7.5 C
Budapest
2021. október 23., szombat
Magyar Jelen
Hírek

A bíróságokat és az “előítéleteket” bírálta Ferenc pápa a “romatelepen”

A méltóság megújításához el kell hagyni az előítéleteket, s azoktól el kell jutni a párbeszédig – jelentette ki Ferenc pápa Kassán, ahol szlovákiai látogatása harmadik napján a többségében “romák” lakta Lunik IX. lakótelepre látogatott. A pápa ezután kassai fiatalokkal is találkozott, akiknek a gyökértelenség és a pillanatnak élés veszélyeiről is beszélt – írta meg az MTI. 

A katolikus egyházfő mintegy fél órát töltött a több mint négyezer fős cigány közösségnek otthont adó lakótelepen, amelyet a látogatást megelőzően kitakarítottak, kidíszítettek, és megjavították az odavezető utat is.

A pápa programjának nagy része a szalézi rend közösségi központja előtt zajlott, ahol a szervezők szerint mintegy kétezren gyűltek össze.

“Drága testvéreim, túl gyakran voltunk tanúi előítéleteknek, kegyelmet nem ismerő bíróságoknak, hátrányos megkülönböztetéseknek, gyalázkodó szavaknak és gesztusoknak. Emiatt mindannyian szegényebbek lettünk, szegényebbek emberségünkben. A méltóság megújításához el kell hagyni az előítéleteket, el kell jutni a párbeszédig, a bezárkózástól a befogadásig”

– idézte Ferenc pápa szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A katolikus egyházfő hozzáfűzte: ahol jelen van a gondoskodás és a türelem, ott idővel megjelennek ennek gyümölcsei is.

A pápa a lakótelepről távozva a kassai Lokomotív stadionban folytatta programját, ahol helyi fiatalokkal találkozott. Az egyházfőt a szervezők szerint mintegy 20 ezren várták a stadionban, köztük idősebbek is. A pápa ott elmondott beszédében az “ideiglenesség kultúrájától történő megszabadulás” fontosságáról és az egész életre szóló szeretetről beszélt.

“Nem azért vagyunk itt, hogy egyik napról a másikra éljünk, hanem azért, hogy az életünk kalandos utazás legyen” – fogalmazott a Szentatya, rámutatva: ma az ideiglenesség kultúrájától történő megszabadulás jelenti a valódi egyediséget és forradalmat, az, ha sikerül a pillanat fölé kerekedve egész életen át teljes lényünkkel szeretni.

Az egyházfő szólt a gyökértelenség veszélyeiről is. Azt tanácsolta a fiataloknak: beszélgessenek szüleikkel és nagyszüleikkel, s óvakodjanak attól, hogy elszakadjanak a valós élettől, s annak helyét a virtuális világ vegye át.

További híreink

A mentelmi jog eltörlésére szólítja fel a pártokat a Mi Hazánk + videó

Avar Álmos

A Pécsi pride már közegészségügyi kockázatot jelent

Dunai Tibor

“Ahogy az állatokkal bánsz, olyan ember vagy!”

Faragó Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen