Anyák napja a hiány árnyékában: amikor a pótolhatatlan hiányzik

Anyák napján a közbeszéd szinte kivétel nélkül az anyaság szépségéről, fontosságáról és a női kiteljesedés egyik legmélyebb formájaként megélt szerepről szól. Virágok, köszöntések, megható történetek emlékeztetnek arra, hogy milyen jelentősége van annak, ha egy nő édesanyává válik. Van azonban egy nézőpont, amelyről ilyenkor feltűnően kevés szó esik: arról, hogy mit jelent egy gyermek életében az anya hiánya.

Egy anya szerepe nem merül ki a gondoskodásban vagy a mindennapi jelenlétben. Az anya az elsődleges érzelmi biztonság forrása: az a stabil pont, amelyre a gyermek későbbi kapcsolódási mintái, önértékelése és bizalomképessége épül. Olyan háttér ez, amely sokszor láthatatlan marad, mégis egész életünkben meghatározó. Amikor ez a háttér hiányzik, nem egyszerűen egy szerep marad betöltetlenül. Egy alap hiányzik.

A magyar gyermekvédelmi rendszerben nevelkedő, vagy onnan kikerülő fiatalok történeteiben ez a hiány újra és újra visszaköszön. Ezek a gyerekek gyakran több helyszínen, több gondozási formában nőnek fel: nevelőszülőknél, gyermekotthonokban, majd újra más környezetben. A rendszer szakmai szempontból sokszor indokolható döntései mögött azonban gyakran elveszik az, ami a legfontosabb lenne: az állandóság. A kötődés stabilitása. Az érzelmi biztonság folytonossága.

Miközben a rendszer szereplői – nevelők, pszichológusok, szociális szakemberek – jelentős szakmai tudással és elkötelezettséggel végzik munkájukat, a gyakorlatban mégis sok esetben olyan életutak rajzolódnak ki, amelyekben a gyermek újra és újra elveszíti kapcsolódási pontjait. Környezetet vált. Felnőtteket veszít el. Újrakezd. Aztán megtanulja, hogy aki szeret, aki fontos, akihez kötődni mer, az elmegy. És ezzel párhuzamosan egyre nehezebbé válik számára a bizalom, a kapcsolódás és az érzelmi stabilitás megélése.

A helyzetet tovább súlyosbítja, amikor még a testvéri kapcsolatok sem maradnak érintetlenek. Noha a jogszabályok egyértelműen rögzítik, hogy a testvérek együtt nevelése elsődleges szempont, a gyakorlatban mégis számos esetben történik meg az elszakítás. Így azok a gyerekek, akik már eleve nélkülözni kénytelenek a szülői hátteret, sokszor a legtermészetesebb érzelmi kapaszkodóikat is elveszítik. Ez nem pusztán fizikai különválás. Ez lelki elszakítás.

Érdemes azon is elgondolkodni, hogy amikor a szülők nélkül nevelkedő gyermekek életében minimális stabilitást is képtelen adni a rendszer, miért nem működnek megfelelően az örökbeadások, amelyek – ha időben megtörténnek – akár képesek lehetnének pótolni a pótolhatatlant.

Az örökbefogadás rendszere szigorú szabályok mentén működik Magyarországon, ami indokolt és szükséges. Ugyanakkor visszatérő kérdés, hogy azoknál a gyermekeknél, akik jogilag örökbe adhatók lennének, miért nem történik meg kellő gyorsasággal és hatékonysággal az elhelyezés egy stabil, szerető családban. Minden elvesztegetett év számít. Minden év, amely alatt a gyermek még kialakíthatna egy mély, biztonságos kötődést. Minden év, amely növeli annak esélyét, hogy ez a lehetőség végleg elvész.

Anyák napján tehát nemcsak az anyaság jelentőségéről érdemes beszélni. Hanem arról is, hogy egy gyermek számára mit jelent az, ha nincs jelen egy anya az életében. És arról is, hogy egy társadalom mit tesz – vagy mit nem tesz – azért, hogy ezt a hiányt ne mélyítse tovább. Mert bár egy édesanyát pótolni nem lehet, az érzelmi biztonság, a stabil kapcsolódás és a kiszámítható jelenlét nem luxus. Hanem alapvető szükséglet. És ez minden gyermeknek járna.

Kapcsolódó: