A helyes geopolitikai gondolkodás a sikeres gazdaság és politika alapfeltétele I.

A közelmúltban jelent meg az a vékony kötet, melynek írója Benyhe István, a kötet címe pedig egy mostanában sokat használt, mégis sokszor félreértelmezett fogalom: Geopolitika. A könyv szerzője interjúnkban – melyet terjedelme miatt több folytatásban közlünk – egyrészt elmondja, mit is jelent ez a fogalom, másrészt gyakorlati példákon keresztül mutatja be, hogyan használták fel ezt a szemléletmódot a nagyhatalmak világuralmi terveik megvalósítása során.

– Elsőnek talán azt érdemes tisztázni, mit is értünk geopolitika alatt?

– A geopolitika egy szemléletmód, egy módszer, egy kutatási irány, amit a XIX. században geográfusok dolgoztak ki. Az elnevezés maga is Rudolf Kjellén svéd geográfustól származik.

A geopolitika tulajdonképpen a földrajztudomány egy ága, amely a társadalom – az „emberföldrajz” – és a természetföldrajz közös hatását vizsgálja a világpolitikára, a társadalmi fejlődésre, a hatalmi viszonyokra.

Azt boncolgatja, hogy milyen területeken, milyen társadalmi tevékenység alakulhat ki, az adott földrajzi területen milyen fejlődés indulhat meg, a környezet milyen viselkedési formákat vált ki a rajta élő társadalomból.

– Mondana erre példát is?

– Az ókori folyamközi kultúrákban élelemtermelő gazdaságok születtek, amelyek lehetőséget teremtettek az első államok kialakulására. Tehát Krisztus előtt már háromezer évvel az ott élő emberek elkezdtek élni azzal a földrajzi lehetőséggel, amit a táj biztosított számukra. Ezt látjuk Egyiptomban, Mezopotámiában, az Indus völgyében vagy Kínában. Érdekes módon ez nem történt meg Amerikában, a Mississippi-alföldön, vagy  az Orinoco és az Amazonas mentén sem. Tehát a földrajzi adottságok mellett, azzal élni tudó társadalom is szükséges.

A tudomány még ma sem tárta fel minden okát annak, hogy egy kultúra pontosan miért fejlődött gyorsabban, mint a hozzá hasonló környezetben létrejött néhány másik. Maga a kérdés tanulmányozása vezetett a geopolitikához, mint a földrajzból lassan kiváló egyik tudományághoz. 

– Ezek a kedvező földrajzi lehetőségek elégségesek a kultúrák kialakulásához?

– Alapvetően igen, de a geopolitikai adottságok nem csak azt jelentik, hogy egy földterület mire ad nekünk lehetőséget. Mert azt a teret meg kell szervezni, azt a teret meg kell védelmezni, be kell lakni. Az is egy érdekes kérdés, hogy a hasonló gazdasági erőforrások mindig egy meghatározott irányba terelik-e az ott élő társadalmakat.

– Ez azt jelenti, hogy a gazdasági erő az párhuzamban áll a társadalom fejlettségével?

– A társadalmi fejlettség a természeti erőforrások felhasználásával hozza létre a gazdagságot, a fejlett gazdaság pedig a társadalom erejét. Persze ezt másképpen is meg lehet valósítani, vagyis a helybéli erőforrások lassú kihasználása helyett más területeken képződött erőforrásokat kell megszerezni a további gyors fejlődéshez. Ez jelent meg a gyarmatosítás során, és végül is erről szólnak a háborúk, a zsákmányolás, a területfoglalás. A fejlett eljárások így, többnyire erőszakosan elterjednek, és máshol is fejlődést eredményeznek. 

Végül érdemes elgondolkodni azon, hogy egy kedvezőtlen természeti viszonyok között születő társadalom – pusztán kulturális erejéből – képes-e akár történelmi léptékű befolyást gyakorolni riválisaira, esetleg jelentős földrajzi kiterjedést szerezni magának?

– Lényeges az a kérdés, hogy milyen kultúrák, hol fejlődnek ki?

– Egyértelműen, mert maga a terület ad indító lehetőséget. Az őserdő vadászati lehetőséget kínál, a folyó mentén az öntéstalaj gabonatermelést, a tenger halászati lehetőséget. Ha a zord éghajlat mellett sem fagynak be a tengerek, az hajózásra bírja a rajta élőket. Erre történelmi példa a vikingek tengeri barangolásai. Elmondható, hogy minden földrajzi tér lehetőségeket rejt magában a rajta élő ember számára, ugyanakkor más lehetőségeket pedig korlátoz, esetleg kizár.

–A tájban rejlő lehetőségek kényszerítést is jelenthetnek adott esetben?

– Igen, feltétlenül. Amikor 7–8 ezer évvel Krisztus előtt a mai Szahara területén drasztikusan lecsökkent a csapadék, akkor a buja őserdők lassan átadták helyüket a szaharai homoknak, az ott élők pedig elvándoroltak, és/vagy életmódváltásra kényszerültek. A sziklarajzokon ott maradtak azok az emlékek, amelyekből rekonstruálni tudjuk, hogy ott valamikor termékeny, emberlakta élettér volt, amely a klímaváltozással megszűnt. Helyén a sivatagban, a mai karavánútvonalak az egykori őslakosok tudását őrzik. Tehát nem találomra vágtak neki a sivatagnak, hanem pontosan tudták, hogy évezredek során honnan szorultak ki, és oda milyen úton lehet visszamenni, ha szükséges. Milyen útvonalat kell kövessenek, hogy termékeikkel átkeljenek egykori otthonukon, ha túl akarják élni az utazást.

Hangsúlyozom a földrajzi tér erősen befolyásolja az emberi kultúrát. Az ember akkor követ el a hibát, amikor úgy érzi, hogy ő már mindenható, és emiatt azt hiszi, hogy le kell győznie a természetet.

Valamikor azt mondták a szovjet mérnökök, hogy legyőzzük a természetet, megfordítjuk a folyók folyásirányát, hogy azok a területek is kapjanak vizet, ahol most vízhiány van. Tudjuk, hogy ennek teljes csőd lett a vége. Kitalálták, hogy termesszünk ott narancsot, gyapotot, gumipitypangot, meg a csuda tudja mit, ahol egyébként az magától nem teremne meg. Rengeteg kezdeményezés volt, ami zsákutcának bizonyult. Van azonban kevés ellenpélda is, ilyen Közép-Európában a rizstermelés, mert ez végül is életképesnek bizonyult. Tehát  a kísérletezés a ember egyik lényege, de mindig alázattal kell közelednünk a természethez, mert végső soron nem alávetettünk, hanem létrehozónk és fenntartónk.  Kiegészítve a korábbi meghatározást, a geopolitika annak a törvényszerűségét vizsgálja, amit a természet által kínált lehetőségek alapján a társadalom folytat vagy folytathat. Azt is vizsgálja, hogy egy adott térségben élő társadalom, társadalmak, optimális hatalmi szerkezetben és tájhasznosítással milyen nyomást, kényszerítő erőt lehetnek képesek kifejteni szűkebb és tágabb környezetükre.

– Hogyan jöhet ez létre, és mire vezethet a gyakorlatban?

– A társadalom és a természet viszonyából alakul ki egyfajta valóság, amely bizonyos jövőt valószínűsít. Az, hogy ez a valóság, milyen irányban halad, milyen irányban fejlődik, fejlődik-e egyáltalán, vagy magában hordja-e bizonyos értelemben az ítéletet, hogy mivé kell válnia, azt a geopolitika, mint tudomány mérlegeli. Számtalan olyan tényezőt vet össze, amelynek alapján fel tud állítani bizonyos modelleket.

Megint egy gyakorlati példával illusztrálva, amikortól a hajózás technikája rendkívül nagyot fejlődött, akkortól távoli területeket is be lehetett már járni az óceánokon. Azok a területek voltak képesek ilyen hajókat előállítani, ahol az ipari fejlődés a leggyorsabb volt.

Ezek általában azon részei voltak a Földnek, ahol erre megfelelő erőforrások álltak rendelkezésre, és emellett a fejlődést sem szervezeti, demográfiai, vagy vallási gátak, sem más hatalmi tényezők nem akadályozták meg.

– Megnevezné ezeket a területeket?

– Társadalmi fejlettségüket nézve két ilyen területe volt a világnak a XV. századra. A keresztény civilizáció Európája,  és Kelet-Ázsiában a kínai civilizáció. Ebben az időben mindkét hatalom óriási hajóhadakat épített. Kína 300 egységből álló flottája elképesztő méretű, 120–140 méter hosszú, 50 méter széles hajókkal szelte a vizeket, amelyekkel – ezt megírták a kínai krónikák – 1405 és 1433 között több nagy tengeri expedíciót indítottak Afrika felé. Ezek a hajók voltak a világtörténelem legnagyobb fából készült hajói, amelyek mellett az európai hajók szinte eltörpültek. Kolumbusz zászlóshajója a Santa Maria (orrcsúccsal együtt is csak) 25 méter hosszú és 8 méter széles lehetett, amellyel szinte mentőcsónaknak tűnik a kínai nagy hajók mellett.

– Hogyan voltak képesek ekkora teljesítményre a kínaiak?

– Kínában együtt volt a folyamközi kultúrák minden jellemzője – a Jangce és a Sárga-folyó öntésgazdálkodása – a jól tagolt tengerpart, a nagyszámú munkaerő, a hegyvidékek ásványkincsei és a központosított vezetés.

Célirányos szervezéssel a társadalom óriási szellemi és technikai teljesítményekre képes. (Kína mai fejlődése is óhatatlanul ezt juttatja eszünkbe.)

Ez a példa is mutatja, ha a társadalmi és a természeti erőforrások jól találkoznak, akkor ott olyan gazdasági, technikai fejlődés jön létre, amellyel távoli területek is elérhetőek. Ha ezeken a távoli területeken fejletlenebb társadalmakat találnak, akkor óhatatlanul jön az, amit mi gyarmatosításnak ismerünk. Ekkor a szervezett és céltudatos társadalom erősebb gazdasága (és hadserege) révén rátelepszik a gyengébbre, és megpróbálja kifosztani az erőforrásait, akár úgy is, hogy ott tartósan berendezkedik.

– Ezek a területek ezer kilométerekre is lehettek az anyaországtól, hogyan tudták megtartani őket?

– Ebben az időszakban a területek megtartására – és megvédésére más gyarmatosítóktól – nyilván a legalkalmasabb eszköz a hajóhad volt. A legnagyobb tengeri hatalom, Nagy-Britannia ezért arra törekedett, hogy az ő hajóhada első legyen, háromszor akkora legyen, mint az utána következőé. Az arányok persze némileg változhattak, de

a brit hajóhad fölényes erejét – sem haditengerészet, sem kereskedelmi flotta vonatkozásában – nem lehetett megkérdőjelezni. Ezzel a hajóhaddal, mint valami pókhálóval gyakorlatilag szinte befonta a világot.

A háló központja London volt – London City, ma is központja a pénzvilágnak –, és ezzel birodalmát, gyakorlatilag az egész világot összekapcsolta.

A hajóinak viszont tengerszorosokon kellett átkelniük, ezért ezeken a szorosokon támaszpontokat hoztak létre, hogy kezükben tarthassák ezeket az áteresztő pontokat, és zavartalan legyen a tengeri kereskedelem. Nem szabad elfelejteni, hogy a XIX. századig a hajózás, hajóközlekedés volt az, amely útépítés nélkül a legbiztonságosabban és a legolcsóbban tudta összekötni a távoli területeket is. A XX–XXI. századra ez a helyzet, a közlekedés fejlődésével már jelentősen megváltozott.

– Ma kinek a kezében van ez a hatalom, mi pótolja a hajóflottákat?

– Napjainkra már látható, hogy nem elsősorban a tengereken, hanem a szárazföldeken zajlanak majd le a fontos dolgok. Az országok egyre inkább feltárják szárazföldi területeik belsejét, a belföldi út- és vasúthálózat lassan képes lesz az árukat tengeri ellenőrzés nélkül is célba juttatni. A szárazföldi út biztonságos és gyors lesz, ezért a geopolitika úgy véli, hogy a közeli jövő már inkább a szárazföldi hatalmak dominanciáját hozza és a tengeri hatalmak eddig kialakult fölénye elenyészik. Ennek része, hogy létrejött egy olyan légiközlekedési hálózat, amely árukat és személyeket egyaránt nagyon gyorsan tud nagyon távolra is szállítani.

Kiépültek a csővezetékek, távvezetékek, a nagy sebességű vasutak és ezek egyre inkább behálózzák a Földet. Ma már az élelmiszerek, bányakincsek, vagy az iparcikkek célba juttatására egyre inkább szárazföldi utakat is választhatunk.

Ma még a világ áruszállításának közel 90 százaléka tengeren történik, de ha csak 10–15 százalékban ez átkerül a szárazföldre, akkor a mai tengeri útvonalak haszonélvezői és ellenőrzői jelentős anyagi és hatalomveszteséggel számolhatnak. Ez azt eredményezi, hogy kevesebb áru mozdul meg a tengeren, így egyrészt kevesebb hajóra van szükség, másrészt a szállításnál keletkező hasznot már más zsebeli be. Ez hatalmi ütközéshez vezet a tengeri és szárazföldi hatalmak között. Vagyis egy korábbi helyzet tengeri hatalmi haszonélvezői veszélyeztetve érzik magukat a feltörekvő szárazföldi hatalmaktól.

– Ezek szerint folyamatosan változik a világ a geopolitika vonatkozásában?

– Igen, hiszen a XV–XVI. században minden szegény spanyol és brit még arra gondolt, hogy elmegy Amerikába, vagy Indiába, és ott meggazdagodik. Manapság arra gondol, hogy alapít egy high-tech céget, egy bányavállalatot, esetleg beszáll a szállításokba, tehát a kontinens maga kezdi magát megszervezni, immár a szárazföldön.

Az emberek megpróbálják letapogatni, hogy hol, milyen nagytájak, milyen lehetőségeket rejtenek, és ezek milyen irányba fogják befolyásolni a rajtuk élő társadalmakat.

S ezzel már megint eljutottunk az életünket meghatározó geopolitikai gondolkodáshoz.

A következő részben kitérünk az éghajlat és a geopolitika kapcsolatára, illetőleg arra, milyen következményei voltak/lesznek annak, ha a háborúzó felek nem veszik figyelembe a geopolitika mára felismert törvényszerűségeit.