„A rajzolni tudás nem tehetség kérdése” – Avagy: Miben rejlik a jobb agyféltekés módszer ereje?

Hajós Erika szerint a rajzolás nem kézügyesség, hanem látásmód kérdése – és éppen ezért képes gyökerestül átformálni azt, ahogyan a világot és önmagunkat érzékeljük. Beszél arról, miért tűnik „mágikusnak” a jobb agyféltekés módszer, hogyan születnek a kreatív áttörések, mitől blokkol le valaki teljesen egy üres lap felett, és miért változtat meg ez a technika nemcsak rajzokat, hanem életeket is. Erika tapasztalata szerint a varázslat ott kezdődik, ahol a kontroll véget ér – és ahol a ceruza már nemcsak vonalat húz, hanem utat is nyit a belső világ felé.

– Szerinted mitől „mágikus” ez a módszer – mi az, amit a hagyományos rajztanulás nem tud megadni?

Azért érezzük mágikusnak, mert nem csupán a kezünket tanítja rajzolni, hanem azt is megmutatja, hogyan lássunk. A figyelem elcsendesedik, kikapcsol az ítélkező elme és átváltunk egy másik tudatállapotba, egy békésebb, intuitívabb, kreatívabb működésbe. A „mágia” pontosan ebben nyilvánul meg: amikor rájössz arra, hogy amit alkotsz, az nem más, mint a belső világod látható formája.

– Mi történik belül, amikor valaki tényleg átkapcsol erre a másfajta látásmódra? Milyen jelekből veszed észre, hogy „megtörtént a váltás”?

Azt egyértelmű jel az, hogy a figyelem fókusza elmozdul a „Mit kell rajzolnom?” kérdéstől a „Mit látok igazán?” állapotába. Ilyenkor az elme hátrébb lép és a megfigyelés, az érzékelés kerül előtérbe. A rajzoló nem a megszokott tudása alapján dolgozik, hanem a valóság pillanatnyi tapasztalatából. Ez a váltás nem technikai, hanem tudati történés, valójában szinte megszűnik a tér és idő, teljesen kikapcsolsz.

– Emlékszel arra a pillanatra, amikor először megérezted, mit jelent „jobb agyféltekével” látni? Mi változott meg benned akkor?

Ez az élmény teljesen megváltoztatta azt, ahogyan a rajzoláshoz – és magához az élethez viszonyulok. Merőben más perspektivát adott. Megtanított lassítani, figyelni, jelen lenni és megtapasztalni, hogy a kreativitás nem teljesítmény, hanem felfedezés és öröm.

– Van olyan gyakorlatod, ami elsőre teljesen őrültnek tűnik, mégis elképesztően működik?

Van több is – és olyankor a legtöbb tanuló először azt hiszi, hogy viccelek. Arra kérem őket, hogy bal kézzel, majd két ceruzával, mindkét kezükkel egyszerre rajzoljanak, vagy éppen úgy, hogy nem néznek le a lapra. A következő lépcsőfok, amikor fordítva kell rajzolniuk – fejjel lefelé nézve a képet. Elsőre ez teljesen őrültségnek tűnik, de éppen ez a lényeg: ilyenkor az agy nem tud kapaszkodni a megszokott „tudom, hogyan kell kinéznie” sémákba, ezért kénytelen elengedni az irányítást. A figyelem átcsúszik a puszta megfigyelésbe – és ez hozza a valódi áttörést.

Nálam egyébként az élményfestés is hasonló módon zajlik. Nem előre megrajzolt képet kapnak az emberek, hanem ők maguk rajzolják meg. Az élményfestés nem csupán alkotás, hanem belső utazás, önismereti folyamat és felszabadító játék egyszerre. A résztvevők gyakran tapasztalnak váratlan örömöt, nyugalmat és kreatív áttörést, amit a „szokványos” technikák ritkán adnak meg.

– Hogyan reagálsz arra, amikor valaki azt mondja: „Én nem tudok rajzolni, festeni, a családomban senki se tudott, nincsen tehetségünk hozzá.”?

Olyankor mindig mosolygok belül, mert tudom, hogy hamarosan meg fogom cáfolni ezt a kijelentést. Pontosabban nem én, hanem ő maga a saját rajzával, festményével.

A rajzolás képessége nem öröklött „családi tehetség”, hanem egy látásmód, amit bárki megtanulhat. A jobb agyféltekés technika éppen abban segít, hogy kilépjünk a régi berögződésekből és úgy lássunk, mint amikor gyerekként, még kíváncsisággal és ítélet nélkül néztünk a világra.

– Szerinted létezik olyan, hogy valaki „ellenáll” a módszernek? Mi állhat ilyenkor a háttérben

Természetesen van ilyen és ez általában nem a rajzkészség hiánya miatt következik be. Volt például egy kislány, aki az első feladatnál, az önarckép rajzolásánál egyszerűen nem akarta lerajzolni önmagát. Ott ült az üres lap fölött, képtelen volt rá, hogy megmozdítsa a ceruzát. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy valami belül blokkolja a kreativitást, és ez lehet például önértékelési probléma, mert fél, hogy nem „elég jó”, felléphet érzelmi elzárkózás, mivel nehéz szembenéznie önmagával, az érzéseivel, tapasztalhatunk kontrollkényszert is, ami miatt nem tudja elengedni az irányítást, illetve előfordulhat, hogy egyszerűen fél az új élménytől, a bizonytalantól. 

Ez nem kudarc, hanem jelzés. A módszer pedig egy pillanatra felszínre hozza, amit eddig elnyomott. És pontosan ezért működik: ha valaki tudatosan átlépi ezt a blokkot, a felszabadulás élménye nemcsak a rajzolásban, hanem az élet más területein is áttörést hozhat. 

A lényeg, hogy soha nem erőltetjük a feladatok elvégzését, csak biztosítjuk a biztonságos teret és a változás akkor történik, amikor a belső ellenállás készen áll az elengedésre. Az említett kislány is a végére egy gyönyörű portrét rajzolt.

– Ha a jobb agyféltekés rajzolás egy film lenne, melyik jelenetnél tartana most a fejlődése?

Talán, amikor a főhős felveszi a szuperhős köpenyét (kezében két ceruzával) és próbálja irányítani a világot… csak hogy rájöjjön: a világ pont az ő vonalai szerint változik. Eleinte minden kicsit kaotikus, a vonalak ide-oda szaladnak, a ceruzák össze-vissza mozognak, de egyszer csak a káoszban is rend és ritmus születik. A főhős meglepődve nevet, mert rájön: pont az ő „őrült” kísérletei hozták létre a varázslatot.

– Hogyan fér meg egymás mellett a digitális világ és a „jobb agyféltekés látás”? Ellentétek vagy szövetségesek?

Nem kell, hogy ellentétek legyenek. A digitális eszközök gyorsak, praktikusak, rengeteg információt adnak és sokszor azonnali visszajelzést biztosítanak. A jobb agyféltekés látás viszont lassít, csendesít, elcsendesíti az ítélkező gondolatokat és arra tanít, hogy figyeljünk a részletekre, az érzésekre, az intuícióra. Ha okosan használjuk a digitális világot, a két erő tökéletesen kiegészítheti egymást.

– Tudsz olyan példát, amikor valaki nemcsak rajzolásban, hanem az élet más területén is áttörést ért el a módszer miatt?

Nagyon sok ilyen visszajelzést kaptam az elmúlt évek során. Egy üzletasszony például, aki korábban mindent tökéletesen akart csinálni, a rajzolás során tanulta meg elengedni a kontrollt. Egy kisfiú, aki azt hitte, hogy „nem jó semmiben”, a módszer elsajátítása után olyan önbizalmat szerzett, hogy később a sportban és a tanulásban is látványosan fejlődött. Egy anyuka, aki mindig másoknak akart megfelelni, azt mondta: „most először érzem azt, hogy igazán megengedhetem magamnak az énidőt”.

A rajzolás nyomán elindult nála egy belső szabadság. És a végén magamat is megemlíteném: nálam a jobb agyféltekés rajzolás az önbizalom növelésében játszott kulcsszerepet. A rajzolás után jött a festés, mely során még inkább megtanultam bízni önmagamban és a kreativitásomban. Ez a folyamat vezetett az első kiállításokhoz, majd később a tanításhoz is, amikor már másokat is segíthetek abban, hogy felfedezzék saját belső látásukat és kreatív erejüket.

(Képek forrása: Temesvári Márta)