20.5 C
Budapest
2022. augusztus 20., szombat
Magyar Jelen
BűnügyKülföld

32 év után lettek meg az elrabolt fiúk

Egy kínai pár harminckét év keresés után talált rá elrabolt fiára. A most 34 éves férfit kétéves korában vitték el egy szállodából.

A hatóságok szerint az elrabolt fiút annak idején hatezer jüanért – ez ma 261 ezer forintnak felelne meg – adták el egy gyermektelen párnak. Mao Jin 1986 februárjában született. Kétéves volt, amikor édesapjával, Mao Csen-csinggel hazafelé tartottak a bölcsődéből a Senhszi tartománybeli Hszianban és megálltak egy szállodánál, mert a kisfiú szomjas volt. Az apa lehűtött egy kis forró vizet a gyereknek, és

néhány pillanatig nem figyelt oda, ami elég is volt

 

a gyerekrablás elkövetéséhez. A család egész Hsziant és környékét átkutatta, plakátokat helyeztek ki mindenhol. Az édesanya, Li Csing-cse felmondott a munkahelyén, hogy minden idejét fia keresésének szentelhesse: az évek során számos kínai televíziós műsorban feltűnt, csaknem 100 ezer szórólapot osztott szét több mint 10 tartományban, ám hiába.

2007-ben önkéntesnek jelentkezett az eltűnt gyerekek felkutatására szerveződött csoporthoz.

Azóta 29 gyermeket segített hazajuttatni családjaikhoz.
A kínai állami média szerint idén áprilisban aztán a rendőrség kapott egy fülest egy Szecsuan tartományban élő férfiról, aki még évekkel ezelőtt fogadott örökbe egy kisgyermeket. A hatóságok megtalálták a ma már 34 éves adoptált személyt, akiről a DNS-vizsgálat igazolta, hogy Mao Csen-csing és Li Csing-cse rokona. Mao Jin, akit Ku Ning-ningre kereszteltek át, egy lakásdekorációs üzletet vezet. A család újraegyesülése után a férfi elmondta, “nem tudja”, hogy mit hoz a jövő, de szeretne időt tölteni a szüleivel.

2015-ben úgy becsülték, hogy évente 20 ezer gyermeket rabolnak el Kínában.

Forrás: ragagazze, Fotó: illusztráció

További híreink

Az észak-koreai hadsereg fontolóra vette a bevonulást a fegyvermentes övezetbe

Dunai Tibor

Lezárták a Grand Canyont a látogatók előtt

Dunai Tibor

Kínai internáltak hajából készült fonatokat foglaltak le az Egyesült Államokban

Szabó Norbert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben