Fokozódtak az antiszemita indíttatású bűncselekmények Ausztrália Új-Dél-Wales államában – figyelmeztetett vasárnap Chris Minns, az állam miniszterelnöke, egy Sydney-i zsinagóga ellen elkövetett gyújtogatási kísérletet követően.
Minns Új-Dél-Wales rendőrfőnökével, Karen Webb-bel tartott közös sajtótájékoztatóján aggodalmát fejezte ki a történtek miatt, Webb pedig elmondta, a vizsgálatban a terrorelhárító egységek is részt vesznek.
A rendőrségi jelentés szerint a zsinagóga falát szombaton antiszemita graffitikkel látták el, és a gyanú szerint gyújtogatási kísérlet is történt.
Ugyancsak szombaton Sydney egy másik, a zsidó közösség által gyakran használt épületén is antiszemita feliratokat találtak, pénteken pedig a rendőrség különleges nyomozócsoportot hozott létre, hogy kivizsgáljon egy, Sydney egyik külvárosi zsinagógája ellen elkövetett támadást.
A héten megszólalt Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök is, aki aláhúzta: az országban nincs helye ilyen jellegű bűncselekményeknek.
A gázai háború 2023. októberi kirobbanása nyomán Ausztráliában megszaporodtak mind az antiszemita, mind az iszlámellenes támadások. Néhány zsidó szervezet azt vetette a kormány szemére, hogy nem tesz eleget az incidensek ellen.
(MTI nyomán)
Kiemelt fotó: AFP
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!