15.2 C
Budapest
2020. október 26., hétfő
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

“A kereszténységnek nincs helye Kínában” – egyre szélsőségesebben lép fel az állampárt a keresztényekkel szemben

Kína nem csak a nemzeti kisebbségeket üldözi országa területén, de a vallási felekezeteket sem látja szívesen. Az országban zajló keresztény-ellenes hadjáratokról korábban mi is beszámoltunk, ám ez a kampány most egy új szakaszba lépett. 

Az elmúlt hónapokban a kínai állam folyamatosan távolítja el a kereszteket azon felekezetek templomairól, melyek egyébként a kommunista párt jóváhagyásával működnek.

Az üldöztetések ellenére Kínában töretlenül nő a magukat kereszténynek vallók száma. Éppen ezért az állam most kifejezetten azokra a régiókra koncentrál, ahol a legnagyobb mértékű a keresztények növekedése.

A nyáron a Santung tartományban található Linyi városában az Egyesült Front Munkaügyi Osztálya összehívta a város lelkészeit, akikkel közölték:

el fogják távolítani a kereszteket a templomokról, mivel „túl sok a keresztény Linyiben”.

A vallási vezetőket óva intették a tiltakozástól, mert ez esetben nem csak a kereszteket távolítják el, hanem az egész templomot a földig rombolják.

Néhány héttel később, amikor több egyházi keresztet lebontottak, egy tisztviselő állítólag azt mondta a bámészkodóknak, hogy

a kereszteket el kell távolítani az összes templomról, mert a kereszténység nem tartozik Kínába.

Pontos adatokat nem ismerünk, ám a kiszivárgott fényképek alapján a megrongált templomok száma legoptimistább becslések szerint is több tucatra tehető.

A hatóságok a Csianghszi tartományban található Jiujiang városában több mint 70 templomról távolíttatták el a kereszteket, helyükre a Kommunista Párt ötágú csillagját helyezték.

„Az összes hivatalos egyháznak elrendelték a pecsétjeik kicserélését, hogy a hívők így elfogadják a pártot fő vezetőként, és csak azt kövessék” – mondta egy Jiujiang városában szolgáló lelkész.

„Az állam eltávolítja a kereszteket, megváltoztatja az egyházi pecséteket és cenzúrázza a himnuszokat tartalmazó könyveket. Mi lesz a következő?” – mondta az egyik névtelen hívő. ,,Ez egy rejtett módszer a hitünk kiirtására.”

(relevantmagazine.com)

Kapcsolódó híreink

Szélsőséges iszlamista fegyveresek föld alatti járataira bukkantak Szíriában

Kiss Albert

“Nyugalmat akarok a családomnak” – helyszíni riport az esztergomi Szalézi Lakótelepről

Kemény János

Bűnösnek találták Harvey Weinsteint

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben