daextlwcn_print_scripts(false);

Óriási futball-láz söpört végig az országon tavaly, mikor kiderült, a Liverpool leigazolta Szoboszlai Dominikot. A fiatal magyar tehetség azonnal egy ország kedvencévé vált, gyerekek ezreit inspirálta, hogy igenis van értelme a kemény munkának és kitartásnak. A vérségi összetartozást felismerve a magyar tévécsatornák is elhatározták, minden Liverpool meccs TV meccs, ezzel is inspirálva a nemzetet. Ez egészen addig így is ment, míg a globalista RTL meg nem szerezte a BL közvetítésének jogait – írja véleménycikkében Gyebnár Dávid, a Mi Hazánk politikusa. Alább a folytatás. 

A karvalytőkét kizárólag egy dolog érdekli: hol tud még több pénzt kicsikarni az emberekből, akiket ő csak „fogyasztónak” hív. Számára a nemzeti összetartozás elvont fogalom, a nacionalizmus megvetendő, ugyanakkor jó lehetőség is. Hiszen, ha egy ország rajong Szoboszlaiért, vagy lett Liverpool-drukker csak azért, mert a magyar válogatott kapitánya is ott játszik, akkor – kapitalista logika szerint – ezen emberek egy jelentős része megsarcolható. Azaz, ha megszerzik a Liverpool BL-mérkőzéseinek jogait, majd azt külön ráfizetős szolgáltatásra teszik át, akkor rákényszeríthetik a szurkolókat arra, hogy fizessenek extra pénzt a meccsekért. (Sok Bayern, Barcelona stb. szurkoló is van az országban, így természetesen azon meccsik is mennek az ún. „paywall” mögé.) Külön dühítő, hogy teszi mindezt egy olyan szennycsatorna, amit csak egy árulás mentett meg attól, hogy földig rombolják, s helyét sóval behintsék.

Ezzel a lépéssel a multimilliárdos nagyvállalat arra kényszerítette a kevésbé élelmeseket, hogy fizessenek elő náluk, ezzel is drasztikusan növelve a profitjukat, míg a többi tisztességes magyar ember most kereshet „alternatív” utakat. Hiába fizetjük tehát a villanyt, a kábeltévét, megint trükközhetünk. (Hab a tortán, hogy a közösség érzetét és a szolidaritást hírből sem ismerő, öngyűlölő liberálisok pedig kéjes elégedettséggel veszik tudomásul, hogy azok, akik szeretnek valamit, most rosszul jártak, míg ők nem. Nekik ennyi is elég, hogy szánalmas életüket jobbnak érezzék.)

És ez csak a kezdet. Mi a garancia arra, hogy ha az RTL húzása bejön, nem követi őt a többi pénzsóvár műsorszolgáltató? Amerikában és Nagy Britanniában már rengeteg műsorért kell felárat fizetni, ott veszik ki a pénzt az emberek zsebéből, ahol csak tudják. Ha ezt most engedjük nekik, a karvalytőke itthon is megveti lábát.

Régi tanulsága a történelemnek, hogy ahol a karvalytőke elszabadul, ott az államnak kell beavatkoznia. Most itt a lehetőség a Fidesz-kormány előtt, hogy bizonyítsa, igazat mond, mikor arról beszél, hogy ő a magyarok oldalán áll, és akár a multinacionális óriáscégekkel szemben is kész „szabadságharcot vívni” (ha már az oroszok ellen nem tenné). Alkosson tehát törvényt, mely világosan kimondja: minden magyarérdekeltségű nemzetközi kupamérkőzést kötelező adni a TV-ben, azt nem lehet „fizetős fal” mögé rejtene, nem lehet kizárólag előfizetéses online streaming felületen adni, hanem mindenki számára elérhető kell legyen, aki tisztességesen fizeti a kábeltévét.

Gyebnár Dávid

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);