4.7 C
Budapest
2022. november 28., hétfő
Magyar Jelen
BelföldHírekKiemelt

“A szívünkhöz nőtt ez a fesztivál” – Sziva Balázs a Magyar Szigetről

Közeledik a 19. Magyar Sziget, s már javában zajlanak az előkészületek, erről mi magunk is beszámoltunk. A fesztivált július 27-e és 30-a között tartják, a részletes programokról érdemes informálódni a Magyar Sziget hivatalos honlapján is. Természetesen idén sem maradhatnak el a nemzeti rock ikonjai, Sziva Balázsék is a húrok közé csapnak a Romerrel.

– Mióta a Ásotthalomra került a fesztivál, a kezdeti nehézségek után folyamatosan emelkedik a nézőszám. Az érdeklődésből úgy látom ez idén is minden bizonnyal így lesz – osztotta meg várakozásait Sziva Balázs, a zenekar frontembere. Az is elárulta, milyen különlegességgel készülnek idei koncertjükre. Mivel idén húsz éves az Itthon vagyunk című lemezük, a szokásosnál több dalt elővesznek majd a koncerten erről az albumról, amely meghatározó volt a banda történetében.

– A Romer az egyetlen olyan zenekar, amely az elmúlt két évtizedben minden Magyar Szigeten fellépett, így nyugodtan mondhatjuk, hogy a szívünkhöz nőtt ez a fesztivál. Rengeteg emlék köt hozzá.

Ráadásul olyan időket élünk, amikor az embereknek legalább annyira szüksége van ezekre a közösségi élményekre, mint a kétezres évek elején, amikor a fesztivál megszületett – összegezte gondolatait.

(Fotó: Földeák Szonja, Sziva Balázs a 2008-as Magyar Szigeten, Verőcén a Csattogó-völgyben)

További híreink

Mi is az adventi időszak?

Magyar Jelen

Fegyelmi eljárást kezdeményeztek a Budaházyékat elítélő bíró ellen

Magyar Jelen

Egymásra licitálnak az elemzők a Mi Hazánkkal kapcsolatban

Magyar Jelen

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben