Úristen, én nem vagyok itthon? – Száz éve született Nagy László

Nagy László születésének századik évfordulója alkalmából egymillió darab százforintos bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank, amelyet a költő portréja, és a költő Zsoltár, egyetlen című vers kéziratos fogalmazványának, valamint a mellé saját kezűleg rajzolt kísérőkompozíciójának ábrázolása váltja fel. Az érmét Kovács Zoltán szobrászművész tervezte.

Micsoda meglepetés! Méghozzá örömteli. Ezúton küldünk is egy tiszteletteljes kézszorítást azoknak a munkatársaknak, akik a bank nevében a magyart és a nemzetit is komolyan vették, és a most kibocsátott százas pénzérmével hétköznapjaink részévé tették Nagy Lászlót. „Amikor ő szól, akármiről is, akkor a huszadik század második felének magyarsága, ez az iszonyatos hányattatásokat, fordulatokat, megaláztatásokat és zsugorításokat megélt mai magyarság szólal meg.” – írja róla az Csurka István: Indulatos identitás című írásában 1986-ban. Nincs pontosabb képe a 21. század valóságának, mint ezek a sorok: 

„Gúny bitangol akár a járvány, / Beront a tűzhelyhez akárhol, / Rendelkezik mint nyegle ficsúr / Utálattal mindent kirámol, / Szabad keze bóvlit virágzik, / Országutat ír nyála, kitúr, / Kitaszít a házból, hazából.” (Szólítlak, hattyú)

Nagy Lászlót újra fel kell fedeznünk, mert ami társadalmi korhadást, bomlást ő már a hatvanas-hetvenes években meglátott a magyarságban, majd Csurka ostorozott a rendszerváltás mély árulásaiban, az a jelenkor minden magyar bajának is gyökere. Nézzünk csak bele az iszkázi költő szemének tükrébe: „üres a bölcső, a harctér teljes: / balsors-csinálta babákkal néma” (Föltámadt piros csizma); „ha a zászló / a veszejtők lábain kapca” (Elhúllt bolondok nyomán); „Ez itt a Júdásfa, már teljesen kivirágzott” (A Mindenség mutogatója); „és átváltoztak a béklyók cukorral-cifra pereccé”(Medvezsoltár) „Mert sárkányként a moly fia hemzseg" (Berzsenyi szólítása); „Pokolé a tábor, hol vitéznél több a ringyó” (Balassi Bálint lázbeszéde); „Pörölni, háborodottan dörögni: soha: / Döngicsélj, a glóriád is lépesméz lesz.” (A bomlás üzenete).

Nagy László édesanyjával 1975-ben (fotó: Molnár Edit)

És ami Csurkát legerősebben megindította: „szavamat nem halkítom,/de sikoltom halhatatlanul./Úristen, én nem vagyok itthon?” (Szólítlak, hattyú). „Ady Endre óta nem vett magyar költő ilyen mély lélegzetet. Ez magyarázza meg a mi csata előtti szorongásunkat is. Aki ma Ady-öblű lélegzetet vesz, vagyis tekintetét azokra a sorskérdésekre függeszti, amelyeknek centrumában a nemzeti van, a magyar sors van; aki saját énjét újra meg meri élni a magyar nép sorsának foglalataként, indulatos magyar identitásként, az ugyan hogyan is lehetne korszerű?”- írja elemzésében, amelyben már világosan látszanak a közéleti pályán épp csak elinduló író, Nagy Lászlótól ihletett alapvetései.

S kérdezzünk meg akárhány devizahitelest, azt a generációt, amelytől ellopták a rendszerváltást, tudják-e, kikhez szól Nagy László Gengszterekhöz című versében ily módon: 

„Önök életrevalók, önök ügyesek,/ruganyosak, a Rosszal örök jegyesek,/ álarcot vesznek, álnevet, álkulcs-füzért,/ álkoszorút, mit bűzzel a güzü izélt,/ ájulok, ahogy a másét kebelezik,/ álltában a kassza-mackót kibelezik!”

A mai magyarság, a devizások, a kevés pénzért három műszakban robotolók, a nyelvgyilkos oltakozással megzsaroltak, a korán meghalók már tudják, kik a gengszterek, megtanította rá őket az élet. De mennyivel jobb lett volna, ha megtanulták volna már az iskolában Nagy Lászlótól, Szabó Dezsőtől, Németh Lászlótól és a többiektől! 

Hisz mindennek dacára a legerősebb fegyver nem az Oresnyik vagy a Tomahawk, hanem a szemeket felnyitogató, igazságra ébresztő irodalom.

Azért tanítják ma már olyan kevés óraszámban az iskolában, nehogy túlságosan felfegyverkezhessünk vele, mert ezt a fegyvert nem lehet kicsavarni a magyarság kezéből, ha egyszer megragadja, és forgatni kezdi. A mi csatánk még tart, erre kell emlékeztetnie minket Nagy László százforintos pénzérméjének is. Hogy ne taszítsanak ki házból, hazából.