daextlwcn_print_scripts(false);

Tasnádi Péterről a közelmúltban immár a hatodik könyv jelent meg. Kérdés, hogy a leírt betűkből mennyire ismerhető meg az az ember, aki valamikor a hazai alvilágot uralta. Mindenesetre a róla alkotott képet igyekeztünk mi is árnyalni, ezért készült el az alábbi beszélgetés. Tölgyesi Tibor interjúja.

– Először a legutóbb megjelent könyvéről kérdezem. Miben más ez, mint az előző öt volt?

– A többi könyv az én egykori naplóbejegyzéseim alapján született meg, míg a mostanit kérdések alapján felmondtam a szerkesztőnek egy diktafonra, aki végül jól fogyasztható izgalmas anyaggá szerkesztette azt át megjelenés előtt. S míg az előző kötetek speciálisan egy bizonyos időszakról, általában a kilencvenes évek eseményeiről, vagy a börtönévekről szóltak,

a most megjelent Mr. Tasnádi című könyv inkább egy bibliográfia, mely egészen a gyermekéveimtől megírja az életem alakulását.

– Ebben az életben azonban benne van 13 és fél év börtönben eltöltött időszak is. Ezek az évek mit jelentettek önnek, milyen változást hoztak – ha egyáltalán hoztak – az ön gondolkodásában?

– Mindenképpen hoztak, hiszen ha nem is egyben töltöttem le ezeket az éveket a börtön falai között, nyilván sok mindent át tudott akkor gondolni az ember. A legfontosabb változásnak azt tekintem, hogy a büntetésem alatt lenyugodtam, türelmesebb, visszafogottabb lettem. Rájöttem, hogy nem érdemes erőszakos dolgokba belemennem, mert az ügyek elintézésének nem ez a megoldása. Ennek ellenére ma is azt mondom, hogy sajnos a törvényes út sokszor nem hozza el azt a hatást, amit valaki el akar érni. Megszületik egy megállapodás vagy egy ítélet, de ez még nem jelenti azt, hogy mondjuk valaki a kölcsönadott pénzét vissza is fogja kapni. Ezért kellett nekem is annak idején belemennem olyan dolgokba, amit önbíráskodásnak minősítettek, s ezért büntetendő. Viszont ha a másik oldalról nézzük a dolgot, ezzel a módszerrel – félelemkeltéssel, vagy akár fizikai kényszerrel – el tudtam érni azt a célt, amit törvényesen nem sikerült.

Persze mindezek mellett csak azt tudom mondani a mai fiataloknak, ne az én példámat kövessék, ebből a tekintetből ne legyek példakép, mint valamiféle gengsztervezér.

Inkább sportoljanak, dolgozzanak, törődjenek a családjukkal, és kerüljék el a bűnözést, mert annak legtöbbször börtön a vége.

– De nem csak a gondolkodása változott, nyilván a magánéletére is hatottak a börtönévek.

– Persze, változást hozott ebben is, totálisan rombolt. Két családot vesztettem el ezalatt az idő alatt el, az akkori feleségem tönkrement az óriási nagy sajtó meg rendőrségi nyomás alatt. Úgyhogy a házasságnak annyi lett, és nem is szépen lett vége, mert a feleségem tudatmódosító szerekhez nyúlt. A lényeg az, hogy nem volt tisztességes a válásunk az ő részéről, nagyon sok pénzemet elvitte, de ez már a múlt. Aztán lett egy másik házasságom, viszont ez az oda-vissza, ki-be járás a börtönből senkinek nem tesz jót. Nyilván ezek a feleségek nem voltak olyan erős akaratú emberek, mint amilyen én voltam vagy vagyok, így a második házasságom is – ami egyébként sorszámban nekem az ötödik házasságom volt – tönkrement.

Vannak viszont gyermekeim, a két nagyobbik fiú – az egyik ügyvéd, a másik vállalkozó -, a harmadik pedig egy tizenöt éves kislány.

Ő még kamasz, sajnos most úgy állunk, hogy szóba sem áll velem. Azt mondta azért, mert szégyelli, hogy az édesapja börtönben volt.

De a magánélet mellett az üzletfelek is elpártoltak tőlem, a vállalkozások tönkrementek, mindenki fél attól, hogyha kapcsolatba lép velem, és velem köt üzletet, akkor az ő üzleti vállalkozását az adóhivatal egyből vizsgálni fogja. Egyszóval sok kárt okoztak nekem ezek a börtönben töltött évek.

– Önbíráskodást is emlegetett. Ezt mi váltotta ki?

– Legtöbbször az, hogy valaki kölcsönkért egy összeget, aztán mikor eljött volna az ideje, hogy azt vissza kellett volna adnia, akkor ezt nem tette meg. Ezért kellett erőszakosan fellépnünk, jelezni, hogy aki adós, az tartozik, és annak fizetnie kell, mert ez a kötelessége. Persze ma már azt javaslom mindenkinek, hogy lehetőleg ne adjanak senkinek kölcsön, illetve, ha kölcsön is adnak, azzal is számoljanak, hogy azt nem fogják soha visszakapni. Akkor úgy tekintsenek az általuk adott kölcsönre, mint egyfajta ajándékra, amit el kell engedniük.

– Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra, amikor önre mint kKeresztapára tekintettek sokan?

– A Keresztapa címet a sajtó ragasztotta rám, úgy látszik, ez a titulus nagyon megtetszett nekik. Persze sokszor én is úgy éltem és viselkedtem, mint egy keresztapa, tetszett ez a feeling, bár attól, hogy valakinek ez a lehetőség megadatik, még nem biztos, hogy bűnöző. A társadalom azonban szeret skatulyákban gondolkodni, én rám is rám ragadt ez a jelző, annak ellenére, hogy nem csak, hogy nyolc éve szabadlábon vagyok, de már régóta hirdetem, hogy legjobb mindenkinek a becsületes utat választania.

Megjegyzendő, még mindig két eljárás folyik ellenem, de ezek hét és fél évvel ezelőtti cselekmények – a vád orgazdaság –, amikben nem vagyok bűnös. Egyébként olyan hosszú idő telt már el azóta, hogy már az időmúlás miatt is – még ha bűnösnek is találnának -mindenképpen enyhe ítéletre kellene számítani. De én nem enyhe, hanem igazságos ítéletre számítok, az pedig felmentés kell, hogy legyen.  (Az interjú elkészülte után kaptuk a hírt, hogy Tasnádi Pétert bűncselekmény hiányában felmentették, tehát helyesen látta előre, hogy milyen ítéletnek kell megszületnie a perében – T.T.)

– A filmbeli Keresztapa sok embernek védelmet adott, ezt ön is vállalta sokaknál. De meg lehet egyáltalán védeni valakit, aki célponttá válik?

– Nyilván valakit védeni a legnehezebb, mert a támadó mindig előnyben van, de a védelem az lehet elrettentő. Tehát a támadónak ez attól elrettentő, hogyha támad, akkor ő is sérülhet, mert a védők észlelik a támadást, és esetleg elfogják, vagy valami módon ártalmatlanítják.  A védelemnek emellett van még egy pszichés hatása is, hisz lehet, hogy olyanok védenek valakit, akikről messziről látszik, hogy nem jó velük ujjat húzni.

De alapvetően úgy gondolom, teljes biztonsággal nem lehet senkit megvédeni, hisz még az amerikai elnökök ellen is intéztek sikeres merényleteket. Szicíliában pedig úgy tették el az egyik bírót láb alól, hogy az egész országutat felrobbantották alatta.

Egyébként utólag tudtam meg – ha igaz volt a történet –, hogy valamikor engem is fel akartak robbantani, de ez valami miatt nem sikerült. Én félelmet soha nem éreztem, de természetesen volt bennem egy egészséges óvatosság vagy tartás, és ezért több biztonsági óvintézkedést tettem. De hát az előbb arról beszéltünk, hogy akármit is teszel, nem tudod teljes mértékben megvédeni magad.

A sors mégis úgy hozta, hogy én itt vagyok, és azok közül, akik a kilencvenes években az éjszakai életben jelentős szerepet játszottak – kivétel Radnai Laci barátom -, szinte már senki nincs az élők sorában.

– Tudjuk, hogy külföldi alvilági csoportokat nem akart beengedni Magyarországra. Ennek mi volt az oka?

– Azokkal nem akartam közösködni semmilyen szinten. Annak idején megkerestek engem külföldiek – oroszok, arabok és egyéb nemzetiségűek is -, és próbáltak kapcsolatba lépni velem. Voltak, akikkel baráti kapcsolatok lettek ebből, de azt nem engedtem meg, hogy a vállalkozásomba belelássanak, vagy hogy ők segítsenek nekem valamilyen ügyet elintézni, mert azokat mindig saját magam elintéztem. De én sem próbáltam meg terjeszkedni a határokon túlra, nekem is csak Magyarország volt a mozgásterem.

– Minek tudható be, hogy annak idején ön is vezető szerepet kapott az éjszakai életben?

– Biztos vagyok abban, hogy ez a személyiségemből fakad. A könyvemben leírtam, hogy már gyerekkoromban is főnök voltam, nyilván kis szinten kisfőnök, és ahogy nőttem, nevelkedtem, vagy szélesebb körben tevékenykedtem, úgy egyre nagyobb lettem. Tehát mindig elismerték a többiek, hogy én vagyok a vezető, és először egy kisebb csoportnak, majd közepesnek, végül nagyobbnak lettem a vezetője. S amikor már egy nagyon nagynak, akkor meg már a tekintély működött.

Nagyjából a negyvenes éveim végén értem fel a csúcsra, addigra sikerült azokat a dolgokat megvalósítani, amiket elterveztem.

Sokan mondják most is azt nekem, amikor találkozunk, vagy hallom a beszélgetést: „ó, hát abban az időben, ha a Tasnádi nevet meghallottuk, akkor – joggal vagy indokolatlanul – reszketett mindenki”. Ezt a helyzetet azonban csak egy darabig tudtam élvezni, hiszen ötvenéves koromban letartóztattak.

– A politikai életben jelen volt valamilyen szinten?

– Én mindig baloldali érzelmű ember voltam, ma is annak vallom magam. Politikával nem foglalkoztam, hacsak az nem tekinthető annak, hogy az oldalamon, ami nagyon látogatott – több százezres – kifejtettem a véleményemet a különböző dolgokról. Két évvel ezelőtt a legutóbbi választásoknál viszont megfogadtam, hogy még ezt sem teszem, mert akkor megvádoltak azzal, hogy már elárultam azt a közösséget, amihez tartoztam.

Úgy határozom meg magam, hogy egy középen álló, konzervatív ember vagyok, aki azonban mégsem annyira konzervatív, hogy ne tudná elfogadni más véleményét is. Tehát engem nem érdekel az, hogy valaki szélsőjobboldali vagy szélsőbaloldali, vagy bármi más, én az embert nézem. Valamikor úgy lettem beállítva, mint aki MSZP-s, vagy DK-s, pedig ezekhez nincs semmi közöm, sőt nem is szeretem őket, mert engem irritál az, ahogy ők teszik a semmit. Nem tartom igazi ellenzékinek ezeket a csoportosulásokat, úgyhogy ha szavazni kéne, én nem is tudnék ezekre szavazni. Az az érdekes a szerepléseimmel kapcsolatban, hogy manapság csak a jobboldali sajtó keres meg, ma például a Hír Tv-ben voltam élőben, tegnap a TV2-nél, előtte az Ultrahangban. Ezek mind fideszes médiák. Az RTL Klub nem hív be, pedig ha ellenzékinek számítanának, akkor ott volna a helyem.

Ami  a pártokat illeti, a Mi Hazánknak is voltak olyan törvénytervezetei, amelyek tetszettek, s amelyekről pozitívan nyilatkoztam, s ezt fel is tettem videóban az oldalamra.

Legalább öt-hat ilyenre emlékszem, de amit most kiemelnék, az a képviselők mentelmi jogának az eltörlése, vagy a szexuális bűncselekmények elkövetőivel szembeni kémiai kasztrálás.

Bár nyilván teljesen nem tudok azonosulni a Mi Hazánkkal, a pártban lévő emberek közül többekkel is jó viszonyt ápolok. Ott van például a MÖM vezetője, László Attila. Amit ő tesz, azzal a tevékenységgel teljesen egyet tudok érteni. Még azt is megtenném, hogy felajánlom számára a segítségemet, csak a baj az, hogy ha én valahol segítek, akkor abból előbb-utóbb rendőrségi ügy lesz.

– Ha már a sajtónál tartottunk, annak idején bejárta a hír a médiát, hogy ön a börtönben is kóser ételt fogyaszt, illetve a legújabb könyve borítóján is jól látszik az ujján a Dávid-csillagos gyűrű. Mennyire fontos önnek a származása?

– A szüleim mindketten zsidók voltak, a nagyszüleim is – sőt, ők vallásos zsidók -, rabbi családból származom. Egyértelmű, hogy én is zsidónak vallom magam, olyannyira, hogy a vallási előírásokat is megtartom, sőt az Országos Rabbi képző és Zsidó Egyetemen három éve még a judaisztikát is elvégeztem. De nem csak a zsidó vallással foglalkozom, a vallás maga is mindig érdekelt.

Egyébként érdekes, hogy az üzleti életben, az alvilági dolgokban pont a zsidó származású emberekkel gyűlt meg legtöbbször a bajom.

Voltak olyanok is, akik meg azért nem fogadtak el engem, mert ők mindig attól féltek, hogy én egy túl erőszakos, erős zsidó vagyok, aki ha bármit tesz, az rájuk fog visszahatni. Mert ha én a csapatommal föllépek valahol, mondjuk egy szélsőjobboldali brigáddal szemben, akkor ugye én meg tudom védeni magam a csapatommal, de a zsidó bőrdíszműves, az orvos, a könyvtáros, meg a hasonlók ezt nem fogják tudni megtenni.

– Izraelt a legtöbb zsidó hazájának tekintheti. Ön nem akart alijázni, vagyis visszatelepülni oda?

– Többször – harmincszor vagy negyvenszer – voltam Izraelben, laktak ott rokonaim. Alijázni is akartam, be is adtam az alija-kérelmemet hat éve, de még választ se kaptam rá. Aztán személyesen jártam utána a dolognak, mert tudom, hogy mindenkinek kötelező választ kapnia a beadványára. Kiderült, hogy nemleges választ kaptam az izraeli állampolgárság felvételére, azzal az indokkal, hogy én szervezett bűnöző vagyok, így tartanak számon Magyarországon. Ha ezt megvizsgálná az izraeli hatóság, akkor kiderülne, hogy kamu az egész, mert az nem szervezett bűnözés, amivel engem elítéltek, de én már nem erőlködöm tovább.

74 éves elmúltam, mivel én már magyarnak születtem, valószínű, hogy magyarként is fogok meghalni.

– Mivel telnek mostanában a napjai?

– Említettem, hogy szeretem a vallásokat tanulmányozni, de ugyanígy szeretem a történelmet is, sokat olvasok. Most is itt van az asztalomon Hitler Mein Kampfja, próbálom megérteni ennek az embernek a gondolatait is.

Emellett edzem magam, hiszen valamikor magam is bokszoltam és karatéztam. A fiatalok sportolását egyébként mindig is támogattam, ezért hoztam létre a Maccabi Clubot is annak idején. Ez egy zsidó identitású sportklub volt, bár az alapítók közül csak ketten-hárman voltunk zsidók. Azért adtam ezt a nevet neki, mert úgy gondoltam, így lehet jól megkülönböztetni mindenkitől magunkat, és akkor majd a zsidók támogatni fognak. Hát ebben is tévedtem, mert eszük ágában sem volt támogatni, hiszen az átlag zsidók félnek minden ilyenfajta dologtól. A klub egyébként már nem működik, mert belefáradtam az ellene indított rendőrségi eljárásokba.

Viszont a szervezésben továbbra is aktív vagyok, régen is nagyon sok küzdősportrendezvényt szerveztem, és ezt most felélesztettem újból. A közeljövőben, május 18-án rendezünk Szigetszentmiklóson egy küzdősportgálát, ahol profi bunyósok lesznek, magyar bajnokok, Európa-bajnokok, világbajnokok, olimpiai helyezettek, és olyan K-1-es sportolók, akik szintén világraszóló sikereket értek el.

Ez egy egynapos rendezvény lesz, 12 páros összecsapásával, hat pár profi ökölvívó és négy pár K-1-es részvételével, illetve két páros pusztakezes küzdelmével.

Ez utóbbiban nincsenek szabályok, sőt időkorlát sincs, a közel 120 kilós férfiak küzdelme valamelyik kiütéséig tart majd.

De ezt a májusi rendezvényt nem csak egyszeri alkalomnak szánom, egy sorozatot szeretnék belőle indítani, ezért októberre tervezzük a következőt, a helyszínt már le is foglaltuk hozzá. Bízom benne, hogy sikeres lesz, hiszen ilyen pusztakezes mérkőzés még nem volt Magyarországon.

Tölgyesi Tibor

 

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
Főszerkesztő: Horváth Tamás

© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);