Vonat elé löktek egy 45 éves férfit New York városában. Az elkövető a Brooklynból származó 23 éves Kamel Hawkins, akit a rendőrség nem csak elfogott, de meg is nevezett, hiszen még a szélsőliberális New Yorkban sem gondolják, hogy az elkövetőt megilletné bármiféle személyiségi jog. Ellentétben a magyar “jogrenddel” – derül ki az amerikai médiumok beszámolóiból.
Gyilkossági kísérlet miatt kell felelnie a 23 éves brooklyni Kamel Hawkinsnak, amiért mindenféle előzmény vagy indíték nélkül az érkező vonat elé lökött egy, az állomáson várakozó, 45 éves férfit. Az esetről készült felvételek futótűzként terjedtek a közösségi médiában, így a rendőrségnek viszonylag könnyű dolga volt a “fiatal” elfogásakor, aki bizonyára “áldott jó gyerek”, csak “rossz napja volt”.
Az áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba, lépe megrepedt, legalább négy bordája eltört, illetve súlyos koponya sérüléseket szenvedett. Állapota válságos.
Az eset alig egy héttel azt követően történt, hogy egy illegális bevándorló felgyújtott egy New York-i állomáson alvó 61 éves alvó nőt, aki bele is halt sérüléseibe.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!