Babonából pénzt szórt a hajtóműbe egy kínai férfi, majdnem felrobbant a repülő

Nem gondolta át, mit is csinál egy kínai férfi, amikor először szállt repülőre tavaly februárban: babonából ugyanis felszállás előtt pénzt szórt a gép hajtóművébe, ami a keleti hagyományok szerint szerencsét jelent.
Jelen esetben ez inkább jelentett volna szerencsétlenséget, ugyanis a fém nagyon gyorsan megrongálhatja a berendezést, a leszakadó törmelékek pedig akár fel is robbanthatták volna a motort. Ám személyzet még épp időben észrevette a dolgot, s a gépet nem engedték felszállni. Az utasokat leszállították, a 28 éves férfit pedig – aki beismerte tettét – tíz napra letartóztatásba helyezték. Az illetőt ötmillió forintnyi kártérítésre kötelezték, noha ő és az ügyvédje szerint külön kéne figyelmeztetni az utasokat arra, hogy nem szabad fém dolgokat dobálni a hajtóműbe.
(444)
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás