28 éve járok ugyanabba a fodrászüzletbe, bejelentkezni soha nem szoktam, ismernek. Gyerekkoromban a nagymama vitte büszkén akkor még csak 3 unokáját ide. Nagymama már nincs, de a szalon még mindig megvan, ez generációs élmény a kecskemétiek számára, meglepően sok fiatal szokott ide járni ebbe a régi üzletbe a plázában található arab barber shop helyett.
Maga az utca szintén régi. A belvárosi sétálót a szebb múltban Klebelsbergről nevezték el, a kevésbé szebb múltban pedig Leninről. Most Arany János utca.
A helyiség sem mai darab, mint ahogy a benne dolgozó szakemberek sem tegnap tették le a vizsgát. Három kuncsaft van bent és csak egyetlen dolgozó. Leülök, várok. Az asztalon felsorakoztatva a megyei napilap, a Petőfi Népe. Látszik, hogy nincs már kampány, mert az újságban a város két fideszes országgyűlési képviselője összesen 4 alkalommal szerepel, tavasszal az általam regisztrált rekord 13 megemlítés volt. Egyetlen lapszámban, egy naponta megjelenő újságnál.
Fél órát várok, mire én jövök addigra Korea megtalálja a gólját. Uruguay megy haza. Ez az információ szemmel láthatóan szemernyit sem zavarja össze a péntek este 18 órakor még mindig dolgozó hölgyet, aki bizony már maga is jócskán a második félidőben jár. Bőven a nyugdíjas évek után félig ősz hajjal, ráncosodó kézzel lát munkához, miközben kiürül a vendégtér. Hét munkaterület található és legutóbb, amikor ide jöttem mind a heten bent voltak, dolgoztak. Rákérdezek, hogy hova lettek a többiek, elvégre gazdasági válság ide, vagy oda, az iparág piaci pozíciói stabilnak mondhatók.
“Tudja megérkezett az első rezsiszámla, hetünk közül négyen azonnal felmondták a bérleti szerződést”
– mondja a néni, aki hozzáteszi, hogy eddig heten osztották szét a bérleti díj és a rezsi költségeit, a vendégeket szintén arányosan osztották be az épp bent lévő dolgozók között.
Hosszasan lamentál azon, hogy a négy felmondott kollega végül fog találni-e egy kisebb üzlethelyiséget, vagy esetleg teljesen feketén fognak dolgozni a fürdőszobájukban kialakított rögtönzött szalonban. A jóságos arcú fodrásznéni szerint ez nehéz döntés, komoly morális dilemma, szerintem nem az.
A tükörben magamat nézem, kizárásos alapon nem tudnék mást tenni, én vagyok benne a nénivel együtt. A zene egy olyan rádióból szól, aminek van egy olyan bemenete, ahová be lehet tenni a kazettát, a rádióból kiálló antennára fel van csavarva egy rózsafüzér, a tükör széleire pedig képeslapok vannak erősítve. Egy a bécsi adventi vásárt, egy Rovinj tengerparti látképét ábrázolja, de van Hévízről is.
“Negyvenezer forintot osztottunk szét a rezsiköltségre eddig heten, mostantól hatszázezret kellene megoldani hármunknak,
abban maradtunk, hogy idén már nem ugrálunk, behoztunk egy hősugárzót, de nem fogjuk tudni tartani a lépést, ekkora áremelkedést mi nem tudunk bevezetni egyik napról a másikra” – mondja. A néni még megemlíti, hogy vénségére nem gondolta volna, hogy a koronavírus alatti bezárások miatti visszaesés után most még a rezsihelyzetet is kénytelen megélni. “Én egyetlen egy oltást sem vettem fel, pedig itt aztán rengetegen megfordulnak, azt nem tudom megmondani, hogy meddig, de egy darabig még kitartunk” – tudatja hozzámondva azt, hogy most persze rengeteg vendég van, akiket így hármójuknak kell ellátni. Valójában semennyivel nincs több vendég, csak rájuk jut több, ennek megfelelően szombaton már reggel hattól újra nyitva lesznek, de a néninek legkésőbb 5:15 percre be kell érnie, mert a hősugárzónak kell ennyi idő amíg felmelegíti az üzletet.
Borravalóval együtt 3000 forintba kerül egy egyszerű férfi hajvágás, ennyi az átlagos kosárérték, amit már a fodrászboltból kilépve realizálok számolgatva, hogy hány hajat kell levágniuk egy hónapban ahhoz, hogy a “rezsicsökkentést” ki tudják fizetni. 66 darab hajvágás jön ki fejenként és akkor még nem beszéltünk az üzlet bérleti díjáról, az eszközökről, a karbantartásról és a többi költségről. Amit nem tudtam kiszámolni, hogy naponta hány vendég fordulhat itt meg, mint ahogy azt sem, hogy ilyen körülmények között mennyi lehet még hátra az évtizedek óta működő szalonnak.
Az itt dolgozók ugyanúgy pénzből élnek mint bárki más, de soha egyikőjüket sem láttam még új autóval beparkolni a hely elé, drága dolgokat nem viselnek, tisztességesen élnek és ha egyikőjük véletlen börtönbe kerülne, akkor maximum a Bodri kutya megetetéséért telefonálna haza és semmiképp nem a luxusóráinak elrejtése miatt.
A legelkeserítőbb pedig, hogy ezek a tisztességes, szeretetreméltó emberek (és itt nem csak fodrászokról, hanem egy bővebb rétegről beszélek) mindig a nekik ígértek szerint szavaznak és minden egyes voksoláson nagy százalékkal, kritika nélkül hitték el, amit a pártok nekik ígértek.
Ők 1990-ben az MDF-re szavaztak, de a privatizáció és a piac bekopogásának rémképe után a szociális demagógiával operáló Horn (Medgyessy) szavazói lettek 94-ben, a baloldali vereség ellenére 98-ban és bizonyára 2002-ben is. 2006-ot nehezen tudom megtippelni, de határozottan úgy hiszem, hogy 2010-re már és azóta folyamatosan a Fideszt támogatják. Tudják, hogy a Fidesz megszavazta a szankciókat, de azt hiszik ezt Orbán Viktornak muszáj volt megtennie, mint amikor a trianoni szerződést kellett aláírni, nem volt választás. Azt is tudják, hogy a baloldal kormányzása mellett még szankciók és háború sem kellene a most tapasztalt gazdasági krízishez.
Amit viszont nem tudnak, hogy ahogyan Trianonnál (a törökök megmutatták) volt harmadik út, úgy most is van harmadik út. Csak rá kellene végre lépni. Önrendelkezés, létbiztonság, nemzetvédelem.
fd
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
