Lázár után

Az igazság utat tör magának, ahogy mondani szokás. Vagy így, vagy úgy. Még egy olyan korszellem kellős közepén, egy olyan időszakban is – világviszonylatról beszélek, nem csak Magyarországról – amikor a kimondása, hogy enyhén fogalmazzak… nem igazán divat. Ábrahám Barnabás eredetileg kuruc.info-n megjelent írását változtatás nélkül tesszük közzé.

Egy percig ne gondoljuk, hogy Lázár János a tengernyi bocsánatkérés ellenére ne gondolta volna teljesen komolyan a mára mémmé vált WC-kefés hasonlatát. Nem volt ebben a kijelentésben egyébként semmi extra, sőt, rávilágított arra, hogy a magyarországi cigányság egy része – ha dolgozik egyáltalán, akkor ilyen munkákat végez el (a másik, aggasztóbb feléről majd később). Ez is munka, valakinek meg kell csinálni. Hogy ezt pedig a hazai cigányság hangadói, illetve önjelölt „jogvédők”, haszonleső politikusok rögtön támadásnak vették, sokat elmond arról, valójában mit gondolnak a munka fogalmáról. 

A WC-kefe tehát elvitte a show-t, pedig sokkal fontosabb volt Lázár azon gondolata, hogy a hazai cigányságban a NER erőtartalékot lát a munka frontján. Lehet, hogy az ellene intézett kollektív hadjárat óta már jobban átlátja, de a hazai cigányság – ha van olyan, aki ellát „nem túl közkedvelt munkákat”, ha nincs – a rendszer kiskedvenceiként lassan, de biztosan az ország fejére nő, a demográfiai problémák miatt pedig hosszútávon akár túl is szaporodhatja a magyarságot a saját hazájában. Ez egyben a nagy múltú Magyarország végét is jelentené, hiszen gazdatest nélkül a cigányság is képtelen a létre, az államalkotásra pedig végképp.

Jellemző, hogy Lázár János pénteken még hárította az őt ért támadásokat, a szombati kaposvári Fidesz-szeánszon pedig már olyan esdeklő hangnemet ütött meg a cigányok felé, amit én a helyében akkor sem vállaltam volna, ha ez konkrétan a miniszteri pozíciómba kerül. Itt is remekül kiviláglik, hogy a Fidesznek annyira fontosak a cigány szavazatok, hogy még az egyik legismertebb, legbefolyásosabb miniszterüket is belekényszerítik egy ilyen több oldalról is megalázó helyzetbe, mert, hogy Lázár nem őszintén járta azt a bizonyos Canossát, az egészen biztos. 

A kaposvári DPK-dzsemborin a miniszter kiemelten köszöntötte a somogyi „cigány-magyarokat” – jelentsen ez a kifejezés bármit is, megköszönte a „bajtársiasságot” és a „barátságot” minden „cigány-magyarnak”, akik segítségével „jobbá válik az ország”, majd még hatszor bocsánatot kért mindenkitől, akiket kijelentései megbántottak, hogy aztán „hajrá magyarországi cigánysággal” tegye zárójelbe mindazt a pillanatnyi igazságot, ami előző csütörtökön véletlenül kiszökött a száján.

Lázár János egyébként a Balatonalmádin történt „rettenetes kijelentése” után közvetlenül arról is beszélt, hogy a kormány „politikai sikere”, hogy egyre több „roma” tanul szakmát, tanul tovább, esetleg megy egyetemre. Ebből pedig két másik dolog is következik. 

1. Tegyük fel, hogy ez valóban így van. Egy szakmával, esetleg középiskolai végzettséggel rendelkező „rejtett erőforrás” nem fog WC-takarításhoz hasonló munkákat elvégezni, ez logikus. Minden releváns munka értékteremtő, de például egy diplomás nyilván nem így képzeli el az életét. Tehát, ha tényleg emelkedik a számuk, logikusan kevesebb lesz a hadra fogható ember a nem túl közkedvelt fizikai munkákra, hogy finoman fejezzem ki magam. 

2. Évekkel ezelőtt beszélgettem egy Dél-Afrikából Magyarországra menekült búrral, aki néhány óra társalgás (és jó néhány sör) után kifejtette nekem, hogy az apartheid bukását részben maga a rendszer okozta, mégpedig azzal, hogy olyan lehetőségeket, erőforrásokat biztosított a feketéknek, amelyeket maguktól nem tudtak volna megteremteni, majd miután ezeken felkapaszkodtak, megdöntötték az őket lényegében pesztráló rendszert, ami lehet, hogy nem éppen polkorrekt módon bánt velük, de számos előnyt biztosított nekik is (kórházi ellátás, tanulási lehetőségek stb.). 

Először nem értettem, hogy a derék búr mire akar kilyukadni, de aztán világossá vált: az apartheid akaratlanul is megteremtette azt a réteget, amely rajta kapaszkodott fel ugyan, viszont hosszútávon nem kért már belőle. És valóban: az Afrikai Nemzeti Kongresszus számos, később befolyásos politikusa az apartheidnek köszönhette, hogy egyáltalán elindulhatott valamerre, míg erre egy fehérek nélküli civilizációban esélye nem lett volna. 

Mit jelent ez magyar viszonylatban, Lázár kijelentését is figyelembe véve? Természetesen nem azt, hogy Magyarország apartheid állam lenne, hiszen akkor nem fáradozna a főnindzsa az „új középosztály” kitermelésén, de Orbán ezen mondata csak most vált úgy igazán érthetővé. 

Ezen a kifejezésen mi inkább nevetünk (legalábbis még), de ha az államon valóban felkapaszkodik egy új, teljesen, vagy részben idegen, a régi magyar középosztállyal párhuzamba nem állítható „új középosztály”, akiknek ráadásul mindent szabad, akkor az a későbbiekben logikusan nem lesz hű a számára megfoghatatlan, idegen, vagy esetleg ellenségnek tekintett „régi országhoz”, ami jelen esetben a mi – etnikailag is magyar – Magyarországunk, annak minden örökségével, történelmi küldetésével, lelkiségével, felfogásával együtt. 

Ezt pedig bebizonyították a Lázár kijelentéseire adott reakciók is: ismertebb cigány személyiségek egy-két kivételtől eltekintve azonnal Lázár Jánosnak estek, ami az egyre erőteljesebben és agresszívebben formálódó cigány öntudat terjedését jelzi, ebben pedig az önjelölt „jogvédők” és alkalmi „jóemberkedők” mellett maga a NER az, amely igazán bűnrészes. Egyszerűbben fogalmazva: kitermelnek egy olyan réteget, Orbán „új középosztályát”, mely hosszútávon (meg igazából rövidtávon sem) nem a mindenkori magyar államhoz, az országhoz lesz hűséges. Mindezt miért csinálja a NER? Természetesen szavazatokért, hogy éhes sleppjüket továbbra is hatalomban tartsák. 

Pontosan ezért kellett Lázár Jánosnak megalázkodnia Kaposváron, pedig az arckifejezését látva nem igazán fűlött a foga hozzá. Csakhogy itt nem kizárólag róla van szó. A cinkos hallgatás, a szavazatokért való hajbókolás hosszútávon az ország sorsát is megpecsételheti. 

Ezen a ponton pedig felmerül a kérdés: lenne-e a cigányságnak egy olyan rétege, mely saját etnikai érdekei helyett inkább az országhoz lenne hűséges? Mint ahogy az apartheid idején is voltak feketék, akik a megdönteni kívánt rendszerért harcoltak (akiknek nyakába aztán fajtársaik – a tolerancia jegyében – égő gumiabroncsokat aggattak), minden kétséget kizáróan ez itthon is így lenne, ám ez a réteg meglehetősen szűk, melyet a NER nem bővít, hanem szavazathajhász politikájával még inkább elvékonyít.

Veterán olvasók emlékezhetnek még Mohácsi Viktóriára, arra a liberális, SZDSZ-es jogvédőre, aki – tanult személy lévén – tudását mégis arra használta, hogy a magyar államiság rovására cigány fajtársait képviselje, 2004 és 2009 között pedig egészen az Európai Parlamentig jutott képviselőként. 20 évvel ezelőtt ő még ritka madárnak számított, de ha a NER-nek köszönhetően itt valóban kialakul egy „új középosztály”, az logikusan megsemmisíti a régit, amit amúgy ironikus módon már maga a NER is meglehetősen leépített. 

Lázár János WC-kefés mondatai egyeseknek az igazság pillanatnyi kivillanása, másoknak „botrány”, megint másoknak kiváló mémalapanyag (a feszültséget kissé oldandó, én is hoztam most ilyeneket). Azonban, ha elvonatkoztatunk a vonat mellékhelyiségeinek a takarításától, akkor egy nagyon is aktuális problémakör rajzolódik ki a horizonton, melyet csak az helyez igazán kontextusba, melyet az építési és közlekedési miniszter ezt követően mondott, mikor a Fidesz cigánystratégiájáról értekezett. 

Lázárnak utóbbi a „politikai siker” kategóriájába tartozik. Az országnak pedig... ezt mindenki döntse el maga a fentiek függvényében. 

Ábrahám Barnabás

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.