daextlwcn_print_scripts(false);

Minél többen minél többet elemzik a Trump elleni merénylet körülményeit, annál több kérdés merül fel az ügy kapcsán. A legfőbb talány az, hogy kerülhetett ilyen közel az (ex)elnökhöz egy 20 éves egy vadászpuskával, és hogyan lőhetett rá egy olyan pontról, melyről már az előző napi felmérés során megállapították a szolgálatok, hogy “kiemelt rizikófaktort” képez?

Ráadásul a felvételek tanulsága szerint legalább másfél perccel a merénylet előtt már jelezték a tömegből a hatóságoknak, hogy egy lövész van a tetőn. A Trump biztonságáért felelős szolgálatok azonban nem foglalkoztak velük. Az is kiderült, a mesterlövészeknek különleges engedélyük volt “saját belátásuk szerint” tüzelni, nem kellett ehhez külön engedélyt kérniük, ha úgy ítélik meg, az elnökjelölt élete veszélyben van. Azt pedig nehéz lenne elhinni, hogy a 20 éves Crooks csak azért hozta magával a mesterlövész puskáját, mert a távcsövét nem találta.

Szándékosan hagyták megtörténni? 

Az eset kapcsán megszólalt Larry C. Johnson, a CIA korábbi elemzője is, akinek nagy előnye, hogy már nyugdíjba ment, így szabadon beszélhet, nem kell félnie retorziótól. Nem is finomkodott sokat. Szerinte elképzelhetetlen, hogy egy merénylő ilyen közel kerüljön egy elnökjelölthöz. Hozzátette, nem tudja, ki volt a felelős Trump biztosításának megszervezéséért, de őt ki kell rúgni, mert teljesen alkalmatlan a feladatára. Legalábbis, ha jóhiszeműek akarunk lenni, akkor ezt kell feltételeznünk. Johnson ugyanis egy másik lehetőséget is felvázolt, ami igen aggasztó.

Az a személy, akinek a feladata volt a helyszín biztosítása, vagy csúnyán felsült a feladat teljesítése közben, vagy szánt szándékkal hagyta megtörténni a merényletet. Nincs más lehetőség.

fogalmaz a CIA egykori elemzője. Szerinte a szabályos eljárás az lett volna, hogy a helyre, ahonnan a merénylő lőtt, már eleve egy mesterlövészt állítanak, ahogy ez ilyenkor szokás. Kiemelte azt is, a titkosszolgálat emberei azonnal lőttek, miután a merénylő tüzelt. Ám a titkosszolgálat feladata nem az, hogy megtoroljon egy merényletet, hanem, hogy megakadályozza annak bekövetkeztét.

– Miért van annál a civilnél fegyver ott a ház tetején?
– Nem tudom. Adjunk neki 3 percet, lássunk mihez kezd vele.

Egyébként az FBI szerepe is érdekes, hiszen állítólag megszerezték a lelőtt Crooks telefonját, ám arra hivatkozva, hogy “nem tudták feltörni” közölték, “nem tudtak meg semmit a merénylőről”.

 

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
Főszerkesztő: Horváth Tamás

© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);