Magyarországon egészséges emberek millióit bélyegezték meg, amiért nem voltak hajlandóak felvenni egy kísérleti vakcinát, melyért felelősséget senki sem vállalt. Sok munkavállalót a megélhetésével zsaroltak, aki még ennek ellenére sem állt kötélnek, azt egy év fizetés nélküli kényszerszabadságra küldték. Voltak közülük, akik még csak másodállást sem vállalhattak. Az egyik legkiemelkedőbb példája a Fidesz-kormány oltásterrorjának az oltatlan katonák esete. Ők azonban nem hagyták annyiban a dolgot, és jogi útra vitték ügyüket. Ennek jelenlegi állásáról, és a mindenkit érinthető jövőbeni veszélyekkel kapcsolatban egyikük, Pálóczi Zoltán nyilatkozott a lapunknak.
– Mielőtt rátérnénk arra, hol tart az ügyük, először beszéljünk arról, miért érzi úgy, hogy az Önök esete igen tanulságos lehet a magyar emberek számára?
– Mert kiváló szemléltető-alanyok vagyunk. A kormány velünk szemben ment el a legvégsőkig az oltáskötelezés terén. Az országban senki nem kapott az oltás elutasítása miatt akkora büntetést, mint mi. Ugyanakkor a mi történetünk is csak egy kis ízelítő abból, hogy
mi történhet majd a későbbiekben a magyar emberekkel, ha május végén Magyarország aláírja a WHO-megállapodást.
Ha valaki azt hiszi, hogy megúszta a pandémiát és soha többet nem kell hasonlót megélnie, súlyosan téved. És ez nem összeesküvés-elmélet – törvényszerű, hogy előbb-utóbb lesz még járvány. Egy év múlva, tíz év múlva, húsz év múlva, nem számít. A covid nem az első járvány volt és nem is az utolsó. A WHO-megállapodás következtében azonban legközelebb már mindenki belekóstolhat abba, amit mi kaptunk. Tehát érdemes tanulmányozni az esetünket.
– Azt mondja, hogy a kormány büntette meg Önöket. Nem a Honvédség?
– A Honvédség szerint nem. De erre később térnék vissza.
– Rendben, akkor most térjünk rá konkrétan az ügyre. Mi történt azután, hogy beadványokkal fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához?
– 2023 nyarán az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította a beadványainkat arra hivatkozva, hogy nem merítettük ki az összes magyarországi jogorvoslati lehetőséget. Ez nagyrészünk esetében valóban így is volt, azonban pár társunk elment az Alkotmánybíróságig is, akik természetesen visszadobták az ügyet. Később az Emberi Jogok Európai Bírósága az ő beadványukat is elutasította. Nem adtak részletes indoklást, csak feltételezzük, hogy az Alkotmánybíróság döntését helyesnek ítélték meg, szerintük sem érte őket jogsérelem.
– Miből gondolja, hogy a strasbourgiak szerint a magyar Alkotmánybíróság helyesen járt el?
– Mivel nem a 2022. évi V. számú, ún. „kivezető” törvényt támadtuk, hanem az 599/2021. számú kormányrendeletet, a strasbourgiak azt vizsgálva megállapíthatták, hogy nincs azzal semmi baj, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök abban csak a lehetőséget adta meg a munkáltatók számára, hogy eldöntsék: kötelezővé teszik a munkavállalóik számára a kötelező oltást, vagy sem. Nem kényszerített ő senkit semmire. Ennyi elég volt ahhoz, hogy leállítsák az egész ügyet. Pedig érdemes lett volna tovább vizsgálódniuk.
– Szóval semmilyen jogorvoslati lehetőség nem maradt?
– Ebben az ügyben nem, más ügyben igen.
– Milyen más ügyben?
– Valójában nem magával a főproblémával, a parancs és a Hozzájárulási Nyilatkozat okozta ellentmondással, hanem a másodállás-kérelmek elutasításával járultunk az Emberi Jogok Európai Bírósága elé. Azért tettünk így, mert nem tudtuk, mennyire lesznek elutasítók velünk szemben. Ahogy az a covid-pandémia kezelésében is megnyilvánult, a legtöbb állami és nemzetközi szervezet csak egy megoldást erőltetett: az oltást. Nem tudtuk, hogyan fogadják az ügyünket, ezért az esetünk egy olyan részével próbálkoztunk, ami nem köthető magához az oltáshoz, ugyanakkor számos bizonyítékkal alá tudjuk támasztani, hogy jogtalanul jártak el velünk szemben. A leszerelési kérelmek elutasítása, vagy meg nem válaszolása, emellett a fizetés nélküli szabadságon tartás és a másodállás nem engedélyezése az egyén és családjának megélhetését veszélyezteti még az oltástól függetlenül is – miközben a magyar kormány állandóan azt bizonygatja, hogy Magyarország jogállam. Gondoltuk, ez önmagában elég lesz ahhoz, hogy a strasbourgiak felfigyeljenek azokra a jogtalanságokra, amik még eköré az ügy köré csoportosulnak. De nem így történt. Ezért irányt váltottunk és magának a parancs körüli ellentmondásoknak jártunk utána – aminek szerves része a Hozzájárulási Nyilatkozat is. Ebben óriási segítséget nyújtott nekünk a Mi Hazánk Mozgalom, azon belül kiemelten Novák Előd, aki a Parlamentben többször felszólalt az ügyünkben, illetve írásos kérdéseket is beküldött a Honvédelmi Minisztériumnak.
Aztán 2023. októberében egy másik felszólalás során Gion Gábor honvédelmi államtitkár elmondta, hogy a katonákat nem kényszerítették az oltásra, csak ’jogi kötelezettségük’ volt rá. Ilyen parancsuralmi rendszerben nem létezik. A hadseregben a kötelező azt jelenti, hogy parancs, minthogy a többi NATO-hadseregben is parancsba adták az oltást. Az már egy másik történet, hogy pont ezért van most probléma és kivizsgálás belőle az Egyesült Államokban, mivel az ottani parancs alkotmányellenes volt – vagyis törvénytelen. Gion Gábor államtitkár válaszából már feltételeztük, hogy a magyar ’felhívás’ nem lehetett parancs. Egyébként Gion Gábor államtitkárt nem sokkal válasza után, 2023. december 27-én eltávolították a tisztségéből.
Végül az ügy eljutott odáig, hogy Novák Előd kérdésére Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter írásban válaszolt, melyben egyöntetűen tisztázza, hogy a ’felhívás’ eltér a parancstól, vagyis: a kötelező oltást nem adták parancsba a Magyar Honvédségben.
– Ez mit jelent?
– Először is azt, hogy az az elöljáró, aki annak idején azt mondta a beosztottjainak, hogy az oltásra parancsot kaptak, nem állított valósat. Volt például olyan parancsnok, aki szóban és papíron kihirdette az állománynak, hogy aki nem oltatja be magát, parancsmegtagadást követ el és katonai ügyészség elé lesz állítva. Ezt még ki is plakátozta a laktanyában. Aztán 1-2 nap múlva valakinek leeshetett, hogy óriási hibát követtek el, mert ezeket aztán eltávolították. De hát nem mindegyiket sikerült visszaszerezniük…
– Tehát konkrétan azt mondták, hogy parancs?
– Sorstársaink szerint egyes csapatoknál azt mondták, hogy parancs, valahol meg nem mondtak semmit, maximum azt, hogy ’végre kell hajtani’. Én magam írásban és szóban is kértem az állomány számára egy jogi tájékoztatót annak érdekében, hogy tisztázzuk ezt a kérdést, de nem kaptam választ. Visszatérve arra, hogy mit jelent az, hogy nem volt parancs: azt, hogy nem követtünk el semmilyen bűncselekményt. Nem vagyunk parancsmegtagadók – ezért nem kerültünk katonai ügyészségre. Ezért felháborító Ruszin-Szendi Romulusz altábornagynak az a kijelentése, ami 2024. január 25-én a Spirit FM műsorában hangzott el, amelyben azt állította, hogy ő döntött arról, hogy eltávolítsanak minket [az említett kijelentés 03:32 – 05:07 között hallható – a szerk.]– mert nem hajtottunk végre egy parancsot. Ő konkrétan parancsmegtagadónak állít be minket. A parancsmegtagadás az egyik legsúlyosabb katonai bűncselekmény, amelyet a régi időkben békében börtönbüntetéssel, háborúban halállal büntettek. De, mint kiderült, teljes valótlanságot állít. Mindezt olyan degradáló kijelentéssel kísérve, miszerint a „10 millió virulógus országa vagyunk”. Nos,
én nem vagyok virulógus, nincs is jogom eldönteni egy szerről, hogy az jó, vagy rossz. Volt katonaként azonban felismerem, ha az elöljáró kerüli a felelősséget.
Eleve, ha ez parancsmegtagadás lett volna, akkor kötelességük lett volna eljárást indítaniuk ellenünk. Ha ezt bűncselekmény esetén elmulasztják, cinkosoknak minősülnek ők is. Ráadásul a jelenlegi honvédségi álláspont szerint Ruszin altábornagynak még döntési jogköre sem volt ebben az ügyben. De abban sincs igaza, hogy nem vettek vissza senkit az oltatlanok közül…
– Van olyan oltatlan, akit visszavettek?
– Igen. Már 2023 augusztusában tudomást szereztünk arról, hogy voltak olyanok, akiket telefonon megkerestek, hogy nincs-e kedvük visszamenni. Tudja, mintha mi sem történt volna. Tegyük azt az egy-két évet meg nem történté… Nagy dobra természetesen nem verték a dolgot. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy voltak olyan oltatlanok is, akiket egyáltalán nem távolítottak el.
– Hogyan? Volt valami mentességük?
– Nem. Csak egy példát mondok: valaki az oltáskötelezett-időszakban GYED-en (Gyermekgondozási Díj) volt. Mire visszament GYED-ről, már nem volt kötelező az oltás. Elfelejtették. Ennyire egyszerű a történet. De az ilyenek csak elszórt kivételek voltak, a legtöbb oltatlannal tényleg „leszámoltak”.
– Semmilyen mentesség nem létezett az oltás alól?
– Tudomásom szerint a Honvédség sem egészségügyi, sem más fajta okra hivatkozva nem adott mentességet az ’oltás’ alól, amiből konkrétan három dózis ’felvételét’ követelték az állománytól. Talán volt egy-két nagyon erős kivétel, de alapjáraton nem számított semmi.
Annyira erős volt a bizalom az oltások biztonságos mivoltában, hogy minden előzetes egészségügyi problémával összeegyeztethetőnek ítélték ezeket az újfajta kísérleti készítményeket.
Az Amerikai Egyesült Államok haderejével szemben itthon sajnos fel sem merült a vallási meggyőződés miatti mentesség lehetősége. Nesze neked, keresztény alapokon nyugvó ezeréves magyar államiság. Hogy mennyire agresszívak voltak, jól mutatja egy sorstársam esete, aki nem akarta az oltást, de végül megtörték és a határidő napján beolttatta magát. Egy napon belül rosszul lett, és azóta is maradandó egészségügyi károsodásai vannak. Az első dózis után azonnal egészségügyi szabadságra került. De jött a második dózis határideje. Kérte, hogy legalább azt ne követeljék tőle, nem akar többet. Elutasították a kérelmét. A második oltásra már nem ment el. Ugyanazt tették vele, amit velünk. Anyagilag és egészségügyileg is tönkrement. Végül a pszichiátriára is bekerült. Pedig, ha belegondolunk, ő nem is annyira ’oltatlan’…
– Hihetetlen, hogy ez megtörtént. Senki nem emelte fel a hangját?
– Nem. Sokuk úgy volt vele, hogy “nem velem történt meg, megúsztam, nem érdekel, különben is minek nem olttatta be magát” stb. Több év, vagy évtized közös szolgálat után. Azt azért hozzá kell tennem, hogy nagyon sok oltott katonatársunk sem értett egyet az egésszel és voltak olyanok is, akik megpróbáltak a lehetséges keretek között kiállni értünk. Nekik köszönjük, hogy megmaradtak bajtársaknak, nem fogjuk elfelejteni. Amúgy sem tehettek volna sokat. A hadsereg más, mint a civil világ. Katonaként korlátozott jogú állampolgár vagy. Van egy sereg kötelességed és mellette nem teheted meg ugyanazt, amit a civilek. A katonának nincs gyülekezési joga. Nem nyilváníthat véleményt. Nem tüntethet, nem sztrájkolhat. Ugyanazért a bűntettért a többszörösét kapja, mint egy civil. Ennek így is kell lennie, de a magyar politikai vezetés ebben az esetben nem élt, hanem visszaélt a katonák szervezeti kultúrájával.
– Hányan mentek vissza az oltatlanok közül?
– Pontos számokról nem tudunk, de lényegtelen. Ráadásul, ahogyan Vargha államtitkár is fogalmazott, a létszámadatok minősítettek, nem tartozik senkire az illetékeseken kívül. Konkrétan a csoportunkból öt embert kerestek fel, közülük három nemet mondott, kettő visszament. Őket megkértük, hogy lépjenek ki a csoportból.
– Kártérítés?
– Azok számára, akik csak simán visszamentek, semmi. Ők úgy döntöttek, hogy szemet hunynak a 2021-2022 alatt történtek felett. Az ő dolguk.
– Hogyan tovább?
– A tervezett jogi lépésekről egyelőre nem beszélek. De azt még szeretném megemlíteni, hogy felajánlottuk a Honvédségnek a közös megegyezést.
– És mi történt? Szóba álltak Önökkel?
– Igen. Volt egy meghallgatás, amelyen részt vettem, de nem sikerült megegyeznünk. Bár nem fogadták el a javaslatunkat, mégis, ezúton köszönjük, hogy egyáltalán lehetőséget adtak arra, hogy elinduljon egy párbeszéd a két fél között. A meghallgatás korrekten, emberi módon zajlott le.
– Kik fogadták Önöket?
– Erre nem válaszolok. A lényeg, hogy álláspontjuk szerint nem lehet minket rehabilitálni, mert nem ért minket jogsérelem. Hiába nem volt parancsba adva a kötelező oltás, nem is volt rá szükség. Egy kormányrendeletre hivatkoznak, ugyanarra, amiről beszéltünk a korábbi interjúban is, az 599/2021-es, Orbán Viktor által aláírt rendeletre. Ők ez alapján jártak el. Állításuk szerint a kormányrendelet alapján kellett minket kivenni az aktív beosztásunkból, belehelyezni az egyéves fizetés nélküli szabadságba és később, már 2022 folyamán, akkor, amikor mi már az egyéves ’büntetésben’ voltunk, az Országgyűlés megszavazta a 2022. évi V. számú, úgynevezett „kivezető” törvényt, ami alapján, a törvény erejénél fogva kellett minket leszerelni. Tehát ők nem tehettek semmit, a törvény szerint kellett eljárniuk. A meghallgatás úgy ért véget, hogy minket is várnak vissza. Még akkor is, ha állításuk szerint „elveszítettük a rendfokozatunkat”.
– Ez komoly?
– Igen. Állítólag azt is „elveszítettük”, de ezt még kérelmezni fogjuk, hogy hivatalosan is erősítsék meg. Ugyanis minket erről a kis apróságról nem tájékoztattak. Sőt az egy hónappal a leszerelésünk után kézbesített leszerelő parancsokon – amelyek szintén egy kétes eljárás eredményei voltak – a legutóbbi rendfokozatunk van feltüntetve. Rákérdeztem, hogy mi most a jogállásunk. Semmi. Civil. Háború esetén behívhatók vagyunk, mivel kiképzett hadkötelesek vagyunk. Közkatonaként. Őrvezetőtől ezredesig bezárólag. Maximum majd ott valaki eldönti, hogy előképzettségünket figyelembe véve egy olyan rendfokozatot adjon és olyan beosztásba helyezzen, amely a legjobban szolgálja a Honvédség érdekeit. Ez viszont nem azt jelenti, hogy így is lesz. Lehet, hogy egy egykori harckocsi-fejlesztésért felelős alezredes, aki végigjárta a ranglétra minden fokát, majd közkatonaként fog rohangálni 30 év szolgálati viszonnyal a háta mögött, lehet, hogy nem. Lehet, hogy egy 5 hetes ’alapkiképzés’ után alezredessé előléptetett személy fog neki parancsot adni, lehet, hogy nem. Ez így elfogadhatatlan. Visszatérve a 2022. évi V. számú „kivezető” törvényre, az eltávolításunk ez alapján történt. Ezt mi nem olvastuk ki belőle, de hát nem vagyunk jogászok. Érdekes törvényről beszélünk. Egy komplett pont csak velünk, katonákkal foglalkozik. Olyanokat tartalmaz, mint hogy például nem jár semmi végkielégítés számunkra.
– Ezek szerint a törvény határozta meg, hogy Önöket mindentől meg kell fosztani?
– Igen. De mindenki gondolkozzon el azon, hogy egy törvény a fizikai valóságban csak egy teleírt papír. A kérdés az, hogy ki írta rá, hogy ezt kell velünk művelni? Kinek az akarata volt ez? Valaki, vagy valakik ezt törvényjavaslat formájában az Országgyűlés elé terjesztették, akik ezt képesek voltak jóváhagyni és törvénnyé minősíteni. Úgy, hogy közben maguknak megszavazták, hogy nem kötelezik magukat oltásra… Nekik nem kellett… És közben mindez csak úgy „magától megtörtént” és senki sem felelős. Ezt is ki fogjuk deríteni: hogy ki terjesztette be a törvényjavaslatot. És ilyen feltételekkel menjünk vissza? Tehát rehabilitáció nincs, anyagi kárpótlás nincs, vissza lehet menni, de hogy mit kezdenek velünk, senki nem tudja pontosan, felelősök pedig nincsenek, hiszen ’nem történt semmi’.
– A szavaiból kivéve nem mennének vissza…
– Ez mindenkinek a saját döntése. A magam nevében azt mondom, hogy két évvel ezelőtt azt válaszoltam volna: igen, visszamegyek. De azok után, amik kiderültek… Ilyen körülmények között nem. Pedig viszonylag én úsztam meg a legkönnyebben a dolgot, nekem nem ment rá a házam, a hitelem, nem kerültem adósságba és nem ment tönkre az egészségem és a családom. A többiek rosszabbul jártak.
– Egyébként Ön volt covidos?
– Nem, vagy legalábbis nem tudok róla. Pedig a legdurvább covid-hullám idején fél évet voltam katonai rangidős parancsnok egy kórházban, ahová a covid-betegeket vitték. Úgy tudom, a közel 200 fős csoportunkból csak kevesen kapták el a covidot.
– Egyszer sem oltotta be magát covid ellen?
– Nem.
– Ön egyébként miért nem olttatta be magát?
– Azért, mert gyanakvó voltam. Korábban már volt egy negatív tapasztalatom a Honvédségben az influenza-elleni védőoltással kapcsolatban.
– Kifejtené ezt részletesebben?
– Igen, és ez talán a legérdekesebb lesz a civil olvasók számára. 2016 és 2020 között évente parancsra beolttattuk magunkat az influenza-elleni védőoltással.
Aztán 2020 novemberében egy véletlen folyamán kiderült, hogy nem volt parancs, nem is lehetett volna az akkori törvényeknek megfelelően kötelezően oltani. Kérdéseimre nem kaptam választ.
Az ügynek ott és akkor nem lett folytatása, mert két nap múlva már vittek minket a kórházakba, ahol az egészségügyieket kellett támogatnunk a pandémia elleni védekezésben. Abban a kórházban, ahová kerültem, én lettem a rangidős parancsnok 2020. novemberétől 2021 áprilisáig.
– Melyik volt ez a kórház?
– Itt és most erre nem válaszolok. Az a lényeg, hogy a legelsők között volt lehetőségem rálátni az oltási protokollra és ami a legfontosabb, a Hozzájárulási Nyilatkozatra.
– Miért volt annyira fontos ez a ’Hozzájárulási Nyilatkozat’?
– Mert enélkül senkit sem oltottak. Az oltópont bejáratánál le kellett ellenőriznünk az oltásra érkezett személy papírjait, ellenőriznünk kellett, hogy rajta van-e a listán és legvégül, hogy magával hozta-e a Hozzájárulási Nyilatkozatot – ha jól emlékszem, ezt a házi orvosuktól kapták meg az érintettek. Ha valaki nem hozta magával, nekünk kellett a kezébe adni kitöltésre. Ha ezt valaki nem töltötte ki és nem írta alá, nem oltották be. Be se engedhettük az oltópontra. Én,
amikor megvizsgáltam ezeket a nyilatkozatokat, azt állapítottam meg, hogy ezek önkéntességet jelentenek. Vagyis, hogy az az illető, aki akarja az oltást, önként kéri azt.
Ennek megfelelően, ha valami probléma adódik, saját maga lesz a felelős érte, nem mutogathat senki másra.
– Tisztában voltak ezzel az emberek?
– Nem tudom. Ha igen, akkor önként hoztak egy tudatos döntést és vállalták a kockázatot. Ha nem, akkor nem tájékoztatták őket megfelelően. Szerintem a legtöbben úgy féltek a covidtól, hogy fel sem fogták, mit írnak alá, csak oltsák már végre be őket.
– Azt tapasztalta, hogy az emberek féltek?
– Igen, a legtöbben féltek. Nem azt mondom, hogy általános rettegés uralkodott el az emberek felett, de oltás után sokan megkönnyebbülten sóhajtottak fel, és mosolyogva távoztak az oltópontról. És ezt nem ironizálva, kiszínezve állítom.
– A katonák nem figyelmeztették az embereket a Hozzájárulási Nyilatkozat lehetséges következményeire?
– Nem.
– Miért nem?
– Először is, mert a katonák nagy része szintén nem fogta fel a Hozzájárulási Nyilatkozat jelentőségét. Másodszor: nem a katonának a feladata egészségügyi és jogi tájékoztatást adni a civileknek. Ezekhez a katona nem ért – mint ahogy én sem jöttem rá magamtól, hogy az influenza-elleni védőoltást sem lehet kötelezővé tenni. Ez az egészségügyi és jogi szakemberek feladata. Harmadszor: már korábban ki lett hirdetve a Honvédségben, hogy aki bármilyen módon az oltás ellen uszít, azt rendfokozatra és beosztásra való tekintet nélkül haladéktalanul eltávolítják a Honvédség kötelékéből. Mivel a kormány és az egészségügyi szakemberek 99 százaléka fanatikusan hitt az oltásban, mint a covid elleni egyetlen megoldásban, bárki szólalt volna meg az ügyben, azonnal ráhúzták volna, hogy uszít. Az uszítás bűncselekmény. Ha katona uszít, akkor a katonai bíróság fogja megbüntetni. Részemről még annyit tennék ehhez a kérdéshez, hogy én sem voltam biztos a dolgomban. Nem tudtam, hogy mi a helyes döntés. Mi van, ha tévedek és pont azért halok meg, mert nem olttattam be magam? Végül arra jutottam, hogy a katona győzze le a félelmét, és döntsön. Úgy voltam vele, ha meg kell halni, akkor meg kell halni. Két dolog volt csak biztos akkoriban: hogy az egészségügyieket leszámítva senkinek sem volt kötelező – még. Maguktól mentek oda az emberek. Mivel akkor még nem kaptam parancsot az oltásra, nem törődtem különösebben a dologgal, végeztem tovább a feladatomat.
– Miközben nem olttatta be magát.
– Így van. Ezt a legtöbben a kórházban nem is értették. A munkámmal megvoltak elégedve és meglepődtek azon, hogy pont én nem olttatom be magam. Elmondtam nekik – rendőröknek és orvosoknak egyaránt – azt, amit tapasztaltam a Honvédségben az influenza-elleni védőoltásokkal kapcsolatban. Az mondták, kizárt, hogy ilyen történt volna, a törvény is tiltja a kötelező oltást. Mondtam nekik, hogy ennyi katona csak nem hallucinálhatta ugyanazt. Ekkor kérdezték meg tőlem, hogy láttam-e írásos parancsot az oltásról. Utánanéztem. Nem volt.
– Az egész Honvédségben ugyanez történt?
– Nem állíthatom biztosra. Miután mi, oltatlanságunk miatt eltávolított katonák és honvédelmi alkalmazottak felvettük egymással a kapcsolatot és csoportot alkottunk, megkérdeztem erről témáról a többieket, akik az ország más helyőrségeiben, alakulataiban szolgáltak. Valahol ugyanígy jártak el, valahol meg nem is hallottak a dologról. Nem tudom, mi volt a rendszer ebben.
– Jelentette az elöljáróinak ezt a problémát?
– Igen, de nem mondok többet ezzel kapcsolatban. Kérem, térjünk vissza a „covid-esetre”.
– Rendben. Szóval a kórházi ottléte alatt nem volt még kötelező az ’oltás’, de utána már igen…
– Így van, ezzel együtt szinte minden állami szervezetnél is. Rendőröknél, tűzoltóknál, katonáknál, vasutasoknál, pedagógusoknál stb. De
csak a Honvédségnél vitték végig elejétől a végéig a procedúrát. A rendőrök, tűzoltók és vasutasok olyan nagy mennyiségben utasították vissza az oltást minden fenyegetésnek ellenállva, hogy a döntéshozók, vagy másképpen fogalmazva a munkáltatók vissza kellett, hogy vonuljanak.
Fenyegetőztek egészen az oltási határidőig, majd, amikor eljött a nagy nap, hogy minden oltatlant eltávolítsanak… kijelöltek egy újabb határidőt. Az volt a helyzet, hogy annyi embert kellett volna eltávolítaniuk, amitől megroppant volna az egész rendszer. Ezt nem engedhették meg maguknak. A kormányrendelet alapján mindenkivel úgy kellett volna eljárniuk, mint velünk. De nem úgy jártak el. Valójában azért vitték végig a Honvédségben az oltást, mert kb. másfél hónap alatt sikerült megtörniük azok többségét, akik egyébként nem akarták beoltatni magukat. Ebben a legfőbb szerepet az játszotta, hogy azt mondták nekik, hogy ez parancs. És ők ezt elhitték.
– Ön szerint mit kellett volna tennie a Honvédségnek?
– Ha az volt a céljuk, hogy megvédjék a covidtól az állomány hadrafoghatóságát, vagyis a Honvédség működőképességét és ezt az oltással akarták elérni, parancsba kellett volna azt adniuk – ha ez törvényileg lehetséges. A Hozzájárulási Nyilatkozatot pedig messzire elhajítani és vállalni a felelősséget a következményekért. Minden egészségügyi készítménynek vannak „kockázatai és mellékhatásai, melyek esetén keresse kezelőorvosát, gyógyszerészét”. Ugye mindenkinek ismerős a szöveg? Nos, pontosan emiatt nem lehet azt megtenni egy katonával, hogy aláíratnak vele akarata ellenére egy ’önként akarom’ papírt. És ha pont nála jön ki a mellékhatás? Mert előbb-utóbb lesz valaki, akinél kijön. A hadseregnek felelősséget kell vállalni érte, nem hagyhatja ott az út szélén! Márpedig a Hozzájárulási Nyilatkozat alapján ezt megtehetik.
Ha pedig nem adják, vagy nem lehet parancsba adni, akkor mindenkit, aki nem kérte az oltást, azonnal, de tisztességesen, addigi szolgálatukat figyelembe véve le kellett volna szerelniük. Így a többiek sincsenek ’veszélyeztetve’ általunk és tisztességesen váltunk volna el egymástól. Más NATO-hadseregek ezt így csinálták. Mi köze van a Honvédség működőképességének megőrzéséhez annak, hogy egy évig nem kaptunk fizetést, nem engedtek leszerelni, és a legtöbb érintettnek a másodállást sem engedélyezték? Mi köze van a működőképesség megőrzésének ahhoz az eljáráshoz, hogy elvegyék a rendfokozatunkat és megfosszanak minket a végkielégítéstől? Az elmúlt 10-20-30 évnyi teljesítmény és a több tucatnyi kitüntetés, elismerés, gratuláció ezek szerint semmit sem ért? Úgy, hogy jogilag még csak nem is követtünk el semmit! Valójában
arra mentek rá, hogy megfélemlítsenek mindenkit, aki nem azt teszi, amit éppen mondanak, úgy, hogy ők maguk közben érinthetetlenek maradnak, mert felelősséget nem vállalnak és a lehető legjobban bosszút álljanak és megalázzák azokat, akik, bár nem követtek el semmilyen törvénytelenséget, de nem dőltek be nekik.
Mindezt jogászok által előkészítve, törvényesítve. Ilyen jogállamban nem létezik.
– Mit lehet még tenni?
– Most áttérnék egy olyan részre, amely minden magyar állampolgárt érint, hadd lássák, mennyire volt minden „tiszta” a covid körül. Eleinte úgy voltunk az üggyel, hogy az katonai vonatkozású, tehát a katonai ügyészségnek kellene kivizsgálnia azt. Azonban a Honvédség részéről azt mondták, hogyha továbbra is problémáink vannak a rendelettel és a törvénnyel, forduljunk a jogalkotók felé. Így is tettünk. 2024. március 21-én a csoport nevében levelet küldtem e-mailen az Integritás Hatóságnak, az Alapvető Jogok Biztosának és az Alapjogokért Központ igazgatójának is. Ezekben kifejtettem nekik az ’oltás’ miatt eltávolított katonák és honvédelmi alkalmazottak problémáit, valamint felvetéseimet az egész magyar társadalmat érintő fontos ügyekben.
– Miről szólnak pontosan ezek a levelek?
– Az első levélben tájékoztattam Bíró Ferenc Pált, az Integritás Hatóság elnökét arról, hogy vizsgálat folyik az Európai Unió covid-elleni ’oltások’ beszerzéseivel kapcsolatban, mert egyre több jel utal súlyos szabálytalanságokra. Magyarországon a lélegeztetőgépek és PCR-tesztek beszerzése körül mutatkoztak anomáliák a világjárvány alatt, majd később ezek eladása és megsemmisítése keltett értetlenkedést a közvéleményben. Ezeken túl az is gyanúra ad okot, hogy a Pfizer beperelte hazánkat, Lengyelországot és Romániát át nem vett termékei miatt. Ezek miatt felkértem a korrupcióellenes hatóság elnökét a magyar kormányzat covid-világjárványra adott intézkedéseinek átfogó vizsgálatára. Levélváltás során később konkretizáltam kérésemet, melynek eredményeképpen a Hatóság vizsgálatát kértem az AstraZeneca, a Moderna és a Pfizer covid-elleni ’vakcina’ beszerzésekkel kapcsolatban.
A Dr. Kozma Ákos, Alapvető Jogok Biztosának írt levélben kifejtettem álláspontunkat, miszerint a kísérleti oltás felvételére történő kényszerítéssel – bármilyen jogcímen is történt – volt munkaadónk több ponton megsértette a Nürnbergi Kódexet. A helyzetet súlyosbítja, hogy a munkaadók a társadalom más szektoraiban is kötelezővé tették a covid-oltásokat és szankcionálták azok elutasítását. Felkértem tehát a biztost, és a magyar emberek alkotmányos jogainak védelméért felelős hivatalát, hogy vizsgálja meg felvetéseinket. A fenti közérdekű bejelentést a Hivatal 2024. március végén be is fogadta, azt eljuttatta illetékes szervezeti egységéhez, ami értesíteni fog, amennyiben indítanak vizsgálatot az bejelentett ügyben.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója február végén részt vett a CPAC (Conservative Political Action Conference – Konzervatív Politikai Akció Konferencia) 2024 rendezvényen Washington D.C.-ben, amit együtt rendeztek meg az ICS (International Crisis Summit – Nemzetközi Válság Csúcstalálkozó) 5-el. Ez utóbbin Ron Johnson, amerikai republikánus szenátor vezetésével a résztvevők számot vetettek és súlyos kritikákkal illették a covid világjárványra adott amerikai és nemzetközi kormányzati intézkedéseket. Levelemben a főigazgató úr, illetve az elemző- és kutatóintézetének segítségét kértem a covid világjárványra adott és szintén kritikákkal illetett magyar kormányzati intézkedések ügyének napirenden tartásában, valamint, hogy vessék latba befolyásukat a magyar munkavállalókat és honvédeket ért negatív megkülönböztetések mihamarabbi megszüntetése és az okozott károk megnyugtató rendezése érdekében. Kérésünknek már akár a 2024. április 25-26-án Budapesten megrendezésre kerülő CPAC Hungary folyamán eleget is tudnak tenni. A főigazgató még nem reagált a levelemre.
– Ez már valóban túlmutat az ügyükön.
– Valóban. De hát, állítólag kormányzati szinten kell keresnünk a megoldást.
– Ön szerint van esély arra, hogy elismerjék, hogy hibáztak azok során, amit magukkal tettek?
– Maguktól biztosan nem ismerik el, ezért nem hagyjuk annyiban és megmozgatunk minden követ. Amíg ki nem merítettük a lehetőségeinket, nem állunk le, ahhoz túl sok minden történt, amit nem lehet elfelejteni. Túl sok ember tört bele a pandémiába, és nem a covid miatt. Szerintem a helyzet tisztázásához politikai akarat is szükséges. Erős politikai akarat. Ha ez nincs, maximum annyit tehetünk, hogy dokumentálunk mindent. Amikor megérik rá a helyzet, a történészeknek nem nulláról kell kezdeni ennek a szövevényes ügynek a kibogozását. Ha ebben a rendszerben nem lehetséges a felelősségre vonás, talán a következőben az lesz. Addig is: ha bármikor szóba kerül egy oltás, járvány és a kötelezés, mindig jusson eszébe az embereknek a történetünk. Ezt már most meglehetett tenni. Mi történhet azután, ha a WHO-megállapodás életbe lép?
– Végezetül: mi a véleménye a május végi aláírásra tervezett WHO-megállapodással kapcsolatban?
– Szerintem egy államfő nem engedheti meg, hogy a belügyeinkbe ilyen durván beleavatkozzanak – még pandémia idején sem. A magyar állampolgárok nem egy nemzetközi szervezetre szavaztak, hanem egy magyar pártra. Orbán Viktor miniszterelnök állítólag nem tűri, hogy mások beleavatkozzanak a magyarok dolgába, állítólag pont ezért hozta létre a Szuverenitásvédelmi Hatóságot. Eltűrné azt, hogy valaki más mondja meg neki a saját országában, hogy mit tegyen és mit ne? Úgy, hogy több európai ország, köztük Szlovákia már közölte, hogy nem megy bele a WHO-megállapodásba? Ha Magyarország belép a WHO-megállapodásba, az azért fog megtörténni, mert ő is azt akarja. Nélküle ez nem valósulhatna meg. De kell hozzá a nép is, ugyanis az is hozzájárul ehhez.
Ha mi, magyarok, hagyjuk, hogy ez a ratifikáció megtörténjen, bármilyen negatív hatás is fog minket érni ebből kifolyólag a későbbiekben, azt fogjuk kapni, amit megérdemlünk.
– Elég keményen fogalmaz a magyar emberekkel szemben…
– Magyar vagyok. Nekem is fáj, de a tények makacs dolgok: a többségünk totálisan kép nélkül van a covid-témában – és sok minden másban is. Sokan nem beszélnek külföldi nyelveket, nem ellenőrzik több forrásból a híreket, csak az állami televíziót nézik. És más források alatt nem kell rögtön összeesküvés-elméletgyártó web-oldalakra gondolni, a nyugati fősodratú médiában elhangzott vakcina-témákról sem tájékoztatják a magyarokat itthon. Például azt sem hozták le itthon, hogy a német egészségügyi miniszter élő adásban ismerte el, hogy hiba volt az mRNS-oltásokat alkalmazni, és külön klinikákat hoznak létre az oltáskárosultak kezeléséhez. Aztán 2024 januárjában hirtelen Magyarországon is mindenki megvilágosodott: szinte mindenhol a covid-elleni ’vakcinák’ káros mellékhatásairól cikkeztek. Nos, úgy néz ki, mégis csak vannak. Pedig annak idején mindenki azt mondta, hogy biztos, hogy biztonságos. Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy az oltatlanok megfognak halni. Ezek szerint kb. 3 millió magyarnak már nem kellene élnie. És ezt mindenki elfelejtette? Senki nem emlékezteti a miniszterelnököt erre? Egyébként meg hiába ment kb. egy hónapig a híráradat: nem történt semmi, most meg megint csönd van. Készült egy „Már csak két hét” című magyar dokumentumfilm, amely rávilágított a covid-időszak alatti kétes ügyekre. Történt valami? Nem.
Nyugaton már több országban vizsgáló-bizottságok alakultak, hogy feltárják azt a rengeteg jogsértést, illetve bűncselekményt, ami a pandémia alatt történt. Nálunk van ilyen? Nincs.
2024. február 26-án Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője, a Parlamentben egyenesen Orbán Viktor miniszterelnöknek rótta föl, hogy míg külföldön a covid-elleni ’oltások’ káros mellékhatásai miatt nyomozásokat indítottak, nálunk nem történik semmi. Reakció: semmi. Pedig az Egyesült Államok Kongresszusában működik covid tényfeltáró albizottság, sőt nemrég létrehoztak egyet a német parlamentben is, Szlovákiában kormánybiztos vizsgálódik covid-ügyben, az Európai Parlamentben már több átfogó covid tényfeltáró konferenciát rendeztek, ahogy a britben, a románban, a horvátban és a japánban is. De a miniszterelnök még csak válaszra sem méltatja ezeket a kérdéseket. Nem is fog addig foglalkozni vele, amíg a közvélemény rá nem kényszeríti. Arról a közvéleményről beszélek, ami jelenleg Magyar Péterrel van elfoglalva. Egyébként őt is megkérdezhetnék, ha már ennyi bennfentes dolgot tud és ki akarja őket teregetni: mit tud a kormány oltásokkal kapcsolatos dolgairól? Ki, vagy kik voltak a döntéshozók? Kik voltak a tanácsadók? Ki találta ki az önkéntes felelősségvállalást tartalmazó Hozzájárulási Nyilatkozatot? És még lehetne sorolni. Ezek sokkal fontosabb kérdések annál, hogy kik hogyan intézték a családi életüket. Ugyanis ezek az ország összes állampolgárát érintik, ha oltott, ha oltatlan.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
