Valójában kiknek is a háborúja? I. rész

Stier Gábor alapító főszerkesztője a moszkvater.com weboldalnak, de emellett állandó külpolitikai szerzője a Demokrata című hetilapnak is. Mivel otthonosan mozog a szláv világban, a weboldalnak az itteni történések adják a fő témáit. Szellemisége szerint a realista külpolitikai iskolát vallja, ezért tehát nagyon sok esetben – mint például az orosz-ukrán háborúnál – ők a rossz hírek hozói, mert szépítés nélkül mondják el, hogy mi az, ami reálisan várható.

– Miért ezt a nevet választották a weboldalnak, ez jelent valamiféle elkötelezettséget esetleg Oroszország iránt?

– Fontosnak tartjuk ugyan a nyugati fősodorban háttérbe szorított orosz nézőpont megjelenítését, hiszen e nélkül érthetetlenek a történések, ám nem vagyunk oroszbarátok. Elemzők vagyunk, és azt írjuk le, amit gondolunk, és ebben az sem feszélyez bennünket, ha az adott esetben közelebb áll az orosz narratívához. Nem gondoljuk magunkról, hogy a kezünkben van a bölcsek köve, de úgy véljük, amit leírunk, az minden tudásunk szerint a legközelebb áll az igazsághoz. Nem drukkolunk senkinek – csak a Vasasnak – számunkra ez a háború sem hit kérdése, hanem az elemzéseink tárgya. Magától értetődőnek tartom, hogy a névválasztással jelezzük a portál tematikáját. Ez egy alapvetően a szláv térséggel foglalkozó portál – benne nemcsak a posztszovjet térséggel, hanem Közép-Európával és a Balkánnal is -, e régió vezető hatalma pedig Oroszország.

S hogy miért éppen #Moszkvatér? Még sokan emlékezhetnek arra, hogy a Budán lévő Moszkva – ma már Széll Kálmán – tér volt sokaknak Budapesten a találkozás helye. Úgy gondoltuk, hogy ez a mi Moszkva terünk pedig legyen a nézetek találkozásának, a viták lefolytatásának a helye.  Az már nem a mi problémánk, hogy sajnos Magyarországon elsorvadt a vitakultúra, és nagyon kevesen akarnak vitázni. Mi mindenféle nézetet megjelentetünk, ami a profilunkba földrajzilag, tematikailag beleillik, például orosz ellenzékiekkel készült interjúknak is helyt adtunk. Tehát nyújtjuk a sokszínűséget, a megjelentetett anyagainkkal viszont nem feltétlenül kell egyet is értenünk.

– Napjaink legsúlyosabb kérdése az orosz-ukrán háború, erről hogyan vélekedik ön, mint külpolitikai újságíró?

– Értelmezzük egy kicsit visszatekintve a kérdést. Hogyha történelmi távlatban nézzük a dolgokat, akkor szinte a kezdetektől van vetélkedés azért a területért, amin ma Ukrajna fekszik. Nem az ukrán állam és az orosz állam között, mert az ukrán állam – egy XX. század eleji kétéves kivétellel – csak a Szovjetunió felbomlásától datálható, eredeztethető. Viszont ezért a területért, amelyen ma Ukrajna fekszik, régóta folyik a csata, mint befolyási övezetért a Nyugat és a Kelet között, gyakorlatilag Oroszország és a Nyugat között. A középkorban ez a csata a lengyel-litván unió és Oroszország között zajlott, mert ne felejtsük el, hogy a középkorban egy darabig a lengyel állam erősebb volt, mint az orosz. Aztán az orosz birodalom összeszedte magát, és akkor megfordult a kocka.

– Tehát ez a terület – hangsúlyozottan nem Ukrajnát mondok, mert nem volt ilyen, hogy Ukrajna – hol a Lengyel Királyság, hol a Lengyel-Litván Unió, később pedig az orosz birodalom, az orosz cárság része volt.

– Ez a régi birtoklási vágy e felett a terület felett tehát a mai háború egyik oka. A háború konkrétan Oroszország és Ukrajna között zajlik – ami úgy kezdődött, hogy Oroszország agressziót követett el, amikor inváziót indított Ukrajna ellen, megtámadta Ukrajnát – de csak valóságban kezdődött el 2022. február 24.-én. a gyökerei mélyebbre nyúlnak vissza.

A másik háborús ok, a világban ma lévő erőviszonyok átrendeződése, a világ rendjének átalakulása. A Nyugat – aminek vezető ereje az Egyesült Államok – és Oroszország között zajlik egy háború, és ilyen értelemben mondom azt, hogy ennek csak a terepe Ukrajna. S bizony az is fölvetődik, hogy ugyan Oroszország támadta meg Ukrajnát, ugyanakkor az Egyesült Államok pedig a saját geopolitikai érdekéért, odadobta ezt az országot.

Kostya Liberov – via Getty Images

– Pusztulnak az ukránok, lerombolódik az országuk, mert az USA célja Oroszország mindenáron való gyengítése, s ebben nem – vagy csak minimálisan – érdekli az amerikaiakat az, hogy mi történik eközben Ukrajnával.

– A gyengítés mellett célja a Nyugat presztízsének megőrzése is, s hogy eközben mennyien vesznek oda, meg hogy romokban hever az ország, azt járulékos veszteségnek tekinti csupán.

A másik oldalnak, Oroszországnak biztonsági érdekei fűződnek ahhoz, hogy lerendezze valamilyen módon az ukrán kérdést. Hangsúlyozom – ezt mindig elmondom, és többször aláhúzva – hogy ezt nem háborúval akarta lerendezni. 2014 februárjában az akkori elnököt Janukovicsot a Majdan téri tüntetésekkel, puccsal eltávolították a helyéről. Putyin is valami hasonló puccsot akart, tehát a Zelenszkij vezette hatalmat akarta eltávolítani – mint ahogy korábban Janukovicsot eltávolították a hatalomból – és egy minimum semleges, de inkább oroszbarát vagy Oroszország felé forduló államvezetést akart a helyébe tenni. De látjuk ez nem sikerült, így a háború eszközét használta céljai eléréséhez.

Megtámadta tehát Ukrajnát, mert úgy gondolta, hogy egy úgynevezett kabuli forgatókönyv szerint – nem véletlenül használta a különleges katonai művelet megnevezést – a befolyását vissza tudja szerezni. A rendszert meg akarta szüntetni, eltakarítani, és helyette egy bábállamot létrehozni, ahogy ez történt anno 1979-ben Afganisztánban.  Vagyis meg akarta szüntetni Ukrajnát, mint ellen Oroszországot, mint a Nyugat előretolt bástyáját.

Azonban pillanatok alatt kiderült, hogy ez több oknál fogva nem sikerülhet. Egyrészt az ukránok ellenállása miatt, másrészt a Nyugat fellépése, segítsége miatt, de orosz részről is követtek el hibákat. A villámháború nem valósult meg, nem takarította el a Zelenszkij rezsimet, és nem tudott a helyébe állítani egy minimum semleges, de inkább Oroszország befolyási övezetébe tartozó vezetést. Ezért belecsúszott – ilyen értelemben hangsúlyozom, hogy belecsúszott – ebbe a háborúba, és a 2022-es év arról szólt, hogy adaptálódik az új helyzethez, hogy itt már egy háború van.

Belecsúszott Oroszország ebbe a háborúba, hogyan tudna kihátrálni belőle?

– Oroszország elemi biztonsági érdeke – nem véletlenül említettem a középkort, mert akkor is ugyanez volt a helyzet, ami ma van – hogy mi van a határa menti országban. A NATO már lényegében Ukrajna tagsága nélkül is az orosz határoknál volt, és ezzel a 24. órában lépett Oroszország.

– Ha késik, és még tovább húzza a dolgot, akkor olyan helyzetben kellett volna ugyanezt a háborút megvívnia, amiben rosszabb kiindulási ponton lett volna. Egyébként pedig nem fő okként, de alokként azt is megjegyezném, hogy Ukrajna szemmel láthatólag készült a Donbasz visszafoglalására, ennek megtörténte – talán pár hónap, esetleg egy év, maximum másfél év – csak idő kérdése lett volna.

Ne felejtsük el harmadik ilyen fő pontként, hogy létezik – ez messze nem a legfontosabb, de egyesek ezt domborítják ki – az az orosz birodalmi törekvés, ami a Szovjetunió helyreállításának a vágya. Bár én is úgy tudom, hogy vannak orosz birodalmi törekvések, de sokkal inkább gondolom, hogy ennél fontosabb volt az orosz biztonságpolitikai érdekek megvédése, az orosz biztonság kiterjesztése. Mert a NATO nem törődve a következményekkel, addig nyomult előre keletre – most nem akarom itt elkezdeni, hogy valamikor mit ígértek, mit nem ígértek – hogy Oroszország már nem hátrálhatott tovább, hiszen már a határainál voltak.

A legfontosabb tehát a világrendért folytatott harc, s ez ebben az amerikai-orosz szembenállásban, az orosz-ukrán szembenállásban nyilvánul meg. Ez abban a tekintetben proxy háború, hogy az USA harcba küldi az ukránokat, tehát az ő közvetítésükkel szeretné elérni a saját érdekeit.

– Oroszország nem proxy háborút vív, hiszen neki katonái halnak meg a frontokon. Kicsit hasonló ez a II. világháborúhoz, amikor az USA jó ideig csak fegyvert, felszerelést küldött a Szovjetuniónak a frontokon pedig a vöröskatonák harcoltak és estek el.

– Tehát ezek a véleményem szerinti fő okok, ami miatt kirobbant ez a háború, vagyis hosszú út vezetett el 2022. február 24-ig.

Még megjegyezném az előbbiekhez hozzátéve – ezt az orosz propaganda domborítja ki, de igaz – hogy 2014-től 2022-ig a Donbaszban Ukrajna a saját állampolgárait lőtte, tehát a kisebbségekhez, az orosz nyelvhez való viszonyulás, mint tényezők mind-mind ott vannak az okok között. Volodimir Zelenszkij ki is mondta, hogy nem a Donbasz lakosságára van szüksége, azaz az ottani oroszok mehetnek haza, neki csak a területre van szüksége. Tehát ez az ukrán hozzáállás is ott van benne az okok között, nem véletlen, hogy idáig fajultak az események.

– Meg lehet mondani tehát egyértelműen azt, hogy ki a felelős ezért a háborúért?

– Ukrajnát megtámadták, ez részükről egyértelműen egy honvédő háború. Ugyanakkor az ukrán elit, a vezetés is felelős abban, hogy idáig fajultak a dolgok, hiszen nagyon sok mindent megtehetett volna, hogy ezt megelőzze. Csak egyet mondok, a legnyilvánvalóbbat, a minszki megállapodások betartását, hogy ne jussanak idáig a dolgok. Tehát az ukrán vezetés is felelős ilyen értelemben ennek a háborúnak a kitöréséért, azért meg most mindenképpen, hogy már irracionális módon védi az országot. Mert mit ér a haza, mit ér a terület, lakosok nélkül, emberek nélkül? Lassan most már erről van szó, hiszen Ukrajna demográfiai katasztrófában van – rengetegen elmenekültek, vagy elestek – az állam csődhelyzetben van, a gazdasága pedig tönkrement. Az pedig nyilvánvaló, hogy Ukrajna a nyugati segítség nélkül már rég elbukott volna.

– Az ukrán vezetésnek már fel kellett volna adnia a harcot?

– Ha itt most nem a kirobbanásért viselt felelősséget nézzük, akkor meg kell vizsgálnunk milyen lehetőségek voltak a békekötésre. 2022 tavaszán, tehát március-áprilisában egészen közel járt – most már nyilvánosak azok az iratok – Ukrajna és Oroszország egy megállapodáshoz Isztambulban. Tehát már rég elfelejtettük volna ezt a háborút, ha akkor aláírják azt a békeszerződést, béke-megállapodást, aminél jobbat Ukrajna soha nem fog tudni elérni véleményem szerint.

Kép forrása: Getty Images

– Ezt egyértelműen az angolszászok blokkolták, vagyis állították le, hiszen Boris Johnson brit miniszterelnök vitte az üzenetet április 9-én az ukrán vezetésnek, aminek az volt a lényege: Semmiképpen ne állapodjatok meg, hanem harcoljatok tovább!

– De hát ő nem egyedül önmagában, hanem az Egyesült Államokkal közösen döntött így, ő csak a futár volt. Tehát a Nyugat – itt megint hangsúlyozom, hogy itt elsősorban az angolszászokról van szó – megérezte a vérszagot, azt, hogy Oroszország gyenge, gyengébb, mint bárki gondolta volna, vagy amit Oroszország hirdetett magáról. Azért azóta kiderült, hogy bár az orosz hadsereg gyengébb, mint amit magáról hirdetett és gondoltunk róla, de azért jóval erősebb, mint amit a nyugati média sugallt és próbál manapság is sugallni. Szóval visszatérve, akkor vérszagot kaptak, és úgy gondolták, hogy Oroszország most kifektethető, most hosszú időre meggyengíthető.

De ebben tévedtek, ahogy Oroszország is tévedett azzal, hogy ez egy rövid tartó – szinte nem is háború, hanem egy – fordulat, egy puccs lehet. A nyugati vezető államok, az angolszászok tévedtek viszont abban, hogy viszonylag rövid idő alatt Oroszországot kifektethetik, térdre kényszeríthetik, meggyengíthetik, mert Oroszország bírni fogja, még két évig is ilyen tempóban ezt a háborút. Viszont amennyiben ez a háború nagyon-nagyon hosszú ideig húzódik, az már sokkal inkább az amerikai forgatókönyveknek felel meg. Ezek a forgatókönyvek valahol visszanyúlnak a Szovjetunió felbomlásának, meggyengítésének időszakához – ez beleragadt érthető módon az amerikaiakba – mert akkor ők győztek.

– Mi ennek a lényege?

– Szóval az amerikaiak úgy gondolják, hogy lemásolják – valami más, XXI. századi módon – Ronald Reagan csillagháborús terveit, Oroszországot most is belehajszolják, belekényszerítik, egy vállalhatatlan fegyverkezésbe – egy elhúzódó háborúba már beleragasztották – és ezzel megint csak visszatérünk oda, hogy ami most történik, az alapvetően nem más, mint az új világrendben elfoglalt pozíciókért folyó háború, amelyben Ukrajna a világrend átalakulásának csak az egyik terepe.

Ebben a háborúban a globális délnek az egyik kulcs országát lényegében kiiktatják, ezen keresztül meggyengítik Kínát is. Mert ez a háború, a Kína érdekei szempontjából nagyon fontos „Selyemút” szárazföldi északi ágát szinte teljesen blokkolta, pedig az Európa és Kína között folyó kereskedelem 95 százaléka azon ment. Most ezt a középső folyosóra próbálják áttenni, de ez sokkal nehezebben megy, mint gondolták.

– Ezek szerint az USA több célja is megvalósul a háború által?

– Amikor a célokat nézzük – amerikai szempontból – akkor azokban benne van, ahogy eddig mondtuk, Oroszország gyengítése, rajta keresztül vele párhuzamosan Kína gyengítése, és az amerikai pozíciók erősítése.

– De ne felejtsük ki, a Németország vezette Európa gyengítését sem – illetve megerősödésének megakadályozását – mert az is az egyik céljuk, hogy ez kezelhetővé váljon, és így megmaradjon Amerika vazallusaként.

– Látjuk is, hogy az új világrendért folyó harcban a nyugati blokkot, vagyis ezt a pólust, Amerika összeszedte, és felsorakoztatta maga mögé.

– Ez a háború azért is olyan borzalmas, mert két testvérnép háborúzik egymással.

– Oroszország – mármint a vezetés – folyamatosan hangsúlyozza, és ez benne van a „különleges katonai művelet” megnevezésben is, hogy ez a háború nem az ukrán nép ellen folyik, hanem az ukrán vezetés ellen és az Egyesült Államok és a NATO ellen. Az orosz társadalom testvérnépként viszonyul az ukránokhoz, és az ukránok is testvérnépként viszonyultak az oroszokhoz. Ez a két év azért finoman szólva sok mindent megváltoztatott e téren, de továbbra is azt mondom, hogyha egyszer a háborúnak vége lesz, akkor társadalmi szinten a kapcsolatok előbb lesznek javíthatók, helyreállíthatók, mint politikai szinten.

Itt valójában testvérháborúról van szó, ezért is ilyen ádáz a küzdelem. Már a II. világháborúban megmutatkozott, hogy mind a két nép nagy harcos, s ez alkalmassá tette arra az eltervezett stratégiára Ukrajnát, hogy kivérezzenek, illetve kivéreztessék Oroszországot az amerikai célok érdekében.

A cikknek lesz folytatása, hiszen mini sorozatunk második részében foglalkozunk a média felelősségével, az elérhető háborús hírek valóságalapjával, a háborúban álló országok két vezetőjének – Zelenszkijnek és Putyinnak – a népszerűségével, illetve Magyarország és Ukrajna jelenlegi viszonyával.

Tölgyesi Tibor