loading
Menü
Támogatás

Gyurcsány bukása: nem vég, hanem kezdet

2025. máj. 8. 20:32
3 perces olvasmány
Gyurcsány bukása: nem vég, hanem kezdet

A mai napon bejelentették: újabb vörösiszap-katasztrófa fenyeget. Gyurcsány lemondott, el is válik tőle a felesége, Dobrev Klára, aki azonban mindjárt indul is a DK elnöki székéért. Jól ki van ez találva. Fordul egyet a kaleidoszkóp, úgy tűnik, mintha egész más lenne a kép, pedig az elemek ugyanazok. Ezek ugyanazok. Az országot előbb egyszer az ötvenes években, aztán a Kádár-rendszerben, majd a privatizációval kifosztó, 1956-ban és 2006-ban a tüntető magyarok közé lövető, balliberális gazemberek.

Gyurcsány eddigi, hamarosan exfelesége Apró Piroska lánya, Apró Antal kommunista csúcsvezető unokája. Apró Antal a Rákosi-érában Magyarország miniszterelnök-helyettese volt. Ilyen minőségében, sajátos privatizációként szerezte meg a híres Szemlő-hegyi villát, egy elhurcolt zsidó család tulajdonát, 56-ban Szerov osztagaival működött együtt a forradalom véres felszámolásában, majd ő felügyelte Nagy Imre koncepciós perét (kommunisták egymás között, ahogy Rajkkal is megesett). Klárát ez a miliő érzékenyítette a magyar emberek sorsa iránt, mely gyengéd érzései előbb Gyurcsányhoz vezették, utóbb Gyurcsányt 2004-ben a miniszterelnöki székbe helyezték. 

Gyurcsány első áldozata egy miskolci férfi volt 2004 októberében, egy olimpiai bajnok édesapja, akit elbocsátottak állásából, s ezért felgyújtotta magát. 2006-ra már teljes volt az „elqrás”, és hazudtak reggel, éjjel meg este. Aztán lőttek is: bele a tömegbe az '56-os forradalom 50. évfordulóján. Ismét piros volt a vér a pesti utcán. 

Olyan apróságokat, mint a Fittelina Kft. lízingügyleteit most nem említve (Gyurcsányék uszodakomplexuma körüli adócsalások), emlékezzünk arra a kormánybiztosi nyilatkozatra 2010 szeptemberében, amely szerint

„az ÁPV Rt. letartóztatott vezérigazgatója, Tátrai Miklós a nagy panamaügyletek utasításait Gyurcsány Ferenctől és Bajnai Gordontól kapta."

És aztán jött 2010 októbere, Magyarország történetének legnagyobb ipari katasztrófája. A Gyurcsány–Dobrev-duó érdekeltségébe is tartozó cégek, a magyar alumíniumipar privatizációjának nyertesei (Motim, Mal Zrt., Ajkai Timföldgyár) rablógazdálkodásának, a termelésbiztonsági szabályok elhanyagolásának következtében szakadt ki a kolontári vörösiszap-tározó. 

Kiömlött 600-700 ezer köbméter lúgos iszap, amely tíz ember halálát okozta. 

A hat év börtönt szenvedett 56-os munkástanácselnök, Dénes János, akit hasba lőttek 2006-ban, és ezért kártérítést kapott, ezt a kártérítést felajánlotta a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak. De mennyit is adott Dobrev Klára? Egy fillért sem? Mert biztos arra gyűjtött, hogy most megújítsa a baloldalt, vállalhatatlanná vált férje utódjaként. Mert nem a börtönben ülnek, egyikük sem, hanem megújítanak.

A jobboldali elemzők szerint Gyurcsány lemondásával vége a DK-nak, Brüsszel eltakarította őket az útból Magyar Péter előtt. Lehet ilyen forgatókönyv is, de várjuk ki a végét. 

Dobrevet, felmenői kapcsolatrendszerét, nemzetközi beágyazottságát még nem lehet leírni. 

Ha elég ereje, és pénze van – és van –, akkor hatékony csatornát építhet ki a magyar vagyon további kiszipolyozására éppen Brüsszel, de akár kelet felé is. Dobrev alkalmas erre a szerepre, és Magyar Péter előbb-utóbb úgyis Márki-Zay sorsára jut. 

Most nyújtották be a devizahiteles kárpótlási javaslatukat is – éppen ők, akik a devizahitelt ráengedték a magyar lakosságra –, és ez fel fogja pörgetni a népszerűségüket. Valószínűleg Brüsszel jóváhagyta az összeget: ezzel kerülhetnek hatalomra. 

Dobrevet az idősebb baloldali szavazók elfogadják, a fiataloknak pedig fogalmuk sincs, hogy Dobrev-Fittelina nett baloldaliságát mennyi magyar vér és verejték táplálja. Dobrev Klára lehet a 2026-os választás meglepetése.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás