„A történelmet lehet szeretni, vagy épp nem szeretni. Lehet eseményeket kiemelni, vagy éppen elhallgatni, letagadni, vagy eltúlozni, bármit lehet, csak épp meg nem történtté tenni nem lehet…. ezért történelem.
S ha már így van, legalább beszéljünk róla!”
A fenti sorokkal invitálta a megemlékezőket Szőnyi Attila Monorra a Bacchus tér sarkán álló emlékkereszthez, ahonnan koszorúzást és mécsesgyújtást követően vonultak az egybegyűltek a Strázsahegyen található Tarbály pincéhez, ahol a rendezvény szervezője egy rendkívül részletes és érdekfeszítő előadás keretében elevenítette fel a I. Világháborút követő, magyarországi véres káosz korszakát.
1919. augusztus 1-én a román hadsereg az általa megszállt Tiszántúlról támadt rá a maradék országrészre.
Monoron augusztus 3-án, ötvenkét foglyul ejtett magyar katonát és egy 16-17 év körüli fiút végeztek ki a románok.
Az áldozatokat a monori téglagyár agyagbányájában a velük kiásatott gödörbe lőtték bele.
A románok ezzel a különös kegyetlenséggel elkövetett példastatuálással és megtorlással akkoriban szembementek minden hadi joggal és felrúgtak minden létező írott és íratlan szabályt.
Az elhunytakat csak jóval később 1920. június 10-én már a Horthy-vezetés alatt exumálták, amely során tizenöt egykori katonát tudtak beazonosítani, akik az ország minden szegletéből érkezve harcoltak az elfoglalt magyar területek visszaszerzéséért.
A további harminchét ismeretlen katona a későbbi visszaemlékezések és kutatások alapján, feltételezhetően a Magyarország felszabadításáért harcoló Székely hadosztályhoz tartozott.
A román hadsereg az 1918 és 1920 közötti időszakban gyakorlatilag szabadkezett kapott az Antanttól Magyarország kifosztására, melynek során ártatlan magyarok százait gyilkolták meg.
Az eseményen László Attila Tibor a MÖM vezetője is tisztelgett az egykori magyar katonák emléke előtt.
