daextlwcn_print_scripts(false);

A fideszes házelnök a soros elnökség miatt sem vizsgálja felül döntését – írja a 24.hu.

Magyar Narancs kérdezte arról az Országgyűlés Sajtóirodáját, hogy Kövér László felülvizsgálja-e korábbi döntését, kiteteti-e az uniós zászlót az Országházra, ha már egyszer Magyarország az EU soros elnöke év végéig. A fideszes házelnök hajthatatlan, nem lesz zászló, mert erre az európai zászló és az európai lobogó használatát is szabályozó törvény éppen őt nem kötelezi.

Főszabály szerint az európai zászlót ki kell tűzni, az európai lobogót fel kell vonni azon középületeken, illetve középületek előtt, amelyek esetében a nemzeti zászlót ki kell tűzni, vagy a nemzeti lobogót fel kell vonni. Kivételt jelent ugyanakkor az Országgyűlés épülete. Bár nem tiltja, nem is kötelezi Kövér Lászlót arra, hogy az EU-lobogót felvonassa, ahogy a székely lobogóval teszi. Arra sem kötelezi a törvény. Ő maga kezdeményezte az Országgyűlés Hivatalánál.

Kövér László csak olyan helyeken engedi az EU-s zászló kifüggesztését, ahol unióval kapcsolatos tevékenység folyik, ezért a Képviselői Irodaházról is leszedték. Ez akkor derült ki, amikor jónéhány éve Szél Bernadett kinyomozta, miért került le irodája ablaka alól a zászló. Korábban ugyanakkor rendőrségi eljárás is indult, amikor Novák Előd még jobbikosként leszedte zászlót, amit akkor az Országgyűlés Hivatala aznap pótolt. Novák Előd akkor ugyanúgy ugyanarra a törvényre hivatkozott.

(24.hu)

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);