A Parlament fenegyereke – nagyinterjú dr. Apáti István országgyűlési képviselővel

„Erős igazságérzetem egyszerre áldás és átok” – véli Apáti István, aki 2010 óta folyamatosan képviselői mandátummal rendelkezik a magyar Parlamentben. Úgy érzi, a helyére került a Mi Hazánk Mozgalomnál, hiszen itt az általa vallott elvek mentén politizálhat. A mára védjegyévé vált ízes beszédéről, csípős humoráról ismert politikus önmagát a többek közt kiváló minőségű almájáról és szilvájáról messze földön híres, mégis az ország legszegényebb részeként számon tartott szatmári térség „magyar hangja”-ként határozza meg. 

– Az egyik találó jelző veled kapcsolatban, hogy te vagy a Parlament fenegyereke. Egyetértesz ezzel?

– Az öndicséret mindig gyanús és büdös, így ennek, az egyébként megtisztelő minősítésnek a jogos voltának megállapítását a tisztelt olvasóra bíznám. Kétségtelen, hogy meglehetősen sajátos stílusban fejezem ki magam, és talán a Jóisten valóban megáldott némi humorérzékkel is, amely nélkül sokkal nehezebbek, időnként elviselhetetlenek lennének a hétköznapok, a kemény politikai küzdelmek.

– A felszólalásaid során használt, jellegzetes szófordulataidból is következtetni lehet az eredeti hivatásodra. A Miskolci Egyetemen szereztél jogászdoktori oklevelet, summa cum laude minősítéssel. Hogyan és miért léptél a jogi pályára, illetve miért távolodtál el tőle? Kocsordon jegyző is voltál, de aztán lemondtál. 

– Mindig is humán beállítottságú voltam, ebből a kiindulópontból számomra már harminc évvel ezelőtt is komoly célok kitűzése volt észszerű. A Miskolci Egyetemen kiváló közösségi élet folyt, az ott eltöltött évekre különösen szép időszakként emlékszem vissza. Számos remek embert ismertem meg, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Mostanában divatos kifejezéssel élve piacképes tudásra tettem szert, nem mellékesen az akkor még társadalmi szervezetként működő Jobboldali Ifjúsági Közösség rendezvényeit is itt kezdtem el látogatni.

Az egyetem elvégzése, a summa cum laude – esetemben ez 4,77-es átlagot jelentett – minősítésű diploma kézhezvétele után két ügyvédi irodában összesen egy évig dolgoztam ügyvédjelöltként. Szembesültem azzal, hogy földműves, vagy egyszerűbben szólva paraszti családból kikerülve roppant nehéz ügyvédi karriert befutni. Majd gyorsan beláttam, hogy ez a jogi pálya egészére igaz. Ezután következett a fegyveres sorkatonai szolgálat letöltése Szabadszálláson és Nyíregyházán.

A leszerelést követően azonnal belekezdtem a máig tartó közszolgálati pályafutásomba. Kocsord Község Önkormányzatánál a ranglétra legalsó fokáról, a fogalmazói státuszról indultam. Nyolc hónap múlva aljegyzővé, újabb négy év elteltével jegyzővé neveztek ki. Életem ezen időszaka különösen hasznos volt a későbbiekre nézve.

A jegyzői tisztségről az országgyűlési képviselői mandátum megszerzése miatt, összeférhetetlenség okán kellett lemondanom. Igazából tehát nem eltávolodás, hanem jogi kötelezettség miatt hagytam magam mögött a klasszikus jogi pályát.

– Politikai tevékenységed során a jog és az igazság harcos szószólójaként ismerhettek meg az emberek. Mi tartasz a legnagyobb problémának a magyar jogrendszerben, és mi lenne rá a megoldás szerinted? 

– Erős igazságérzetem egyszerre áldás és átok. Áldás, amely serkenti a stílusomat, átok, mert az időnként jelentkező tehetetlen düh káros az egészségemre. A jogalkotásban, de még inkább a jogalkalmazásban rejlik a megoldás a legtöbb problémára. Lenne változtatni való a jelenlegi jogszabályokon, de sokkal nagyobb problémák lelhetőek fel a jogalkalmazásban, hiszen még a jelenlegi joganyag alapján is sokkal igazságosabb döntéseket lehetne hozni.

– Hogyan került a politika, illetve az aktív politizálás az életed középpontjába? 

– A kedvenc tantárgyam a történelem volt, ezen kívül kamaszkoromtól kezdve mindig érdekelt a közélet. A 2002 utáni események hatására szinte napról napra egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy ne csak a négy fal között, vagy hétvégi sörözések alkalmával mondjak véleményt, hanem aktívan is kivegyem a részem a közéletből. Ennek a késztetésnek köszönhetően 2006-tól egészen 2018-ig tagja voltam annak, a szebb napokat látott, néhai nemzeti pártnak, amely sajnos mára teljesen padlóra küldte magát.

A 2010-es országgyűlési választásokon indultam először, és az akkori országos lista harmincadik helyéről szereztem mandátumot. Az egyéni eredményem miatt sem lehetett szégyenkezni valóm, hiszen míg a párt országos eredménye 16,7 százalék volt, addig a választókerületben 30 százalék feletti eredményt értem el.

– A 2010-es országgyűlési választások óta folyamatosan képviselői mandátummal rendelkezel. Mi az, ami megváltozott szerinted a politikában, a politizálásban az elmúlt, közel 15 év alatt? Te magad miben változtál meg? 

– A 2010-es választások a saját életemben is mérföldkövet jelentettek, azóta megszakítás nélkül tagja vagyok az Országgyűlésnek. Az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan nehezebbé váltak a jobboldali, hazafias ellenzéki politizálás körülményei. A Mi Hazánk Mozgalomnak is lényegesen nagyobb erőfeszítéseket kell tennie minden apró előrelépés érdekében.

De nézzük ennek a jó oldalát: így sokkal jobban megbecsüljük mindazt, amit elértünk! Magam is változtam, ami leginkább abban vehető észre, hogy megfontoltabbá, türelmesebbé, egyúttal persze gyanakvóbbá is váltam.

– Mi az, ami vonzó számodra a politikában, a politikai szereplésben? 

– Az igazán vonzó ebben a hivatásban, hogy a szó legszorosabb értelmében véve képviselhetem azt a vidéket, ahonnan származom. A legtöbb képviselőt ez nem érdekli, de számomra nagyon fontos a szűkebb pátriám érdekeinek képviselete is.

A „magyar hangja” vagyok elsősorban a szatmári térségnek, amely az ország számomra legkedvesebb, egyben sajnos legszegényebb része. Aranybánya lehetne, mégis ordít a szegénység. Vérlázító, hogy a mezőgazdasági és az arra épülő feldolgozóipari adottságok nem érvényesülhetnek, mert rossz fontossági sorrendet állítottak fel a döntéshozók. Az országos átlaghoz képest sokkal rosszabb a helyzet az egészségügy, az oktatás, a vállalkozások helyzete, illetve a magyar–cigány együttélés terén is.

Ezen túlmenően „országos hatáskörben” mozogva igyekszem segíteni számos szakterületet érintő probléma megoldásában.

– Miért léptél be a Mi Hazánk Mozgalomba és megtaláltad-e itt azt, amit kerestél? 2020 augusztusában megválasztottak országos alelnöknek – ki tudsz teljesedni ebben a szerepkörben? 

– A Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen valóban hazafias, kizárólag a magyar emberek érdekeit képviselő párt. Itt az általam vallott értékek mentén politizálhatok. Nem utolsó sorban kiemelném, hogy mi nem csak a kormány, hanem a (globalista) rendszer ellenzéke vagyunk. Az alelnöki tisztségemmel kapcsolatban egyszerű a véleményem: a helyemen vagyok.

– Gazdálkodó családból származol, a nyilatkozataidból és tetteidből is egyértelműen látszik a magyar föld szeretete. Mesélj egy kicsit a gyerekkorodról és Csengerről, ahol születtél. 

– Paraszti, földműves családból származom, amelyre nagyon büszke vagyok. Mi sem áll tőlem távolabb, mint a pesti, vagy a budai úgynevezett elitre jellemző fennhéjázás, nagyképűség és rongyrázás. Apai nagyszüleimtől és szüleimtől pótolhatatlan értékű útravalót kaptam. Gyermekkoromban testközelből láttam a gazdálkodás különféle formáit.

A zöldség-, majd gyümölcstermesztés, valamint az állattartás szépségeit és nehézségeit egyaránt volt szerencsém megtapasztalni. Nyulat, aztán hosszabb ideig sertést, majd bárányt tenyésztettünk. Jól emlékszem a paradicsom, a krumpli, vagy éppen az uborkatermelés rövidebb időszakára, amellyel párhuzamosan zajlott a szilva, meggy, és almatermelés. Utóbbit, vagyis az almatermelést abszolút profi szintre hozta fel a családi gazdaságunk, és huzamosabb ideje ez vált kizárólagossá. Mára összesen harminc hektár szuperintenzív, különféle fajtájú almaültetvénnyel rendelkezünk.

Szüleim biztosították a középiskolai, majd az egyetemi tanulmányok elvégzéséhez szükséges időt, valamint az anyagi feltételeket, de időközben bőven belekóstolhattam a családi gazdaságban adódó tevékenységekbe is. Édesapám nevelési módszerei rendkívül egyszerűek és következetesek voltak, hiszen a szüreti- és egyéb munkák során gyorsan össze tudtam hasonlítani a fizikai-, illetve a szellemi munka révén történő boldogulást.

Világossá tette, ha egyszer évet ismételnék az egyetemen, ha trehányság vagy lustaság miatt elbukok, nincs második esély. Munkanélküli sohasem leszek, egy ekkora családi gazdaságban minden nap találok hasznos elfoglaltságot. Nem volt kérdés, melyiket választom, azzal együtt, hogy a napszámosokkal közösen végzett szüreti- és egyéb munkák sokrétű tapasztalatait csak később értettem meg teljes mértékben.

Szép gyermekkorom volt, tengernyi csodás emlékem van. Én még tudom, milyen a friss tehéntej íze. Azé, amelyet közvetlenül a fejés után egy vászonból készült szűrőn átszűrve, az istállóban ittam meg. Ez a mai kor emberének talán barbár szokásnak tűnhet, de nekem nagyon ízlett. Soha semmi bajom nem volt, nem lettem allergiás, mondhatom, hogy a ménkű sem ütött belém. Láthattam állatokat világra jönni, nevelhettem kölyökkutyákat. Öcsémmel és barátaimmal rendszeresen bejártuk a Csenger környéki réteket, szántókat, legelőket, erdőket, játszottunk a Szamos partján. Mindenkinek hasonlóan tartalmas gyermekkort kívánok! Ha nem ilyen alapokkal indulok az életben, akkor biztosan nem lennék ilyen túlélő típus. Aki közelebbről ismer, tudja, hogy ez a megjegyzésem nem csak a politikára vonatkozik.

– Hogyan tudod összeegyeztetni a számos elfoglaltsággal járó politikusi hivatást a családi élettel? Képes vagy megvalósítani az egyensúlyt és a harmóniát ezen két terület között? 

– A családi élet, főleg a kislányommal való foglalkozás sokszor nehezen egyeztethető össze a politikai tevékenységgel. Nem árulok el nagy titkot, de a családi háttér nélkül nem jutottam volna el idáig. Köszönet ezért a feleségemnek és a lányomnak. Zselyke különösen erős motivációt ad a mindennapokban. Egyébként a munkaidőm jelentős része kötetlen, amelyben a rugalmasság nagy előny, de a valódi szabadidő változó mértékű.

Összességében ezen a téren sincs okom panaszra. Mindig azt szoktam mondani, ha én panaszkodok, más mit mondjon? Amúgy pedig a bankár, a biztosítós és a politikus a három legutolsó a sorban, akiket bárki megsajnál, túl azon, hogy az önsajnálat nem szép dolog.

– Amikor a politikusi és családfői teendőid, kötelezettségeid engedik, mivel töltöd szívesen a szabadidődet? 

– Nagyon szeretem például az erdőket járni, magam is próbálkozom hobbi szintű erdőgazdálkodással. Rendelkezem kisebb mértékű erdőtulajdonnal, amely egyszerre ad értelmes munkát, szolgál rekreációs célokat, és nyugdíj megtakarításként, az utódoknak továbbadható örökségként is tekintek rá.

– A sportok világa sem áll távol tőled, hiszen nem rejted véka alá, hogy a Ferencváros labdarúgócsapatának elkötelezett szurkolója vagy, de emellett tudható rólad, hogy a küzdősportok iránt is aktívan érdeklődsz. 

– Sokáig csak a televízióban néztem bokszmeccseket, egyéb küzdősport gálákat, majd egy mátészalkai barátom rávett, hogy kezdjek el hozzá ökölvívó edzésekre járni. A 2019-2021 közötti időszakban heti két-három nagyon kemény tréningen vettem részt. Ennek az lett a következménye, hogy egyrészt megszerettem a sportágat, másrészt sok tanulságot levontam a tapasztalásaimból edzések közben és után.

Óriási tévedés azt gondolni, hogy ez egy primitív sportág, ahol hülyére verik egymást az emberek. Rendkívül intelligens és összetett sport a boksz. Lényegében egy sakkjátszmához hasonlít, igaz, kissé fájdalmasabb tud lenni. Aki erre adja a fejét, tiszteletet tanul. Megtanulja tisztelni a(z) (edzés)munkát, az erőt, az ellenfelet. Külön kihívás, hogy le kell győznünk önmagunkat, hiszen ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból. Egyszerűbben szólva le kell győzni a lustaságot, és sokszor ez a legnehezebb.

Amíg intenzíven edzettem, sokkal jobb volt a mentális- és a lelkiállapotom, az önbizalmam, s a boksz kiváló volt feszültséglevezetésre is. Emellett tetszetősebb, optimálisabb volt a külalakom. Méltán neves tréneremet idézve: „Végre nem úgy nézel ki, mint egy hosszú nyakú boros üveg.”

Sajnos az utóbbi időben nem igazán edzettem, de most elhatároztam, hogy leküzdöm az időhiányt, a kényelemszeretetet és újrakezdem. Valószínűleg a thai boksz alapjaival való megismerkedéssel indítok.

Ami pedig a labdarúgást és a szurkolást illeti: Harminc éve járok több-kevesebb rendszerességgel Fradi-meccsekre, alapító tagja vagyok az egyik kelet-magyarországi szervezett szurkolói csoportnak. Számos, főleg szurkolói emlékem kötődik a Ferencvároshoz, mint ahogyan sok jó embert is a lelátókon ismertem meg. Az tudja igazán, milyen érzés fradistának lenni, aki mozog ebben a közegben.

A Teremtőnek nem csak a gyermekkoromért, a családomért, illetve az egészségemért vagyok hálás, hanem azért is, mert Ferencváros szurkoló vagyok, és maradok életem végéig. A másodosztályban töltött három év alatt is kitartottam a csapat mellett, ahogy minden igazi Fradi drukker. A jelenlegi korszak különösen boldoggá tesz. Amikor tehetem, a lányommal együtt szurkolok a zöld-fehér sikerekért. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy sokkal több magyar fiatalnak kellene a csapatban szerepelnie, de ez már egy másik történet.

Temesvári Márta