J. D. Vance alelnök, illetve az amerikai nemzetbiztonsági szervek vezetői egy zárt chatcsoportban beszélték meg a jemeni húszik elleni csapások részleteit, mielőtt azt végrehajtották volna. A tagok összeállítása során azonban valakinek a kelleténél is szimpatikusabb volt Jeffrey Goldberg neve, így őt is meginvitálta a beszélgetésbe. A gond ezzel csak az volt, hogy Goldberg nem a kormány tagja, hanem az Atlantic újságírója, aki árgus szemekkel pásztázta a titkos megbeszélést, majd nyilvánosságra is hozta azt.
Az amerikai hadsereg március 15-én Jemen területén számos célpont ellen hajtott végre légicsapásokat húszi célpontok ellen. Mint Goldberg cikke nyomán írja a 24.hu:
„én azonban már két órával az első bombák robbanása előtt tudtam, hogy a támadás bekövetkezhet. Azért tudtam ezt, mert Pete Hegseth, a védelmi miniszter 11:44-kor elküldte nekem a haditervet üzenetben. A terv pontos információkat tartalmazott a fegyverszállítmányokról, a célpontokról és az időzítésről.”
A beszámolóból az is kiderült, Goldberget Michael Waltz érezte közülük valónak, ő invitálta meg véletlenül a titkos megbeszélésre március 11-én Signalon. Ő először nem is vette komolyan a meghívást, azt hitte szórakozik vele valaki, ám amikor meglátta az első bejegyzéseket, orrával kiszimatolta, ebből bizony egy szaftos sztorit lehet majd írni, így szorgosan készítette a képernyőmentéseket, azzal sem zavartatva magát, hogy akár súlyos nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet, amit művel. (Később éppen ő vádolta meg a beszélgetés résztvevőit azzal, hogy nemzetbiztonsági kockázatnak tekinthető, amit művelnek. Mondjuk, ebben igaza is volt, hiszen a Rosenberg házaspár óta tudjuk, érdemes kétszer is meggondolni, kiben bízunk meg.)
Senki nem vette észre Goldberget
Előbb Waltz küldött egy üzenetet a csoportnak, amiben arról írt, hogy az „a húszik elleni koordinációt” szolgálja. A következő percekben az adminisztráció vezetői – vagy legalábbis a nevükkel, monogramjukkal futó fiókok – elkezdték beírni a chatbe, hogy melyik tisztviselőt delegálják, hogy eljárjanak a nevükben. A sort Marco Rubio külügyminiszter kezdte, őt követte J. D. Vance alelnök, majd Tulsi Gabbard hírszerzési igazgató, Scott Bessent pénzügyminiszter, Pete Hegseth védelmi miniszter és többek között John Ratcliffe CIA-igazgató is megnevezte az emberét. A csoportnak összesen 18 tagja volt, köztük Steve Witkoff közel-keleti különmegbízott és Susie Wiles, a Fehér Ház kabinetfőnöke is. Még itt sem tűnt fel senkinek a „sarokban” megbúvó újságíró.
Mike Waltz ezt követően felvezette a csapás megtervezéséhez szükséges témákat, az érintett intézmények javaslataival, továbbá a támadás Amerika nemzetközi szövetségeseire, a közel-keleti szereplőkre, illetve a nemzetközi kereskedelemre gyakorolt lehetséges hatásaival együtt. Vance alelnök fiókjáról ezt követően érkezett egy kisebb eszmefuttatás arról, hogy a csoportban addig leírt forgatókönyvvel meglátása szerint egyértelműen hibát követnek el, mivel az amerikai kereskedelem 3 százaléka, az európainak pedig 40 százaléka halad át a Hormuzi-szoroson. „Reális a veszélye annak, hogy a nyilvánosság nem érti ezt, vagy hogy miért van erre szükség. A legerősebb ok, hogy ezt tegyük, ahogy az elnök mondta, hogy üzenetet küldjünk” – írta.
Vance ráadásul belső körben kritikát is merészelt megfogalmazni Trumppal szemben, Goldberg pedig szorgosan jegyzetelt, és természetesen később mindent kitálalt.
„Nem vagyok biztos benne, hogy az elnök tisztában van azzal, hogy ez mennyire nincs összhangban az Európával kapcsolatos üzenetével most. További kockázatot jelent, hogy az olajárak mérsékelt vagy súlyos megugrását látjuk majd. Hajlandó vagyok támogatni a csapat konszenzusát, és megtartani magamnak ezeket az aggodalmakat. De erős érvek szólnak amellett, hogy ezt egy hónappal elhalasszuk, elvégezzük [az üzenetnek a nyilvánossággal való megértetését szolgáló] munkát, hogy miért fontos ez, megnézzük, hol tart a gazdaság, stb.” – írta az alelnöki fiók.
Goldberg a megbeszélés végéig maradt, s miután meggyőződött arról, a chat valódi, s nem az ő megtévesztésére készült dezinformációs hadművelet, meg is írta az egészet.
Kiemelt képünkön Jeffrey Goldberg
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!