daextlwcn_print_scripts(false);

Mint ismert, a kormány meghátrálásra kényszerült, és visszavonja a még hatályba sem lépett vendégmunkástörvényt, és ígérete szerint újat, szigorúbbat készít. A Mi Hazánk saját sikerének tekinti ezt, erről beszélt sajtótájékoztatóján Dócs Dávid, a párt alelnöke. 

Toroczkai László pártelnök TikTok videójában arra is rámutatott, hogy ennek ellenére nem szabad megelégedni,

mert feltételezhető, hogy a kormány részéről ez nem valós visszavonuló, mert akkor érdemben kellene szembe fordulniuk a globális nagytőkével, ami nehezen képzelhető el.

A magyarországi vendégmunkásokról kérdezte az ATV híradója Lantos Jánost, a párt munkaügyi kabinetjének elnökét is,

aki elmondta, az az alapvető probléma, hogy a vendégmunkások lenyomják az amúgy sem magas szinten lévő magyar béreket, és ez felerősíti a kivándorlást a magyar dolgozók részéről Nyugat-Európába, míg ők egy olyan gazdaságpolitikát valósítanának meg, amely olyan országot épít, ahol nincs szükség vendégmunkásokra.

Kiemelte azt is, hogy már most több mint 100 ezer harmadik világbéli vendégmunkás tartózkodik Magyarországon.

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);