Amikor megláttam a képen szereplő kétrudas zászlót, akkor eszembe jutott, hogy írok róla, mert nekem sem tetszett feltétlenül. Nem gondolom ugyanis helyesnek egy európai nemzet hagyományos viseletének kigúnyolását. Ráadásul a skótok számomra az egyik legrokonszenvesebb nép a kontinensen. Azonban elengedtem a témát, és majd ki is fejtem, hogy miért. Hanem azonban Mérő Vera is úgy gondolta, hogy ennek kapcsán minden szurkolókkal és a magyarsággal kapcsolatos frusztrációját kieresztheti végre, erre pedig szurkolóként és magyarként is illik talán reagálni.
„Nade túl a magyar néprajz, valamint a világ nemzeteinek tradicionális és törzsi viseleteinek területén súlyos ismeret-deficittel küzdő fociszurkolók tufaságán: mit üzen rólunk a nagyvilágnak egy-egy ilyen – teljesen hibás angolsággal összegányolt – tábla? Azt üzeni, hogy bunkók vagyunk. Bunkók, akik sem a saját, sem más népek történetét és kultúráját nem ismerik, bunkók, akik sportszerűtlen módon személyeskednek, az ellenfél kultúráját gyalázzák, cserébe neandervölgyi kifinomultsággal rendelkeznek a modern társadalmi szerepelvárások tekintetében.”
Ezek már a felvilágosult, haladó, meg ki tudja, milyen címkékkel ellátott Mérő Vera gondolatai voltak a Glamour magazin virtuális hasábjairól. Bár engem a Mandineren olvasva idegesített fel egy kicsit. Az első részével, mint azt a bevezetőben kifejtettem, talán egyet is lehetne érteni.
Még egyszer hangsúlyozom, nekem sem feltétlenül tetszett ez a fajta megközelítés.
Hiszen szerintem becsülendő dolog, hogy a skótok a modern világunkban is ragaszkodnak néhány, a nemzeti identitásukat meghatározó kellékhez az életükben.
Nálunk ezek a kellékek teljesen kivesztek a ruhatárunkból, hiszen sokan még a szélsőjobboldalon is megmosolyognak egy tarsolyt például. Tény, általában nem konkréten a kiegészítővel akad a baj, hanem az ízlésficam miatt, ahogyan egyesek magukra erőltetnek oda valóban nem illő honfoglalás kori ruhadarabokat. De ez egy másik bejegyzés témája lehetne. Mi tehát nem hordunk tarsolyt a válogatott találkozókon, cserébe megőriztük saját anyanyelvünket – ez is valami, mondhatnánk humorosan. Ezzel pedig el is érkeztünk mondanivalóm lényegéhez. Értem, amit Mérő Vera a maga nyers, indulatos, szándékosan kötekedő és frusztrált stílusával szeretne közölni, és mint rávilágítottam fentebb, van is, amiben egyetértek.
Pedig én is futballszurkoló vagyok. Futballszurkolóként pedig ismerem a lelátói közeget, ezért egész egyszerűen elengedtem ezt a témát.
Amióta ugyanis nagy szurkolótáborral rendelkező rivális csapatok összecsapnak egymással, azóta jelen van a pályán és a lelátón a humor, a „froclizás”, egymás gúnyolása. Ez nem magyar sajátosság, a világ minden egyes stadionjában így van, még az ún. haladó nyugaton is.
A táborok humoros kórusokkal és vicces kiírásokkal, transzparensekkel üzennek egymásnak, felnagyítva a másik vélt gyengeségeit, ezzel is egyfajta demoralizáló hatást kiváltva az ellenfél szurkolóiból. Vagy csak egy jó mosolyt, mint amit az olyan transzparensek okozhattak, mint a „Schnitzel better than baguette” az osztrák–francia meccsen. Ebből a verzióból aztán tucatnyi készült a csoportkör alatt, köztük több olyan is, ami a gulyáslevessel vagy a pálinkával szemben fogalmazott meg egyértelműen buta állításokat a fondue, a sör és a whiskey javára. Nonszensz, hiszen mindenki tudja, hogy „a jó magyar pálinkának nincsen párja”!
A magyar kétrudasnak persze van egy másik áthallása is.
Magyarországon ugyanis valóban a nők hordanak szoknyát, nem pedig a férfiak, legalábbis jobb esetben. Ahogyan az normális. Márpedig tény, hogy az elmúlt években éppen mindig a magyarok elleni találkozókon érezte úgy több európai válogatott is, hogy ki kell nyilvánítaniuk politikai, közéleti kérdésekben a magyarok normálisabb részével szembeni politikai, közéleti véleményüket. Ebből pedig nem kis cirkusz (és több zártkapus meccs) kerekedett például 2021-ben, amikor a minden véleményre nyitott liberálisok felháborodtak, amikor a „minden vélemény” része lett az övékével ellenkező gondolatokra is. Nem gondolom, hogy az alkotók erre gondolhattak, egyszerűen ironizálni, humorizálni, az ellenfelet bosszantani szerették volna. Ahogy teszik a lelátókon generációkon átívelve több mint egy évszázada a világ minden részén.
Ami Gesztinek egy kellemetlen epizód, az másnak óriási csalódás
