Ismerjük a címben szereplő “ott se voltak” mondatot, mely egy jól körül határolható szubkulturális bűnözői réteg szokásos védekezése. Jellemzően a bíróságokon adják elő, erre úgy tűnik, most is lesz lehetőségük, ugyanis a rendőrség közlése szerint elfogtak egy kalocsai betörőbandát.
Az ősz első két hónapjában több betörésről érkezett bejelentés a Kalocsai Rendőrkapitányságra. Egy nyomozócsoport alakult az elkövetők beazonosítása és elfogása érdekében. A tolvajok nem válogattak: garázs, lakóház, cég telephely és vállalkozás ingatlana is szerepelt listájukon.
A banda tagjai minden olyan tárgyat elvittek, amit úgy gondoltak, hogy el tudnak adni. A kalocsai rendőrök az elemző-értékelő munkát követően célirányosan ellenőrizték a városukat, így október 15-én az egyik betörésnél a csoport egyik tagját el is tudták fogni. A banda többi tagjának elfogása érdekében több akciót is tartottak az elmúlt napokban a kalocsai nyomozók, mely során négy férfit vettek őrizetbe.
A lopásokkal gyanúsítható személyeknél megtartott házkutatásnál találtak olyan eszközöket is, melyek a bűncselekményekből származnak.
Az utóbb elfogott férfiak letartóztatását kezdeményezték a rendőrök. Az október 15-én elfogott betörő letartóztatását az illetékes járásbíróság már elrendelte. Az alábbi videón látható az egyik “rejtett erőforrás”:
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!