Személy szerint megrökönyödve olvasom azokat a jobboldalon, illetve nemzeti radikális körökben egyre szélesebb körben felbukkanó véleményeket, melyek leplezetlen örömmel konstatálják, hogy a hanyatló Egyesült Államok helyét a világ élén hamarosan Kína veszi át.
A fideszes szalonkonzervatívok ujjongását még megértem, hiszen Orbán tálcán kínálja fel hazánkat az ázsiai sárkánynak, ezáltal olyan „nagyszerű” országokhoz csatlakozva a „gyarmatosítottak klubjában”, mint fél Afrika terrorállamai, illetve Montenegró. Cserébe kapunk tőlük egy rakás akkumulátorgyárat, és még a szemetüket is megtarthatjuk. Ilyen nagylelkű ajánlatra valóban nehéz nemet mondani. Nem csoda, hogy a Fidesz-kormánynak sem sikerült.
A nemzeti radikális oldalról azt az egy logikus magyarázatot tudom elképzelni, hogy a többség annyira gyűlöli az Egyesült Államokat, és föderalista csatlósát, az Európai Uniót, hogy az „ellenségem ellensége a barátom” elve alapján bárkinek őszintén tud örülni, aki az USA által kiépített és fenntartott világrendet kibillenti medréből.
Az érzés teljesen érthető, sőt, akár át is élhető, de vajon megalapozott? Nem inkább egy vágyvezérelt gondolat csapdájába esnek azok, akik a megváltót látják kommunista Kínában? Miért gondolják azt, hogy a második világégést követően kialakult „két pólusú” világrend tényleg két pólusú, mikor a liberalizmus és a marxizmus is végsősoron ugyan azt a társadalmat szeretné kiépíteni, csak az odavezető úton van köztük vita (legalábbis volt, manapság, a kultúrmarxizmus liberalizmusba olvadásával már ezek a határok is elmosódtak).
Mert bizony, az a sajnálatos helyzet, ha alaposabban nagyító alá vesszük Kínát, akkor igen magabiztosan kijelentetjük:
ha Klaus Schwab egy országot keres, mely irányítása alatt a lehető legtökéletesebben megvalósítható az általa megálmodott Nagy Újraindítás nyomán felépítendő új világrend, akkor nem is találhatna a jelenlegi Kínánál tökéletesebb államot.
„Nem lesz semmid, és boldog leszel”
Amit a világot irányító szűk pénzügyi elit megálmodott, az Kínában részben már megvalósult. Az a szörnyszülött, amit csak kapitalizmussal vegyített kommunizmusnak nevezhetünk, Kínában épült ki első ízben, miután rájöttek, az internacionalista szocializmus gazdasági modellje teljesen életképtelen. Ebben a rendszerben noha indíthatsz vállalkozást, vásárolhatsz autót, lakást, de igazán semmi sem a tiéd. Az állam bármikor elveheti mindened, akár a szabadságodat is. Még a hírnév, a befolyás és a pénz sem véd meg az állampárttól, ahogyan azt Jack Ma is megtanulta – a nehezebb úton.
Teljes egészében az államtól függsz. Az országban több száz millió(!) térfigyelő kamera működik. A kamerákat a mesterséges intelligenciát használó arcfelismerő rendszerekkel egészítik ki, amik képesek bárhol követni és azonosítani az embereket. A rendszer olyan sikeres, hogy erre építette rá a kommunista vezetés az ún. „társadalmi kreditrendszerét”, melynek lényege, hogy minden állampolgárát az állam kreditekkel jutalmazza vagy bünteti aszerint, hogy tettei és magatartása összhangban áll-e a Párt által megkövetelt normákkal?
Itt nem az emberkereskedelemre, a drogárusításra, a gyilkosságokra vagy a korrupcióra kell gondolni, hiszen azon jelentős része állami monopóliumot élvez, hanem olyan apróságokra, mint hogy valaki túl sok édességet vesz a boltban, „nem megfelelő” weboldalakat látogat meg, túl sokat játszik, vagy ismerőseinek, barátainak „államellenes” megnyilvánulásokat tesz.
Az elért kreditjeink alapján bekerülünk egy rangsorba, amely gyakorlatilag az egész életünket befolyásolja. Aki magasabban van, vagyis sok kredittel rendelkezik, az jobb munkahelyre számíthat, annak a gyermeke bekerülhet a jobb iskolába, aki viszont a kreditrendszer legalján van, az még tömegközlekedési eszközre sem szállhat fel!
Hiszen Kínában egy kínai egy vonatjegyet sem vehet a személyi igazolványa felmutatása nélkül. Csakis személyazonosságuk igazolása után válthatnak jegyet, miután ellenőrizték, társadalmi ranguk jogosulttá teszi-e őket erre. A turistákkal szemben elnézőbbek, az ő esetükben az útlevelet is elfogadják. Az viszont ki van zárva, hogy bármiféle azonosítás nélkül vonatjegyet vehessen bárki. (Már amikor éppen utazhatnak. A „pandémia” idején ugyanis minden európai és egyéb külföldi polgárra nézve utazási tilalmat rendeltek el, és nem hagyhatták el az adott tartományt.)
Ez, az élet minden pontjára kiterjedő megfigyelési rendszer a Covid-hisztéria idején olyan szintre emelkedett, melyről korábban csak álmondi mert még a kínai vezetés is. A „halálos vírus” ürügyén ugyanis olyan extrém korlátozásokat is elfogadtattak a társadalommal, melyeket „békeidőben” képtelenség lett volna. Ilyen például a minden telefonra kötelezően letöltendő alkalmazás, melynek feladata folyamatosan monitorozni, hogy tulajdonosan mikor merre jár, kikkel találkozik, és azok, akikkel találkozott, kikkel találkoznak. A pártállam ezt „kontaktkutatás” címén tette szükségessé – ám a járvány lecsengésével sem vezette ki ennek használatát.
Készpénzmentes „utópia”
„A készpénz a személyi szabadságunk és anonimitáshoz való jogunk biztosításának elengedhetetlen eszköze” – véli minden normális, szabadságát szerető ember. Nos, kommunista Kína az a hatalom, mely a legnagyobb erőfeszítéseket teszi a készpénz teljes eltörlése érdekében, hogy helyét teljes egészében egy digitális fizetőeszköz, egy „virtuális pénz” vehesse át, mellyel aztán tényleg nem lesz majd olyan tranzakció, amelyet a kormány és az állampárt ne látna. (Említésre méltó, hogy Európában és Amerikában hasonló kezdeményezések a balliberálisoktól indulnak.)
Se Isten, se vallás
Miután Mao Ce-tung kiirtotta a kínai tradíciókat és szokásokat, és leszámolt a tradicionális kínai vallással, népét csaknem teljes egészében sikerült önző, materialista, énközpontú egyének sokaságává degradálnia, akiknek egyáltalán nincs közösségtudatuk, nincs bennük szolidaritás, és abszolút nem érdekli őket, mi lesz a másikkal, ha nekik csak egy fokkal is jobb lehet. Mi más magyarázat lehet az olyan jelenségekre, mint mikor a gyorséttermek (teljesen elfogadott módon) a csatornából merik ki a használt főzőolajat, csak hogy erre se kelljen költeni? Nem ők eszik meg úgyse, amit sütnek vele, akkor meg mit számít? De, a kínai „nedves piacok” is megérének egy misét…
Mao utódai azonban újabb kihívásokkal néznek szembe, ugyanis konfucianizmus felszámolása után is akadtak rétegek, akik nem tették magukévá a kommunista tanokat, hanem helyette a kereszténység felé fordultak. Őket több okból is ellenségként kezeli a kommunista rezsim. Egyfelől, mivel vallásosak, vallásnak pedig nincs helye egy magára valamit is adó kommunista országban. Ám a keresztények „bűne” ennél is súlyosabb, hiszen egy nyugati vallást követnek és egy nyugati istent imádnak.
Egy érdekes kérdés lehetne, hogy Orbán Viktor, aki mind hazánkban, mind Nyugaton a „keresztény Európa” védelmezőjeként tündököl, mit szól ahhoz, hogy az „új urai” először a középületekről távolították el a kereszteket és egyéb vallási jelképeket, majd pedig előírták, hogy az állami támogatásban (például szociális segélyben) részesülő embereknek a lakásukban található, hitüket jelképező tárgyakat, képeket, például Jézus képét, el kell távolítaniuk, és a helyükre Mao és Xi Jinping elnökök képeit kell kiakasztani. Ez sem sokban különbözik a nyugati liberálisok által folytatott keresztényüldözéstől. (Csak kicsit több a deportálás, meg a hatósági vegzálás.)
Ellenségek?
Kommunista Kína, a totalitárius megfigyelőállam, a vallás nélküli, materializmusra épülő ateista „utópia”, a megvalósult techdiktatúra. Ahol a keresztényeket (meg úgy ámblokk a vallásokat) üldözik és elnyomják, ahol az egyéni szabadságjogok nem léteznek, ahol megfosztanak az anonimitástól, a magánélethez való jogodtól, ahol egy társadalmi pontrendszer határozza meg az életed. Ahol a készpénz jóformán már csak egy emlék, mivel szinte minden fizetés digitálisan, applikációkon keresztül történik. Ahol nincsen igazán semmid, de boldognak kell lenned, különben egy átnevelőtábor tanít meg szeretni a rendszert.
Hát nem ez az a világ, amiről Klaus Schwab és bandája álmodik? Mindezek fényében Kína tényleg alternatívája, kihívója lenne az Egyesült Államoknak? Nem arról van szó, hogy egy megfáradt, korrumpálódott, hanyatló hatalomtól veszi át a stafétabotot, hogy bevégezze, amit az elődei elkezdtek? Mi mással magyarázható a Rothschild-család és a kínai állampárt összefonódása? Ha tényleg a nyugati világrend kihívói lennének, aligha lennének ilyen puszipajtások. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb nyugati cég is Kínába települt, ezáltal szervesen összekötve országaik gazdaságát.
Kommunista Kína semmiképpen sem ellensége a nyugati hatalmaknak, legfeljebb riválisok az új világrend vezetéséért folyó harcban. De, bármelyik is nyer, abból nekünk nem lesz köszönet. Éppen ezért nem arról kellene folynia a diskurzusnak, hogy a keleti kommunistákhoz, vagy a nyugati liberális kultúrmarxistákhoz dörgölőzzünk-e? Sokkal inkább arra kellene törekedni, hogy valahogyan felépítsünk az Európai Unió romjain egy erős, közép-európai konföderációt, mely ellent tud állni mind a Nyugat, mind a Kelet nyomásának.
Gyebnár Dávid
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
