Európa vs. Amerika

Donald Trump grönlandi ámokfutása nyomán ádáz szócsata bontakozott ki az elmúlt napokban különböző internetes fórumokon. Amerikai és európai nacionalisták feszülnek egymásnak virtuálisan, paradox módon arról vitatkozva, hogy Amerika vagy Európa van jobban lerobbanva. Gazdag István véleménycikke. 

Az amerikaiak a leginkább agymosott/indoktrinált „muppetek” ezen a bolygón. 

Folyamatosan a „kiválóságukról” hallanak és arról, hogy ők a legjobbak. Ezt a mantrát a bölcsőtől a sírig újra és újra ismétlik. Az USA egy rendkívül elszigetelt és befelé forduló ország. Olyan, mintha egy kaszinóban lennél, a külvilág nem létezik, és amikor említésre kerül, mindig a veszélyes/káros és/vagy szegény/elmaradott kontextusban történik. Az amerikaiak éppolyan téveszmés gondolkodásúak, mint a szcientológusok. Amikor tényeket, statisztikákat, bizonyítékokat stb. mutatsz nekik, amelyek megcáfolják a fantazmagóriáikat, ugyanolyan tüneteket mutatnak, mint alkoholisták az elvonókúrán. 

Amerika valójában csak a szólásszabadság és a fegyvertartás/viselés terén áll jobban Európánál, de az előbbi tekintetében egyre inkább csökken az előnye, mert a cionista megszállókormány folyamatosan nyesegeti az amerikaiak első alkotmánykiegészítéssel biztosított szólásszabadságát a gázai genocídium nyomán egyre hangosabb anticionista és Izrael-ellenes közbeszéd elfojtása érdekében. 

Ami pedig az amerikaiak fegyvertartáshoz való alkotmányos jogát illeti, amely sokkal szélesebb körű, mint Európában, ez a gyakorlatban nem sok előnyt biztosít számukra, ahogyan az a 2020-as George Floyd-terrorhullám idején, Trump első regnálása alatt eklatánsan bebizonyosodott, amikor az állig felfegyverzett fehér civilek és milíciák – Kyle Rittenhouse inspiráló példamutatása ellenére – gyakorlatilag egyetlen puskalövés nélkül tűrték lakókörnyezetük felprédálását/felégetését/kifosztását és több tucat fehér embertársuk meglincselését a BLM-es antifa és néger csőcselék által.     

Az Egyesült Államok az európai civilizáció főellensége, az európai nemzetekre gyakorolt befolyása katasztrofális volt, és az amerikai nép általában nem tekinti Európát a barátjának. Trump második ciklusa a Fehér Házban és főleg a Dánia elleni fegyvercsörtetése Grönland miatt a MAGA-tömeg őrjöngő hízelgésével találkozott, nyomasztó módon még számos európai részéről is. Saját kormányaik által megfélemlítve és demoralizálva, az amerikai médiagépezet által becsapva és manipulálva, ezek az európai balekok azt hiszik, hogy az amerikai „kísérlet”, amely felfalná őket, mint egy tál sültkrumplit, jó dolog lenne. 

Valójában az elmúlt 80 év legalábbis azt mutatja, hogy semmi jó nem származik abból, ha az európaiak az Egyesült Államokhoz kötik a sorsukat, és a Trump Fehér Házba való visszatérését követő időszak teljesen nyíltan megmutatta az amerikai „patrióták” Európa iránti gennyes gyűlöletét, végre mindenki számára láthatóvá téve azt. Grönland kapcsán a régóta elfojtott neheztelésük és megvetésük az öreg kontinenssel és annak népével szemben mérgező sértések és arrogáns jingóizmus vulkánjában tört ki. 

Ráadásként Trump, a kormánya és amerikai konzervatív médiaszemélyiségek felszították azt a téveszmét, hogy az európaiak „rossz szövetségesek”, és Trump maga is többször kijelentette, hogy az Európai Uniót kifejezetten az Egyesült Államok kihasználására hozták létre.

Az igazság ezzel szemben az, hogy az USA-nak gazdaságilag fejlődnie kellett, ezért részt vett a második világháborúban, hogy megszerezze magának az európai piacokat. Trump úgy viselkedik, mintha Európa tartozna neki valamivel, miközben éppen az ellenkezője igaz. Az amerikai boomer generáció kövér és gazdag lett európai pénzből. Mivel Roosevelt nem merte megadóztatni a nagytőkéseket, de a hátrányos helyzetű munkásoknak szükségük volt egy kis örömre, hogy ne robbanjon ki forradalom a nagy gazdasági világválság idején, bevitte az USA-t a háborúba, új munkahelyeket teremtve és bővítve az amerikai gazdasági befolyást. Az USA-nak folyamatosan növekednie kell, mert sohasem elégedett azzal, amije van. „Segített” Európának, igen, de csak miután ellenőrzést szerzett a kontinens felett, és irányíthatta a politikát és a gazdaságot. 

A második világháború után az Egyesült Államok több százmilliárd dollár értékű (a dollár jelenlegi értékében) szabadalmat és technológiát lopott el hadizsákmányként Németországtól. Az amerikaiak az űrhajózási programjukra is úgy tettek szert, hogy több mint 100 német rakétatudóst és mérnököt (köztük Wernher von Braunt) gyakorlatilag túszul ejtettek, és nekik köszönhetik a holdsétájukat is.

Trump vakmerősége, hogy az USA-t önzetlen szamaritánusként ábrázolja, a közismert jenki gátlástalanság tipikus megnyilvánulása. Azok számára, akik hisznek a történelem Steven Spielberg-féle változatában, és az amerikaiakat Európa angyali felszabadítóinak tekintik, súlyos kognitív disszonanciát jelenthet annak elfogadása, hogy az amerikaiak már régóta csapást jelentenek Európa számára. Az Egyesült Államoknak hosszú története van Európa elárulásában. Szinte minden jelentős pillanatban, különösen 1941 óta, az Egyesült Államok titokban felforgatta az európai nemzeteket vagy nyíltan szembe helyezkedett velük, beleértve a „szövetségeseit” is. 

Miután támogatta a káosz ügynökeit, például a bolsevikokat, lerohanta és megszállta Nyugat-Európát, terrorbombázásaival több százezer európai civil halálát okozva, majd gondoskodott róla, hogy a hagyományos európai kormányzati formákhoz semmi hasonló ne keletkezzen a hamvakból, hanem az egész elpusztult kontinensen angol-amerikai liberális merkantilizmust vezessenek be, majd „nácitlanító” ördögűzést hajtsanak végre, amelynek során Európa összes megmaradt nagy emberét, akik elvethették volna egy erős Európa magvait, Washington parancsára kivégezték vagy száműzték. Ezután kényelmesen berendezkedett egy 80 éve tartó katonai megszállásra, majd (a Szovjetunióval együtt) minden kommunista felkelést támogatva szétbomlasztotta az európai gyarmatokat Afrikában, és végül teletömte Európát ugyanazzal a mérgező szellemi iszappal (kereszténycionizmus, LGBTQ-propaganda, antirasszizmus, woke-izmus stb.), amely a saját házát is elárasztotta.

A második világháború után az Egyesült Államok a 20. század hátralévő részét és a 21. század eddigi részét azzal töltötte, hogy kontrollálta és korrumpálta, szabotálta és aláásta, hátba szúrta és lekicsinyelte európai „szövetségeseit”, vagyis vazallusait. Trump állításával ellentétben az EU létrehozása nem azért történt, hogy Európa kihasználhassa az Egyesült Államokat, hanem azért, hogy az Egyesült Államok kihasználhassa és ellenőrizhesse Európát. Az idő múlásával a hajdani európai nagyhatalmak amerikai satrapák, az európai nemzetek vezetői pedig Washington engedelmes lakájai lettek. Így az Egyesült Államok képes kiszipolyozni az európai gazdaságot. 

A BlackRock, a Goldman Sachs, a JP Morgan és más amerikai karvalytőkealapok szisztematikusan megkaparintják Európa főbb vagyoneszközeit, és a nyereséget visszaküldik Amerikába. Az amerikai vállalatok nyomást gyakorolnak az európai szabályozási politikára, hogy az igazodjon az amerikai kívánságokhoz, aláásva az európai nemzetek képességét saját gazdaságpolitikájuk meghatározására. Az amerikai adományozók jelentik a legnagyobb finanszírozási forrást Európa „zöld” nem kormányzati szervezetei és emberi jogi csoportjai számára, így lehetővé téve számukra, hogy sikeresen lobbizzanak az ipartalanításért és az európai nemzetek fajkeveredéssel történő elkorcsosításáért.

Európa-menedzseri szerepében az Egyesült Államok biztosította, hogy az „értékei” Európa értékeivé váljanak. Különösen a média és a popkultúra révén lassan, de biztosan átformálta szinte egész Európát a saját eltorzult képére. Maga az Egyesült Államok volt az, amely biztosította, hogy Európa soha ne rendelkezzen jelentős katonai képességekkel. 1992-ben egy olyan tervet dolgozott ki, amely megakadályozta, hogy az európai nemzetek saját biztonsági erőket fejlesszenek ki, tartósítva az Amerikától való függőségüket. 

Egy Pentagon-jelentés szerint „az amerikai jelenlét jelentős mértéke Európában és a nyugati szövetségen belüli folyamatos összetartás létfontosságú”, de hogy elkerüljék a versengő kapcsolat kialakulását, „meg kell próbálnunk megakadályozni olyan kizárólag európai biztonsági megállapodások létrejöttét, amelyek aláásnák a NATO-t”. (US strategy plan calls for insuring no rivals develop, nytimes.com, 1992.03.08.) 

Mint mindig, amikor az európaiak megpróbálnak a saját lábukra állni vagy szembeszállni Washingtonnal, az amerikaiak hisztérikusan reagálnak. Soha nem törődtek az európai biztonsággal vagy a függetlenséggel. Ami érdekli őket, az az, hogy képesek legyenek Európát belerángatni azokba a konfliktusokba, amelyeket az amerikai mélyállam okoz, miközben biztosítják, hogy a konfliktusok nyereségesek maradjanak az amerikai katonai-ipari komplexum számára. 

Nem csoda, hogy egy friss Eurobazooka-felmérés szerint Venezuela és Grönland után az európaiak 73 százaléka immár úgy véli, hogy az Uniónak önmagára támaszkodva kell megvédenie a függetlenségét. Az európaiak készen állnak arra, hogy ehhez akár fegyveres erőhöz is folyamodjanak, még történelmi szövetségesükkel szemben is. A 81 százalékuk úgy véli, hogy egy amerikai katonai művelet Grönlandon „Európa elleni hadüzenetnek” minősülne, a 63 százalékuk támogatja a sziget megerősített védelmi jelenlétét. Az európaiak 44 százaléka úgy ítéli meg, hogy Trump diktátorként viselkedik, az abszolút többség (51%) „Európa ellenségének” tartja őt, a 64 százaléka szerint pedig az amerikai külpolitika az „újgyarmatosítás” és a „ragadozás” jegyében zajlik.

Trump elnökségének egy éve alatt az Egyesült Államok státusza radikálisan megváltozott az európai közvélemény szemében, amely Washingtont immár nem tekinti megbízható szövetségesnek. Az Egyesült Államokkal szembeni bizalmatlanságot Trump kiszámíthatatlansága és az alapvető politikai, valamint stratégiai elvek megkérdőjelezése táplálja, így az európaiak jelentős része most már az Egyesült Államokat potenciális fenyegetésként értékeli, különösen Trump Grönlandra vonatkozó kijelentéseinek fényében. 

Ebben a kontextusban az az elképzelés, hogy az európai válasz katonai védekező álláspontot is magában foglalhatna az Egyesült Államokkal szemben, nemcsak elképzelhetővé válik, hanem túlnyomó többségében támogatott is. Ez a felfogás egy egyértelmű stratégiai paradigmaváltásban is tükröződik. Amikor az európaiakat arról kérdezik, hogy az Unió hogyan biztosítsa jövőben a védelmét, a 73 százalékuk úgy véli, hogy már csak magára kell támaszkodnia, nem számítva az Egyesült Államok támogatására, és csak a 22 százalékuk gondolja úgy, hogy még mindig támaszkodhat rá.

A habozás ideje véget ért. Európa vagy megérti, hogy csak független szereplőként maradhat fenn, vagy valamilyen protektorátus lesz belőle. Következésképpen nem Trump a probléma, ő csak a tükör. A visszfény egy olyan Európáról, amely elfelejtette, hogyan működik a függetlenség. Európának ki kell lépnie függőségéből, különben geostratégiai szempontból üres héj lesz belőle. Európa addig nem lesz nagyhatalom, amíg mentálisan az Egyesült Államok avantgárdzónájában marad. Trump vicc nélkül a legjobb dolog, ami az európai föderalizmussal történhetett évtizedek óta. Ahogyan Anders Vistisen dán képviselő mondta az Európai Parlamentben Trumpnak címezve a szavait: „Engedje meg, hogy olyan szavakkal mondjam el, amelyeket talán megért. Elnök úr, menjen a fenébe.”

EVROPA INVICTIS

Gazdag István

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.