Ébresztő, Európa!

A német konzervatív forradalom vezéralakja, Arthur Moeller van den Bruck szerint konzervatívnak lenni nem azt jelenti, hogy „attól függünk, ami tegnap volt, hanem azt, hogy abból élünk, ami örök”, az örökség legjava alatt pedig az autentikus, görög–római gyökerű európai kultúrkincs nemzeti elemekkel feldúsított patrimóniuma értendő, amelyet a homogenizáló/uniformizáló McWorld agresszív nyomulása alapjaiban fenyeget. A szellemiekben pusztító amerikanizáció mellett azonban egy sokkal súlyosabb, közvetlen fizikai veszélynek is ki van téve Európa, ez pedig a kontinens folyamatos meszticizálódása. Amikor Samuel Huntington 1995-ben megírta A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című művét, körülbelül 13 millió muszlimról beszélt Nyugat-Európában. Most, 30 évvel később, a muszlimok száma meghaladja a 30 milliót. Ehhez a 30 millióhoz hozzáadható 8 millió fekete, 3–4 millió ázsiai, 3 millió nem muszlim indiai, így a nyugati oldalon a nem fehér népesség összesen körülbelül 45 millióra tehető. Egyetlen generáció alatt Nyugat-Európa 10 százaléka nem fehérré vált. Gazdag István írása.

Ha a dolgok így folytatódnak tovább, a XXI. században bekövetkezhet az, hogy fehér fajú, indoeurópai vérvonalú nemzeteink kisebbségbe kerülnek a harmadik világból beözönlő színes bőrű népességgel szemben, ami katasztrofális következményekkel járhat Európa jövőjére nézve. Egy tartomány vagy akár egy birodalom elvesztését ugyanis el lehet viselni, egy idegen megszállást át lehet vészelni, a háborúk, járványok, éhínségek pusztításait ki lehet heverni, a népességcserés gyarmatosítás és különösképpen a vérkeveredés azonban megfordíthatatlan. Az európaiak számára tehát nemcsak a nemzeti identitások megőrzése a tét, hanem legalább annyira a közös genetikai örökség megóvása. Ahogyan Guillaume Faye, az Új Jobboldal prominense fogalmazott: „etnocivilizációs patriotizmus vagy planetáris hibridizáció” – íme az alternatíva.

Ebben az európai civilizáció egészét fenyegető vészhelyzetben az európai nemzetek közötti archaikus antagonizmusok szítása megbocsáthatatlan történelmi bűn, noha egyes leszerepelt álpróféták nem látnak tovább az orruknál és politikai túlélésük pecsenyéjét változatlanul a legprimitívebb sovinizmus és irredentizmus tüzén sütögetik. Napjainkban ugyanis a harmadik világbéli bevándorlás fatális összeurópai probléma, amelyet az egymást váltogató pragmatista pszeudojobboldali, illetve utópista reálbaloldali kormányoknak eddig sehol sem sikerült orvosolniuk. Nem is várható tőlük más, hiszen alkati okokból csakis cunctator-politizálásra (vagyis habozásra és óvatoskodásra) képesek. „Erény nékik az, ami szegénnyé és szelíddé tészen: ezzel a farkast kutyává és magát az embert az ember legjobb házi állatává szelídítik. »Mi székünket középre tevők – ezt mondja nékem mosolygásuk – és éppoly távolra a haldokló bajvívótól, mint a víg disznóktól!« Ez pedig – középszerűség, jóllehet erénynek hívatik”, jellemezte idejekorán a jelenkori európai politikai establishment mentalitását Nietzsche. Azokét a középre húzódókét (a francia forradalom idején azt mondták rájuk: „a mocsár”, manapság „bal- vagy jobbközépnek” hívatják magukat), akik gazdasági szükségszerűségek ürügyén vagy ideológiai meggyőződésből tágra nyitották Európa kapuit, és „jönnek a roppant barbár hadak, miközben a Birodalom únt akrosztichont farag”, úgymint olcsó munkaerő és extraprofit, karitász és humanizmus, emberi jogok és szolidaritás, és így tovább…

Ha azonban valódi szükségállapot (a Carl Schmitt-féle Ernstfall) áll elő, mint most, és végre valahára az „erényeseknek” is feltűnik, hogy a kedves vendégek túl sokan vannak már, egészen otthonosan berendezkedtek és eszük ágában sincs hazatérni, inkább maguk után hozatják egész pereputtyukat, és jól „elvannak” a nagyvonalú szociális juttatásokból, a vendéglátók türelme pedig – dacára a naphosszat csak a vendégszeretetet prédikáló médiának – vészesen fogy, aminek szava(zato)kban és tettekben is egyre inkább hangot adnak, akkor eljön az „abszolút gonosznak” kikiáltott szélsőjobb képében megtestesülő cerberus ideje, hogy kitaláljon valamit a nemkívánatossá vált vendégsereglet kitessékelésére vagy legalábbis megzabolázására. Davosban ez ellen javasol most közös zsidó–muszlim fellépést az európai rabbik nevében Pinchas Goldschmidt: „A szélsőjobboldal felemelkedése sok európai országban a régi európaiak, az úgynevezett régi európaiak által az új bevándorlókkal szemben érzett bizonytalanságra adott válasz..., az iszlamofóbia és az antiszemitizmus elleni küzdelem mindkét vallás érdeke.” 

Ezek a „régi európaiak” azok, akiknek nem tetszik, hogy az afroázsiai áradat szó szerint maga alá temeti őket a saját ősi életterükön, miközben az új honfoglalók közül csak kevesen tisztelik a hagyományos európai kultúrát. Sokuk még csak rendesen beszélni sem tud azon az európai nyelven, amely országnak az állampolgárai, nemhogy olvasni. Brüsszelben a helyi 20 év alattiak háromnegyede nem európai. Bécsben az általános iskolások többsége külföldi, többségük muszlim. Lassan, de biztosan mindazok a vidéki falvak, ahol már idős lakók alkotják a többséget, elnéptelenednek. Csak Olaszországban 6000 elhagyatott falu van, Spanyolországban majdnem 3000, és még több ezer Franciaországban, Portugáliában és más európai országokban. Úgy tűnik, hogy a következő évtizedekben Európa vidéki területeinek nagy része elnéptelenedik. Ugyanakkor minden EU-s rezsim a mezőgazdaság és az állattenyésztés felszámolására törekszik. Eldöntötték, hogy az európai gazdálkodóknak el kell tűnniük, és a nagy amerikai karvalytőkealapok (például a BlackRock) fogják átvenni földjeiket. Ezek a brüsszeli bürokraták, akiknek semmilyen kapcsolatuk nincs a valós élettel a hatalmi folyosóikon kívül, sokkal nagyobb károkat okoznak, mint valaha a szovjetek.

Gilbert Comte francia újságíró, afrikanista találó megjegyzése szerint, „ha Európa többé már nem ejt rabul, ez azért van, mert őt ejtették rabul”, de most nem a mítoszbeli bika, hanem az újvilágbeli aranyborjú, és a nietzschei „leghosszabb emlékezet” az ő esetében berozsdásodott. (De lehet ezen csodálkozni? Hiszen Európa maga is egy nő, márpedig – Voltaire kissé profán hasonlatával élve – „a nő olyan, mint egy szélkakas: addig forog, amíg be nem rozsdásodik.”) Az egyéni és egyetemes emberi jogok kiszáradt moralizmusára alapított jelenkori Európa egy rágógumi-fogalommá vált, amelyet addig nyújtottak, ameddig érthetetlenné nem vált. A testi mivoltától való elszakadásra felszólított, súlytalan tárggyá és puszta ideává vált Európa – íme ez az, amit az univerzalisták látni szeretnének, egy olyan Európát, amely nem több mint egy illékony és földi kötelékeitől (múltjától, hagyományaitól, szellemiségétől) megfosztott párlat. A folyamat persze nem új keletű, ezért mondhatta azt Moeller van den Bruck már a múlt század elején, hogy „nem a mai Európára gondolunk, amely túlságosan is megvetendő ahhoz, hogy egyáltalán értékelhető legyen. A tegnap Európájára gondolunk, és arra, ami belőle talán egyszer egy holnapba átmentődik. (...) Nekünk őröknek kell lennünk az értékek küszöbén!” Az amerikanizálódó Európa láttán az európai újjászületés hívei „az értékek őreiként” csupán előre menekülhetnek, mert már nincs hova hátrálniuk.

Vitathatatlan persze, hogy az európai vezetők tényleg szánalmasak, akiknek Gavin Newsom kaliforniai kormányzó szerint „gerincet kellene növeszteniük”, hogy kiálljanak magukért és Európáért Trump fenyegetődzésével szemben. Fizetünk azért, mert nem létezik egységes európai állam, amely képes lenne diplomáciát és katonai eszközöket mozgósítani, hogy távol tartsa az olyan ellenséges hatalmakat, mint Amerika. 80 évig hagytuk, hogy a washingtoni cionista gólemek az orrunknál fogva vezessenek minket, és most már közvetlenül is fenyegetnek. Dühöngő őrületében CionDon végig megy, és mindent kizsarol tőlünk, amit csak tud. Ugyanakkor a jenki imperializmus általa testet öltött ámokfutása új perspektívákat nyithat az európai egységtörekvések folyamatában is, háttérbe szorítva az eddig jobbára az univerzalista baloldal által forszírozott, nemzetek fölötti, bürokratikus-technokrata szemléletű Európa-ideát az európai hazák, nemzetek és régiók szubszidiárius egységeként felfogott és mint ilyen, inkább jobboldali szellemiségű Európa-koncepciója, egyfajta Európai Egyesült Államok vagy (Guillaume Faye futurista elképzelése szerint) Euroszibériai Konföderáció javára. 

„Európa szövetkezni fog, vagy felfalja önmagát, vagy mások fogják felfalni”, írta több mint 80 éve Pierre Drieu la Rochelle francia író. Profetikus hipotézisének második része majdnem valósággá vált a második világháború, a „nagy európai polgárháború” (Ernst Nolte) során. Jelenleg, a nagy civilizációs blokkok várható összecsapásának előestéjén, a hipotézis harmadik részének a bekövetkeztére van legtöbb esély, amit viszont a hipotézis első részének a megvalósításával lehet legbiztosabban kivédeni. Egy magabiztos és egységes, politikai önállóságát visszanyerő és gazdasági önellátását megvalósító, Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő Európa-erőd koncepciója manapság még nem több egy merész látomásnál, ám mint tudjuk, a jövő először mindig víziókban ölt testet, amelyeket azután az akarat változtat ténnyé – a nietzschei „hatalom akarása”. 

Gazdag István

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

 Kapcsolódó: