daextlwcn_print_scripts(false);

Mintegy 570 ezer dolgozó keres legfeljebb garantált bérminimumot, vagyis bruttó 260 ezer forintot. Ez a teljes munkaidős foglalkoztatottak közel 20 százalékát jelenti – számolt be a KSH adataira hivatkozva a Pénzcentrum.

A Központi Statisztikai Hivatal második negyedéves adataiból kiderül: gyorsan nőnek a keresetek Magyarországon, ugyanakkor az is, hogy kifejezetten sokan keresnek minimálbért vagy garantált bérminimumot.

2022 második negyedévében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók (legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások, a teljes körű költségvetés és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetek körében) havi bruttó átlagkeresete elérte az 502 300 forintot

A KSH elemzése szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók körében a legfeljebb garantált bérminimumot keresők száma 2022 második negyedévében 568 639 fő volt, ami a teljes munkaidőben alkalmazásban állók körében 19,7%-ot tett ki.

Összességében tehát tízből két (teljes munkaidőben) dolgozónak a fizetése legfeljebb bruttó 260 ezer forintot tesz ki.

A Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének vezetője portálunknak elmondta: a 4,7 millió magyar munkavállaló közel fele nem keresi meg azt a nagyjából nettó 330 ezer forintnyi összeget, amit a KSH megjelentet a jelentéseiben. Lantos János rávilágított: inkább a mediánt lenne érdemes nézni, mert az átlaghoz hozzátartoznak az országgyűlési képviselők és miniszterek nem rég megemelt tiszteletdíjai is. Az említett medián pedig 300 ezer forint alatt van, tehát inkább ez a szám áll közelebb a valósághoz.

Orbán Viktor néhány napja azt nyilatkozta, hogy az elmúlt 12 év gazdaságpolitikája jó, de a jelenlegi állapotok pont ennek az eredményei – hansúlyozta Lantos. A munkaerőhiányt tehát a kormány startégiája alapján nem fizetésemeléssel kell megoldani, hanem vendégmunkásokkal harmadik országokból, amire számtalan példa volt az elmúlt hetekben-hónapokban.

Kiemelt kép: Hello Vidék

A Twitter– és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);