Izrael a Gázai övezetben zajló háború ellenére is a megbeszélt határidőre tervezi leszállítani az Arrow 3 rakétavédelmi rendszert Németországnak – közölte a zsidó állam védelmi minisztériuma hétfőn.
Az ország “teljes mértékben elkötelezett” a közösen elfogadott menetrend mellett – tudatták. Az izraeli-amerikai fejlesztésű Arrow 3 közepes hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakéták lelövésére kifejlesztett rakétarendszer. Az izraeli védelmi minisztérium elmondása szerint ez a rendszer Németországnak “teljes körű védelmet” nyújt.
Az amerikai hadiipari cégekkel közösen kifejlesztett rendszer a gyártó szerint képes ballisztikus rakéták, manőverező robotrepülőgépek, drónok és egyéb légi eszközök megsemmisítésére.
Izrael a tervek szerint a rendszer első elemét 2025 végéig, többi részét pedig 2030-ban szállítja le Németországnak.
A két ország szeptemberben írta alá a légvédelmi rendszer Németországba telepítéséről szóló szándéknyilatkozatot, amelynek becsült költsége 3,6 milliárd dollár (1255 milliárd forint) körül várható.
Boris Pistorius német védelmi miniszter szeptemberben azt mondta, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás rávilágított Németország légvédelmének fontosságára.
Németország tavaly elindította az Európai Égi Pajzs Kezdeményezés (ESSI) elnevezésű programot, amelynek célja a légvédelmi együttműködés fokozása a NATO védelme alá tartozó európai térségben.
Az izraeli hadsereg novemberben vetette be először sikeresen az új rakétavédelmi rendszert, amely egy föld-föld rakétát fogott el a Vörös-tenger közelében.
(MTI)
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!