számára költsége van, amit nagyon sok esetben nem mindenki tud vagy éppen akar megfizetni, amikor kutyát szeretne.
A fajták eredeti funkciói, feladatkörei mára elvesztek, ez tény. Vadászni például kevésbé lehet már a kutyával, de foglalkozni vele annál többet. Először is, ismerjük meg a fajtát, amelyet tartani szeretnénk. Kutassunk, ássuk bele magunkat a témába, tudjunk meg minél többet a kiszemelt kutyáról – döntést pedig csak ezek ismeretében hozzunk a négylábú tartásával kapcsolatban. Nem árt legalább minimális szinten megismerni a kutyák kommunikációját, testbeszédét. Ezzel rengeteg problémát és félreértést előzhetünk meg, ami nem csak a gazdi, de az állat érdeke is.
A kutyával sportolni, futni, az állatot mentálisan fárasztani rendszeres oktatással, feladatokkal bármikor el lehet kezdeni.
A legtöbb fajta egyébként imádja a tágas tereket, réteket, az erdőt, a természetet. Az ott eltöltött idő pedig a gazdinak is hasznára válhat – a legalapvetőbb szabályokat betartva természetesen.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
